Több százan kísérték utolsó útjára az Algecirasban meggyilkolt spanyol sekrestyést

Kitekintő – 2023. január 30., hétfő | 12:05

Több százan kísérték utolsó útjára a dél-spanyolországi Algecirasban két napja meggyilkolt spanyol sekrestyést január 27-én, pénteken – adta hírül az MTI. José Ignacio Landaluce, Algeciras polgármestere a helyszínen újságíróknak elmondta: a város úgy tervezi, hogy közteret nevez el a meggyilkolt férfiről.

Az utcára szorult tömeg a templomi szertartást követően tapssal búcsúztatta a koporsót elszállító halottas kocsit. 

A szemtanúk beszámolói szerint január 25-én, szerdán az esti mise után tett rendet a templomban a 65 éves sekrestyés, amikor egy bozótvágó késsel rátámadt egy férfi. Az áldozat kimenekült az utcára, de támadója utolérte, és végzett vele. Az elkövető ezt megelőzően egy másik közeli templomban is járt, ahol a plébánost sebesítette meg.

A rendőrség a támadások helyszínének közelében nem sokkal később elfogta a tettest, akiről kiderült: 25 éves, marokkói és illegálisan tartózkodik az országban. A hatóságok nyáron indították meg a kitoloncolását kezdeményező közigazgatási eljárást. Algecirasból már a spanyol fővárosba szállították, ahol hétfőn áll bíróság elé, ügyét a központi büntetőbíróság tárgyalja. A bűncselekményt ugyanis jelenleg „lehetséges terrorista célú gyilkosságként” kezelik, amely „összefüggésbe hozható a szalafista dzsihadizmussal” – derült ki abból a végzésből, amelyben az ügyben eljáró Joaquín Gadea bíró engedélyezte a házkutatást a férfi lakhelyén.

Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter algecirasi sajtótájékoztatóján viszont hangsúlyozta: a nyomozás még az elején tart, az elkövető motivációjával kapcsolatban pedig még csak feltevések vannak. Mint mondta, az elfogott férfi „nem volt a hatóságok radarernyőjén” mint ismert radikális, és korábban nem volt még büntetve más országban sem. A jelenlegi információk szerint egyedül követte el tettét.

A 120 ezer lakosú dél-spanyolországi Algecirasban soha nem történt még hasonló támadás. „Mindig békés együttélés uralkodott az itt élő 129 különböző nemzetiség között” – nyilatkozta Juan Manuel Moreno, Andalúzia tartomány elnöke.

A helyi muszlim közösség vezetői arról számoltak be, hogy a támadást követően tagjaikat számos fenyegetés érte. Francisco César García Magán, a Spanyol Püspöki Konferencia főtitkára azt kérte a nyilvánosságtól, hogy „ne démonizáljanak” egyetlen csoportot sem, ne üljenek fel a provokációnak, ne azonosítsák a terrorizmust egyetlen vallással sem.

Forrás: MTI

Fotó: Aciprensa

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria