A program 11 órakor szentmisével kezdődött a kegytemplomban, amelyet a főpásztor mutatott be; koncelebráltak a fiatalokkal érkezett lelkipásztorok. A liturgia zenei szolgálatát a Iustin Călin vezette Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági énekkar, valamint a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közösségének kórusa látta el.
A szentmise kezdetén a jelenlévőket – a bérmálkozókat plébánosaikon kívül hitoktatóik és szüleik is elkísértek – Dumitru Daniel temesvár-gyárvárosi plébános, egyházmegyei ifjúsági lelkész üdvözölte.
„Kedves bérmálkozó fiatalok, ti vagytok az Egyház jövője, és hiteles példaképek közösségeitek számára. Ne feledjétek, hogy a bérmálkozás nemcsak formális lépés az Egyházban, hanem jelentős döntés, amely jelzi: érettek vagytok arra, hogy elkötelezzétek magatokat Isten és az emberek szolgálatára” – mondta.
A főpásztor szentbeszédében elsősorban a bérmálkozókat szólította meg: „Kedves fiatalok, régóta vártunk erre az alkalomra, hogy találkozhassunk. Két másik meghívást is kaptam erre a napra más programokra, de úgy éreztem, hogy a legfontosabb most, hogy itt legyek veletek, hogy együtt legyünk. A bérmáláskor ismét találkozni fogunk egymással. Hogy halad a bérmálásra való felkészülés? Látok néhány visszajelzést, ahogy megerősítőleg bólogattok, hogy jól megy, és látom a fényt a tekintetetekben, hogy szépnek is találjátok.”
A megyéspüspök ezután felkért néhány fiatalt, hogy olvassanak fel néhány részt a Szentírásból, majd a következő kérdéseket tették fel a bérmálkozók: Milyen körülmények között jön a Szentlélek? Csak akkor jön, ha tiszta a szívem, vagy akkor is, ha bűnös vagyok és a segítségét kérem?; Honnan tudom, hogy a Szentlélek szól hozzám?; Honnan tudom, hogy milyen ajándékokat kaptam a Szentlélektől?
„Mindegyikőtök különleges ajándékot kap. Jó, ha elgondolkodtok azon, hogy mi a ti különleges ajándékotok. A bérmálás által ez az ajándék erősödni fog bennetek. De talán olyan új ajándékokat is kaptok, amelyekkel eddig nem rendelkeztetek, vagy amelyekről nem is tudtátok, hogy rendelkeztek” – fogalmazott szentbeszédében a főpásztor.
A szentmise keretében két tanúságtétel is elhangzott: magyarul Kercsó Benjámin, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum tanulója beszélt arról, hogy a papi hivatásra készült, román nyelven Vucu Miriam tett tanúságot, aki az idei húsvéti vigílián a Szent György-székesegyházban részesült a keresztség szentségében.
A liturgia végén a jelenlévők együtt mondták el a kilenced imádságát a Szentlélek tiszteletére.
A szentmisét követően a fiatalok kiscsoportos beszélgetéseken vettek részt.
Ebéd után elkezdődött a bérmálkozási vetélkedő – csapatverseny, ahol a fiataloknak minél több pontot kellett összegyűjteniük részben a feltett kérdések helyes megválaszolásával, továbbá ügyességi próbatételeken és játékokban való sikeres részvétellel.
Szöveg és fotó: temesvári püspökség sajtóirodája
Forrás: Gerhardus.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria