A plenáris ülés elején Visvaldas Kulbokas érsek, Ukrajna apostoli nunciusa a Szentatya üdvözletét tolmácsolta és biztosította a résztvevőket arról, hogy XIV. Leó pápa szolidáris a sokat szenvedett Ukrajnával, továbbra is támogatni fogja az ukrán népet lelki és anyagi értelemben egyaránt. Kulbokas érsek ismertette az aktuális helyzetet Ukrajnában az egyház és az állam közötti kapcsolatok terén.
A plenáris ülés jelentős részét a püspöki szinódus által kijelölt kérdések megvitatásának, a határozatok Ukrajnában történő megvalósításának szentelték.
A püspökök meghallgatták az ukrajnai Pápai Evangelizációs Ügyek igazgatóját, és támogatták a szervezet állami nyilvántartásba vételével kapcsolatos kezdeményezését a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Így a Pápai Evangelizációs Ügyek vallási szervezet jogi személy státuszra tehet szert.
A 62. plenáris ülésen 2026-ot Jézus Szentséges Szíve évének nyilvánították. A jelenlegi plenáris ülés során a püspökök megismerkedtek azokkal az anyagokkal, amelyeket 2026-ban a Jézus Szentséges Szíve ünnepi szertartásai és intronizációja (trónra ültetés – a szerk.) során fognak használni.
Jézus Szíve-szobor a Tours-i Szent Márton-székesegyházban, Munkácson
Az egyház tevékenységének fejlesztése céljából a katonai szolgálatot teljesítő személyek és családjaik segítése terén a püspökök jóváhagyták az „Ukrajnai Római Katolikus Egyház kápláni szolgálata” vallási szervezet alapszabályát, valamint a katonai káplánok tevékenységi szabályzatát, akik szolgálatukat az Ukrán Fegyveres Erők soraiban teljesítik.
Jelentős szerepet töltenek be az Ukrajnai Római Katolikus Egyház életében és tevékenységében a tömegkommunikációs eszközök. A püspökök meghallgatták a Katolikus Médiaközpont tevékenységéről szóló jelentést, és egyhangúlag támogatták a Társadalmi Kommunikációs Ügyek Bizottságának kezdeményezését egy képzési kurzus megszervezésére az egyházi médiamunkások számára.
A Liturgia és a Szakrális Művészet Ügyeinek Bizottsága bemutatta a püspököknek az új liturgikus könyveket: A felnőttek keresztény beavatásának szertartásai és a Bérmálás szertartása javított kiadását. A megbeszélés után a püspökök támogatták a javaslatot, hogy a liturgikus könyveket a megfelelő dikasztériumhoz küldjék jóváhagyásra.
A plenáris ülés során beszámolót hallgattak meg az egyes bizottságok tevékenységéről, mégpedig a Családpasztorációs Bizottság, a Férfi és Női Rendek és Kongregációk Bizottságai, valamint a Kateketikai Bizottság munkájáról. Élve a lehetőséggel, a püspökök köszönetet mondtak Leon Dubravský OFM-nek, aki hosszú ideig a Kateketikai Bizottság elnöke volt.
A szavazás során Eduard Kava OFM Conv püspököt választották az említett bizottság új elnökévé. Megszavazták, hogy Radoszlav Zmitrovics OMI püspök vezeti ezentúl a Férfi és Női Rendek és Kongregációk Bizottságait.
Az Ukrajnában élő Istennek szentelt személyek kérésére a püspökök úgy döntöttek, hogy minden évben február 2-án hirdetik meg az Istennek szentelt élet hetét.
Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának hatékonyabb működése érdekében megvitatták és jóváhagyták a titkárság iratkezelési eljárásrendjét.
A következő fontos téma a lelkipásztorok, szerzetesek és világi hívek személyes érdemeinek elismerése volt, mind vallási, mind társadalmilag jelentős tevékenységükben, különösen a szeretetszolgálat, a jótékonyság, a mecénási tevékenység, a felvilágosítás és az Ukrajnai Római Katolikus Egyház fejlesztése terén. A püspökök úgy döntöttek, hogy megalapítják a Szent Mihály Arkangyal kitüntetést I–III. fokozatban.
Az Ukrajnai Római Katolikus Egyház strukturális helyreállításának 35. évfordulója alkalmából úgy döntöttek, hogy tiszteletbeli oklevelekkel ismerik el azon személyek munkáját, akik különleges módon szolgálják az egyházat Ukrajnában.
Az ülés során döntés született arról, hogy kérvénnyel forduljanak az Apostoli Szentszékhez az állandó diakonátus bevezetésének engedélyezésére Ukrajnában.
A püspökök felszólították a lelkipásztorokat és a híveket, hogy a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepére készülve november 29-én kezdjék meg a kilenced imádkozását Ukrajna békéjéért.
A plenáris ülés zárásaként jóváhagyták az Egyház fejlesztési tervének elemeit Ukrajnában a közeljövőre vonatkozóan.
az Ukrajnai Püspöki Konferencia főtitkára
Eduard Kava OFM Conv. püspök
*
Ukrajna Római Katolikus Püspöki Konferenciája 63. plenáris ülése során elfogadták azt a döntést, amely a Jézus Szentséges Szíve évének kezdetét a következő év január közepére tűzte ki és ismertették e kezdeményezés részleteit.
Az ünnepélyes megnyitóra 2026. január 16-án kerül sor Berdicsivben, a Boldogságos Szűz Mária-kegyhelyen. Ez a nap alkalmat ad arra, hogy megköszönjék az Ukrajnai Római Katolikus Egyház rendszerének helyreállítását az elmúlt 35 év során. Az ünnepség során a püspöki kar Jézus Szentséges Szívének ajánlja Ukrajnát.
A 2026-os év tematikáját Ukrajna Római Katolikus Püspöki Konferenciája 62. plenáris ülésén választották ki, amelyet ez év márciusában tartottak. A Jézus Szentséges Szíve év a liturgikus év végéig, vagyis advent első vasárnapjáig tart.
Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye 1; 2.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


