„Kirepültek az angyalok…” – Balla Zsófia Búcsú nélkül című verséről

Mikor e sorok írója Rába György költészetéről eszkábált össze esszékönyvecskét (Korszerű mágia, 2014), mottójául Balla Zsófiától választott verssort: „Jóságon a pontosat érti”. Az alábbi lírai nekrológból (a Más ünnepek című, 2016-ban megjelent kötetből) származik.

Búcsú nélkül

Rába György emlékére

Kirepültek az angyalok
otthagyták a testet magára
Ki vagyok mikor nem vagyok
Ma fölszálltak a nappalok
Tumultusban várt változásból
az új rend ködképe közül
elment a vékony író férfi
felöltötték égi szagok
A horzsolt város sem halott
Néz egy ágyból kiált felül
Merő tekintetét felejtem
Jóságon a pontosat érti
szemérmes dühe füstöl égig
ahogy magasan száll fölöttem
és józan ámulata földet ér

Kószálnak szinte csak a rímek ebben a versben, mint másukat kereső angyalok a levegőn túli levegőben. Nem csoda: ahogy a testből, úgy a szöveg testéből is kirepültek a magasság lényei, csupán jambusi dinamikát s a gyász hiátusait hagyva maguk után.

Központozás sem szegődik nehezékül a mondottak mellé. Szellősen tág a közlésrend, a szavak nyomasztó súlytalansága a veszteség mondhatatlanságára vall rá.

Az első két sor – az angyalmotívum révén – metafizikai dimenzióba ágyazza a halál tényét; a harmadik pedig önismereti dilemmát bont ki a fájdalom idegenségéből: a „Ki vagyok mikor nem vagyok” kérdőjelet sem igénylő kérdése holtak monológja is lehet, de a sirató révület szólamaként is hallhatjuk. – Mit tudunk a halottak identitásáról? S a gyászolók énvesztő közérzetéről?

Nemcsak angyalait leheli ki magából: világot visz magával a távozó („Ma fölszálltak a nappalok”); „Tumultus” és „új rend” már nem érinti a más léttel érintkezőt. A „vékony író férfi” leírás az ajánlásban is megnevezett költőtársat azonosítja – de végigazságokhoz nem kell se vékonynak, se írónak, se férfinak lenni. A költemény a halál egyetemes képtelenségéről vall.

A „horzsolt város”, a „szemérmes düh”: nehezen feledhető találatok. A jelenné idézett élet, lám, elmúláshoz is méltó volt. (A „Merő tekintet” sem csupán puszta tekintet: merni tudó pillantást, bátran pásztázó látásmódot is jelöl.)

Keretező fogalmazás nyugtatja magába a sebzettség szólamát. „Kirepültek”, „fölszálltak” – olvastuk az elején; „füstöl égig”, „magasan száll fölöttem” – így a zárlat látomása. Mert ahogy az indulat az élőből: égig lobban az élet is a holtból.

Figura etymologica („Jóságon” – „józan”) int végül a rábai hagyaték támadhatatlan esszenciáira.

Feddhetetlen a jóság, ha józan.

Kulcsszó itt – Rába és Balla vonatkozásában egyaránt – a „pontos” is. A hivatás becsületéhez igazodó hűség emblémája. Beszédes, hogy a fogalmazás maga is puhán precíz: nem „jóság alatt”, hanem „jóságon” érti a pontosat az elbúcsúztatott. Az előbbi változat is helyénvaló – hiszen használatos –, de az utóbbi őrzi emlékezetében az „ért” érintéssel, hozzáéréssel kecsegtető etimológiáját.

S miért Búcsú nélkül a cím? – Mert nem adatott mód elköszönni az útra kelőtől? Mert nincs adekvát nyelve a holtak szólongatásának? Mert itt marad, míg itt vagyunk, bennünk, aki átkelt? Talán. S talán azért, mert szükségtelen a búcsú ott, ahol nem elválnak, csak, mintegy átmeneti hóbort gyanánt, az öröklét más-más fázisába csatlakoznak a lények.

Fotó: Pixabay; Lelkes Márk/kozterkep.hu

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 3-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.