A vallásos irodalom befogadásához alázatra van szükség – Szelestei Nagy László előadása a D18-ban

Előadása elején Szelestei Nagy László elmondta, lelkiségtörténeti téma esetén szembe kell néznünk azzal, hogy a 21. században a maroknyi keresztény hívő vallási ismeretanyaga messze elmarad attól, amit régebben a család, iskola és templom együtt kiépített az egyénben. Ma a templomba járók nagy része vasárnapi keresztény, a szentmisén kívüli szertartásokat, lelkiségi alkalmakat többnyire nem ismeri, nem kötődik a hagyományokhoz, népénekekhez. Ugyanakkor a mai ember ugyanúgy élményekre vágyik, kíváncsisága a lelkiség irányába is elmozdítható: egy-egy jól megírt irodalmi mű vagy egy hiteles keresztény élete, példája elgondolkodtató tud lenni számára.

A Stephanus-díjas kutató leszögezte: az irodalmi szakma a felvilágosodás óta nem tekinti szépirodalmi műveknek azokat az alkotásokat, amelyeknek témája vallási – az alacsonyabb rendű, úgynevezett használati irodalom körébe sorolja őket.

Szelestei Nagy László előadásának célja az volt, hogy visszahelyezze a vallással kapcsolatos irodalmi műveket az őket megillető helyre, a szépirodalmi művek közé. Példaként említette: ahogyan Lőcsei Pál mester szárnyasoltára művészi élményt ad a 21. század elején is, hasonló módon adnak művészi élményt a liturgia során elhangzó imák, énekek a megszólaltatott zeneművekkel együtt.

Az előadó felidézte, hogy gyerekkorában, az 1950-es években a nyugat-dunántúli falvakban még mindenki járt templomba, hitoktatásra, mindenki volt elsőáldozó, bérmálkozott; a szentgyónásra, szentáldozásra való felkészülés az imádságok és énekek megismerésével járt együtt. Talán a népének szövege fejezi ki jól az akkori helyzetet: „Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget, az Oltáriszentséget.” – Beleéltem magam a szentáldozás utáni imádságba, amiről akkor is tudtam már, hogy Pázmány Péteré – emlékezett az irodalomtörténész, lelkiségtörténet-kutató. Idézett az egyetemalapító bíboros imádságából: „Én üdvözítő Krisztusom, ha ama te kedves apostolod, kinek a gondviselésére bízád a te nyájadat, meggondolván véghetetlen méltóságodat, alázatosan kér vala téged, hogy az ő csónakjából kiszállanál, mert ő bűnös ember lévén, nem volna méltó, hogy vele együtt lennél… a te gyönyörűséged, Uram, nem egyéb az emberekkel való nyájaskodásnál: a te kívánságod nem egyéb, hanem hogy mindenekkel jót tégy, irgalmazz mindeneknek.”

Szelestei Nagy László kiemelte: az imádságokból, népénekekből áthallik, átjátszódik hozzánk egy másik világ boldogsága, és olyan is előfordul, hogy valaki tapasztalatot szerez arról ezeken a szövegeken és dallamokon keresztül. Lippai János Posoni kert című könyvében írta: „A régiek oly két hasonló és egymezsgyéjű országnak tartották az egeket és a kerteket, hogy akik a földön az emberekből virágokká lettek, az egekbe által vitettek, és általplántáltattak.”

Az irodalomtörténész előadó hangsúlyozta, hogy az érzelmek nélkülözhetetlenek a hitéletben, de a mindennapi életben is. A másik világ megközelítése magányosan imádkozva vagy közösségben, a liturgia keretében szokott történni, liturgikus cselekményekkel, énekekkel, arra előkészített térben, a közösség aktív részvételével. Másfajta, de ezzel összefüggő út, ha az irodalom és a művészetek nyújtotta élményeknek adjuk át magunkat.

Szelestei Nagy László felidézte, hogy az érettségi után, elkerülve az otthoni, falusi környezetből, az egyetemen azt tapasztalta, hogy amit ő értéknek gondol, azt tanárai sekrestyés irodalomnak minősítik és hirdetik: az a másik világ pedig nincs. Nem értette, hogy ami korábban igaz, szép és jó volt, annak miért kell elavulnia. Évekig tartó dilemma után, élete delén aztán elhatározta, hogy múltunkat vallató kutatásait a lelkiségtörténettel való foglalkozás irányába tereli.

A 19. században a vallással foglalkozó, a Szentírást magyarázó és egyéb más lelkiségi irodalmi művek nem kerülhettek be a kánonba. Ezzel szemben az előadáson elhangzott művekről, többek között Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás, Avilai Szent Teréz, Loyolai Szent Ignác, Faludi Ferenc, Babits Mihály, Sík Sándor, Fekete István transzcendens témájú szövegeiről egyértelműen mondhatjuk: a hittel foglalkozó irodalom ugyanolyan magas értéket képviselhet, mint a világi.  

Aquinói Szent Tamás például így fohászkodik az Ének Krisztus testéről című himnuszban (Babits Mihály fordításában idézzük az utolsó két versszakot): 

Kegyes pelikánom, uram Jézusom,
szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom,
melyből elég volna egy csepp hullni rá
világ minden bűnét meggyógyítaná.

Jézus, kit titokba fedve látlak itt,
mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik,
hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat
leljem szent fényedben boldogságomat?

Szelestei Nagy László szerint ahhoz, hogy előítélet nélkül közelítsünk a vallásos irodalomhoz, és befogadjuk, alázatra és nyitott lélekre van szükség. Az előítéletek elvetése előfeltétele annak, hogy felkészüljünk azokra a pillanatokra, amikor megjelenik valami abból a másik világból, aminek a befogadása annak az alapja, hogy jó irányban megváltozhassunk.

Az est végén felvételről hallhattuk Sinkovits Imre megrázó előadásában Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versét.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír