A vatikáni napilap írása a Spotlight című filmről

Kultúra – 2016. március 2., szerda | 18:06

„Az Oscar-díjat nyert Spotlight című film cselekménye érdekes és nem katolikusellenes, mert hangot ad a hívek rémületének és mély fájdalmának a szörnyű valóság felismerése láttán” – olvasható a L’Osservatore Romano február 29-ei cikkében.


Az alkotás – Spotlight – Egy nyomozás részletei – a Boston Globe újságíróinak munkáját mutatja be, akik 2001-ben feltárták az egyházmegyéjükben történt, katolikus papok által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseket.

Természetesen a történetben nem adnak helyet Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, a későbbi XVI. Benedek pápa hosszú és elszánt küzdelmének, amit az egyházon belüli pedofília ellen indított – írja a vatikáni napilap. – De egy filmben nem lehet elmondani mindent, és a nehézségek, amelyekkel Ratzinger bíboros szembetalálta magát, csak megerősítik a film állítását, hogy az egyházi intézményekben gyakran nem tudtak a szükséges elszántsággal reagálni e bűntényekre.

Mindannyian tudjuk, hogy a gyermekek védtelenek, tehát a visszaélések kiemelt áldozatai a családokban, a sportkörökben és a világi iskolákban is. Az elkövetők pedig nem csak a reverendát viselő személyek. A pedofília nem következik szükségszerűen a cölibátusból – szögezi le az írás. – Az mára világos, hogy egyesek inkább az egyház jó hírnevét féltették, mintsem az elkövetett cselekmények súlya miatt aggódtak.

Mindez nem igazolhatja azonban azt a súlyos vétket, amelyet Isten képviselőjeként, tekintéllyel és hatalommal rendelkezve ártatlanok ellen elkövettek. Ezt jól bemutatja a film, helyet adva annak a belső pusztításnak, amit ezek a cselekedetek okoznak az áldozatokban, akiknek nem marad még Isten sem, akihez segítségért fordulhatnának.

Azt a tényt, hogy a díjátadó gáláról felhívás érkezett Ferenc pápához, hogy küzdjön e csapás ellen, pozitív jelzésként értelmezhetjük: még él a bizalom az intézmény és a pápa iránt, aki tovább folytatja az elődje által már bíborosként elkezdett megtisztulási folyamatot. Még van bizalom a hitben, amelynek középpontjában az áldozatok és az ártatlanok védelme áll – írja a L’Osservatore Romano vatikáni napilap.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria