Ahol valamikor Sarolta főhercegné zongorázott – Habsburg Miksa császár kastélya Triesztben

Ám mielőtt belépnénk a kastélyba, szóljunk néhány szót erről a remek városról, Triesztről.

Már Szlovénián keresztülutazni is rendkívüli élmény, hiszen dimbes-dombos, hegy-völgyes tájai az osztrák alpesi vidékekre emlékeztetnek: üde zöld mezők, magas hegyek, erdőségek mellett visz az utunk. Ha megnézzük a térképen, hol is fekszik Trieszt, azt látjuk, hogy szinte be van szorítva egy keskeny „folyosóba” az őt körülvevő határok mentén. A háta mögött ott van Szlovénia, egészen közel. Ez a sajátos fekvés a 20. században, az egykori Jugoszlávia idején sokáig vissza is vetette Trieszt fejlődését. A Tito-féle diktatúra nem könnyítette meg a városban és a közvetlen környékén lakók életét. Trieszt az első világháború idején sem volt éppen szerencsés helyzetben, hiszen nem messze innen húzódtak a frontvonalak, az Isonzó-völgy, Redipuglia, Gorizia vagy éppen Doberdo véres hadszínterek voltak. 

Nem folytatjuk a történelmi áttekintést, egyvalamit azonban mindenképpen megállapíthatunk: a régió igazi békéjét az átjárható határok hozták meg, az Európai Unióhoz való csatlakozás. Sokféle népesség él itt egymás mellett, olasz, osztrák, szlovén, horvát, és nem mindig tudtak békében meglenni egymással. De hosszú ideje nem volt már háború ezen a területen, és ezt csakis ez a szoros szövetségi rendszer garantálhatja, meg persze a NATO-hoz tartozás.

Ám térjünk most vissza eredeti témánkhoz, a trieszti Miramare-kastélyhoz, amely a várostól nagyjából nyolc kilométerre található. Az épület gyalog is megközelíthető a szép tengerpari sétányon keresztül, amely mentén kisebb strandok, kávézók és vendéglők váltják egymást. 

Megérkezve azt látjuk, hogy egy nyolc-tíz méter magasra felhúzott fal mentén, attól csupán pár méterre építették fel ezt a vár jellegű építményt. Izgalmas látványt nyújthat a tenger felől, hiszen a tájból kiemelkedve szinte mindenhonnan látszik. Ennek megtekintésére azonban most nincs lehetőségünk. A túloldalról viszont remekül látszik, mennyire finoman tagolt ez a reneszánsz elemekben is bővelkedő, romantikus stílusú épület. Csoda szépen tervezett és máig gondozott a parkja is, amely két tóval és mindenféle botanikai különlegességekkel várja a világ minden tájáról ideérkező közönséget. A kertet maga a tulajdonos, Miksa osztrák főherceg (majd mexikói császár, Ferenc József öccse) rendelte meg maga és felesége, Sarolta belga királyi hercegnő részére. A Castello di Miramare Carl Junker tervei alapján épült 1856-és 1860 között, isztriai fehér márványból. A vár az azóta Olaszországhoz csatolt Trieszti-öbölben áll.

De ki is volt valójában Habsburg Miksa? Ejtsünk néhány szót erről is, mielőtt belépünk a kastélyba. Talán sokan ismerik Édouard Manet Miksa császár kivégzése Mexikóban című híres festményét. A bécsi császár, Ferenc József öccse valóban így vesztette életét, 1867-ben. Ferdinand Miksa Bécsben született, 1832-ben. Életrajzában ezt olvashatjuk: „A Habsburg– Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg a rövid ideig fennálló második Mexikói Császárság egyetlen uralkodója volt I. Miksa néven, 1863-tól 1867-ben történt kivégzéséig. Ferenc József császár öccse főhercegként komoly karriert futott be, volt főparancsnok a Császári és Királyi Haditengerészetnél, majd alkirályként működött a Lombard–Velencei Királyság élén. 1857-ben feleségül vette I. Lipót belga király lányát, Sarolta hercegnőt, akitől nem születtek gyermekei. Miksa III. Napóleon francia császár felkérésére 1864-ben lett a második Mexikói Császárság monarchája. Uralkodása azonban nem volt hosszú életű. A korábban elűzött Benito Juárez elnök csapatai 1867-ben megbuktatták kormányát, majd elfogták és hadbíróság elé állították, amely hazaárulás vádjával végül halálra ítélte. Kivégzése után több hónappal testét visszaszállították Bécsbe, ahol a Habsburg-család hagyományos temetkezési helyén, a császári kriptában temették el.”

Miksa főherceg művelt ember volt, sokat foglalkozott botanikával, növénytermesztéssel, érdeklődött a tengerhajózás iránt, haditengerészeti kiképzésben is részesült. Novara nevű fregattján több utazást is tett a világtengereken, eljutott Brazíliába is. Első házassága nem tartott sokáig. 1850-ben eljegyezte az 1831-ben lemondott I. Péter brazil császár második házasságából származó egyetlen lányát, Mária Amália portugál infánsnőt, aki azonban 1853-ban tüdőbajban elhunyt. Miksa őszintén meggyászolta. A főherceg progresszív gondolkodású ember hírében állt, kortársai a liberalizmus hívének tartották. Ezeket a nézeteit bátyja, az osztrák császár nem fogadta jó szívvel. Amikor például Miksa Milánóban Lombardia és Veneto kormányzójaként liberálisabb politikát igyekezett képviselni, a császár egy idő után leváltotta öccsét, és egy magyar táborszernagyot nevezett ki a helyére.

A főherceg trieszti kastélya ma is eredeti állapotában áll a tenger partján. Az épületbe belépve egy faburkolatokkal ékesített, tágas aulába jutunk, ahonnan szobrokkal díszített lépcsősor vezet fel az emeletekre. Balra, a sarokban igazi különlegességként két 18. századi gyaloghintót láthatunk, ritkaságszámba mennek manapság.

Az emeleten a főhercegi lakosztály első helyisége a hálószoba. Miksa azt szerette volna, hogy ez pontos mása legyen azoknak a hajókabinoknak, amelyeket a tengeren töltött szolgálata alatt használt. A szobában éppen ezért alacsony a mennyezet, és faborításúak a falak. Az ágy fémvázas kialakítású, ahogyan a haditengerészetnél szokás. A falon lévő festmény Leopoldo Sanchez 1866-ban készült alkotása; a főherceg feleségét, Sarolta főhercegnét ábrázolja.

Ha továbbmegyünk, mindenütt ragyogóan restaurált szobabelsőket láthatunk eredeti állapotukban, alacsony mennyezettel, keskeny fémoszlopokkal, mintha csak hajókabinokban járnánk. (Hiába, ahogy mondani szokás: hajózni muszáj.) Mesésen szép ornamensekkel díszített tapéták, szépen faragott barokk bútorok gyönyörködtetik a szemet mindenfelé, ahová csak bemehetünk.

A következő terem a tágas könyvtár, ahol Miksa és Sarolta könyveit még ma is az eredeti sorrendben tárolják. A teremben négy márvány mellszobor néz ránk: Homérosz, Dante, Shakespeare és Goethe. Hermann Knaur alkotásai, amelyek a főherceg megbízásából 1858 és 1859 között készültek. A szobában megnézhetjük Miksa íróasztalát is, itt végezte a napi munkáját. Kinyitva láthatjuk rajta az egyik képeskönyvét, amelynek témája a főherceg egykori kedvenc témája és időtöltése: a botanika.

Az ebédlő és az utána következő helyiségek a Sarolta számára fenntartott apartmanok. A faburkolatok itt nagy teret hagynak a kékesszürke kárpitnak, amelyen ismétlődő díszítésként ananász látható és horgony a koronával. A falon lévő motívumokat főleg holland művészek használták a 17. században.

A további helyiségek Sarolta szalonjai, ezeket 1955-ben restaurálták. A főhercegné szívesen vonult vissza ide zenélni vagy festeni. Írásunk főcíme is erre utal: Ahol valamikor Sarolta főhercegné zongorázott. Miksa főherceg felesége az itt látható Wopaterni-féle fortepianón játszott.  

A hálószobában két díszesen faragott, méretes támlás ágy áll, a falon Raffaello Sixtusi Madonnájának porcelánfestmény-másolata látható. A díszpanelek mögött titkos átjárók húzódnak meg, amelyek a kiszolgáló helyiségbe és a kastély kápolnájába vezetnek. A nagy méretű ágy nászajándék volt, amit Milánó városa adományozott Miksának és Saroltának.

Látogatásunk végéhez közeledve lassan eljutunk a főherceg botanikai könyvtárához, amely a maga nemében egyedülállónak mondható. Amint megtudhattuk, a polcokon több mint hétezer kötet sorakozik, melyek többsége 1820 és 1870 között jelent meg. Ez a maga korában is rendkívülinek számító gyűjtemény kiváló áttekintést ad a 19. századi botanikáról, és jól tükrözi az arisztokrata pár érdeklődését is. A botanikai, kertészeti és természettudományi témájú könyvek közül jó néhányat kinyitva is megnézhetünk a vitrinekben.

Fontos tartózkodási hely volt a házaspár számára a kápolna is, hiszen a Habsburgok eredendően katolikusok voltak, ahogyan Sarolta belga hercegnő is. Miksa 1860-ban rendelte meg Eduard Heinrich festőművésztől a tizenkét apostolt megjelenítő, fára festett képeket, amelyek körben, a szentélyben kaptak helyet. Szintén ekkor készültek a mennyezeti kazetták, illetve az oltárasztal alatti részt díszítő Utolsó vacsora-ábrázolás.

Császárrá történő kinevezése után Miksa vörös színű függönyöket rendelt, melyeken a mexikói sas látható a koronával, és a „Méltányosság az igazságszolgáltatásban” mottó olvasható. A kastélyban a legdíszesebb és legnagyobb helyiség a trónterem, melyet két hatalmas festmény díszít. Az egyik V. Károly birodalmának allegóriája, a másik pedig Miksa és a Lotaringiai család családfáját mutatja be. A mennyezeti csillárok és a fedélszék is kiváló iparosok munkái, igazán impozáns látványt nyújtanak.

A rendkívül gazdag és szép palota egyik termének két falán megrázó festményeket láthatunk díszes keretben, vörös színű tapétaháttér előtt. A bal oldali festmény azt ábrázolja, amint Miksa főherceg elfogadja a felkérést, hogy a mexikóiak császára legyen. A másik képen pedig azt láthatjuk, amikor holtteste hajón hazaérkezik a Miramare-kastély lépcsőfeljárójához. Mindkét esemény tragikus, hiszen ennek az eredetileg valószínűleg jó szándékú embernek a szerencsétlen sorsára mutat rá. Talán jobb lett volna, ha itt marad, ezen a mesésen szép helyen, és tovább gazdagítja a botanika tudományát a maga és mások örömére. De tudjuk, nem így történt. Szegény felesége is áldozatává vált a tragédiának. Sarolta főhercegné sokáig élt ugyan, de megzavarodott elmével. Hatvan évvel élte túl a férjét, 1927. január 19-én halt meg a flandriai Meise-ben, Bouchout várában.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. május 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.