Az ócsai templom rejtett szépségei

Ez a templom a török időkben egy darabig mecsetként szolgált, míg azután 1560-tól a település reformátusai dicsérték itt Istent. Az 1664-es tatár gyújtogatás után sokat jelentett a protestáns közösségnek Mária Terézia restaurálási engedélye s a mély hitű helyi birtokos, Teleki József eszmei és anyagi segítsége. Minderről többször írtam már, hol a művészettörténeti, hol pedig – a templomban megtartott nevezetes koncerteket felidézve – a zenei vonatkozásokat kiemelve. Az önismétlést elkerülendő a mostani kis ócsai „barangolóm” középpontjába azokat a felejthetetlen látványelemeket helyeztem, amelyekre a templom nem mindennapi elkötelezettségű kalauza, Judit hívta fel a figyelmünket. (Az idegenvezető szó nem illik rá, hiszen hatalmas tárgyismerete és szeretete révén valóságos ócsai „templomos lovagokká és lovagnőkké” változtatja az ide látogatókat a szolgálata során.)

Lássuk tehát az 1995 óta méltán Europa Nostra-díjas szent hajlék néhány, a nagyközönség számára az itteni Mária megkoronázása-, Szent György- és Szent Miklós-freskóknál jóval ismeretlenebb kincseit. Számomra, talán az elmúlt másfél esztendő sokunk lelkében nyomot hagyó sebhelyei miatt, az első igazán megszólító erejű leckét azok a szürke mészkőből és vörös homokkőből lévő építőkövek adták, amelyek, anyaguk függvényében, halványabb és erőteljesebb szablyanyomokat őriznek a templom körül zajló egykori csatározások emlékére.

Judit olyan, látszólag apró részletekre hívta fel a figyelmünket, amelyek nyomán újra meg újra eszünkbe juthat Teleki József református kegyúr jelmondata: „Non est mortale quod opto”, azaz „Nem halandó, amit óhajtok.” Ennyi halál, ennyi félelem után a halandóság minden cáfolatának szívből tudunk örülni. Többek között a főkapuhoz közeli, a francia építőmestereket felidéző szőlőfürt-faragványoknak vagy a közeli Ősturján gazdag madárvilágára emlékeztető, tökéletes és nagyon vidám kis búbosvöcsök-reliefnek, melynek láttán eszünkbe juthat a premontrei rend elzárkózó, de szeretetteljes életmódjának két előfutára, Szent Domonkos és Szent Ferenc. Különösen az utóbbi, akit gyakran írnak le, illetve ábrázolnak a neki oly kedves madarak társaságában. A templombelső faragványainak sorában feltétlenül meg kell említenünk az oszlopfők apócska, de félelmetes sárkányait s a szelíd vonalvezetésű, riadalmunkat elűző girlandokat.

Nem véletlen, hogy Ken Follett, a világhírű sikerkönyvszerző éppen ezt a templomot választotta a középkorban játszódó nagyregénye, A katedrális nyolcrészes tévéfilmváltozatának egyetlen lehetséges forgatási helyszínéül. A helyi – valószínűleg igaz – legenda szerint, az ócsai templom láttán e szavakkal fejezte ki elragadtatását: „Éppen ilyennek álmodtam meg a könyvemben a katedrálist.” A regénybeli templom és építése egyébként nagyon hasonlít a mi ócsai kincsünkhöz és annak sorsához, a sok megpróbáltatáshoz és mégis-túléléshez.

A Teremtő különleges ajándéka, hogy a bazilikától egy kőhajításnyira található a gazdag anyaggal büszkélkedő ócsai tájház. Itt a sütőasszony házától a viselettörténeti gyűjteményig megannyi látnivaló – ősborona, szőlőprés, régi-régi konyhaeszközök, díszes és egyszerűbb textíliák és számos más tárgy – segít elképzelni, milyen volt ezen a varázslatos településen az egykori templomjáró férfiak, asszonyok, fiatalok és idősebbek élete, legalábbis az utóbbi százötven évben.

A tájházat a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság üzemelteti, a múzeumokban szokásos hétfői szünnap itt is érvényes. A helyi ritmus szerint azonban március 1-jétől november 30-ig pénteken, hétvégén, munkaszüneti és ünnepnapokon 10-től 16 óráig látogatható a családok számára ez a nem mindennapi néprajzi múzeum. Keddtől csütörtökig az épületegyüttest csak csoportok kereshetik fel, előzetes bejelentkezéssel. A tájházból a református templomot is értesítik a vendégek érkezéséről. Az online istentiszteletek és szentmisék közel másfél esztendeje után az ide látogatók, felekezeti hovatartozástól függetlenül, a megtartó kegyelem számtalan jelével találkozhatnak, kedves fogadtatással és a gondokból, nyűgökből szabadító szépségek egész sorával.

Szöveg és fotó: Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. július 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.