Covid-19 – Büntetés vagy kegyelem? címmel nyílt tárlat a terézvárosi templom kiállítótermében

A Covid–19-világjárvány előtti időszakban népes plébániai életet láthatunk: tele a templom, zarándoklatok és lelkigyakorlatok, közösségi vidám élet, kézfogás és közelség. Majd hirtelen, 2020 márciusával minden megváltozik – üres a templom, csak a papság végzi a nagyheti szertartásokat kamera előtt, ami az elmúlt két húsvétkor így történt. Üres utcák, villamosok; félelem, sötétség és egyedüllét.

A Covidban csak ezen a plébánián elhunytak hosszú névsora a mennyezetről indul és még a padlózaton is folytatódik.

Az e-mailben beküldött imaszándék-kérések ezreiből csupán nyolcvanat-kilencvenet olvashatunk. Kórház, védőruha, maszkok és gumikesztyűk.

Ezután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus esti, szentségi, fáklyás körmenetének záró képe egy hatalmas poszteren, ahol a Hősök terén a számtalan fény a sötétségben új reményt ad az embereknek.

A sok-sok apró kép egy-egy emberi élet jelenete, mely a fájdalmat, az ijedtséget, a félelmet, de az egymást segítést és a jóságnak számtalan megnyilvánulását mutatják. Mindenki, aki megnézi ezt a tárlatot, eldöntheti maga, hogy ez az időszak Istentől jövő büntetés, vagy kegyelmi időszak – mondta Topor Márta, a kiállítás rendezője.

„Nehéz feladat elé állított Zoltán atya, mert a büntetést sem könnyű megjeleníteni, de a kegyelmet talán még nehezebb volt. Éppen a nagyböjt 5. vasárnapján letakart kereszt mögül, az üres templomban, annak ablakán beszűrődő fénysugár fejezi ki a legjobban, hogy a sötét napokat a világosság követi, és hogy semmilyen rossz nem tart örökké, bármilyen hosszúnak is tűnik, mert utána valami jó kell hogy következzen.

Megérdemeltük a büntetést, de Isten irgalma és kegyelme még nagyobb irántunk” – mondta Topor Márta.

A megnyitón Horváth Zoltán kanonok, az Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa elmondta: dr. Müller Cecília meghívásukra egy nagyon szép levélben válaszolt, és vállalta, hogy ennek, az országban első ilyen jellegű kiállításnak a védnöke lesz.

Karsai István színművész három rövid történetet olvasott fel, melyek kifejezték, hogy a pandémia legsúlyosabb napjaiban orvosok és papok hogyan álltak helyt az emberekért, akiknek szeretteiktől elzártan kellett megvívniuk haláltusájukat.

Sáfár Mónika színművésznő az Avilai Nagy Szent Terézzel együtt négyszáz éve szentté avatott Loyolai Szent Ignác imáját énekelte: „Fogadd el Uram szabadságomat…, csak a szeretet maradjon az enyém a kegyelemmel.”

Végül a két éven át legjobban hiányzó ölelésről énekelt – Radnóti Miklós Két karodban című versének megzenésített változatát előadva –, melytől hosszú időn át tartózkodnunk kellett.

Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd, a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.”

Forrás: Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia

Fotó: Topor Márta; Nagy Lajosné

Magyar Kurír