Formán túli tartalmak – Babits Mihály: Ha nem vagy ellenállás…

„Átfúj rajtam a szél,
mint a rácson…
 (Bertók László: Átfúj rajtam a szél)

„Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől.”
(Zsolt 121,5)

1

Ha nem vagy ellenállás…

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen
melyen színeket ver vissza a nap.
Foglalj magadnak tért a levegőből,
határozott helyet az ég alatt.

Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
Őrizzed árnyékodban szent, komoly
s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen!
Fordíts hátat a politikus vének
karának, s szögezz mellet a bolond
fiatalok gyanakvó seregének.

Vesd meg a lábad, az idő gonosz
s egy bal léptedre les már a vadon.
Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha
virág volnál a saját sírodon.

Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő
s ing-leng a hitvány jövendők szelében.
De makacs csontod a virág alatt
üljön súlyosan és keményen.

(Pesti Napló, 1936. ápr. 12.)

Merészen, didaxissal indul: életvezetési javaslatot fogalmaz meg már első soraiban a mű. A léleknek testi érvényt, anyagszerű biztosságot, megmutatkozni képes és kész etikai állagot tanácsol: „Úgy élj, hogy a lelked is test legyen…” Részleteiben is hosszasan elemezhető volna Babitsnak ez a kötetbe be sem válogatott verse; a jambikus-félrímes alaktantól a nap, az ég, a szél és az árnyék szakrális motívumrendjén át a zárlat túlrajzolt szentimentalizmusáig. Most azonban csak néhány gondolati vetületére szeretném felhívni a figyelmet – a sajátomat is.

2

Az individualizmusnak nem a narcisztikus-egoista változatát népszerűsíti a költemény fő szólama, hanem a személyiség megszerkesztésének, fölépítésének és kiteljesítésének elmellőzhetetlen feladatát tudatosítja; az önismereti jelenlét közösségre is tartozó fontosságát hangsúlyozza – szakadatlan összefüggésben a szubjektumon túlra mutató erőkkel és értékekkel.

Eltűnődhetünk emellett azon, vajon kérdés és kétely nélkül fogadható-e el részint életvezetési, részint létbölcseleti igazságnak a mondottak veleje. A kontúros identitás mint a környezeti hatásokkal dacoló önazonosság kétségkívül nélkülözhetetlen egyéni tartozék, ha nemcsak ma, de holnap is élni szeretnénk. Ám tradicionális iskolák és kortárs tanítások összhangja eközben az ellenkezőjére is inthet: engedjük átáramolni magunkon – mintegy a flow (avagy prána, csi, Szentlélek) jegyében – a valóság fuvallatait, hagyatkozzunk a formán túli övezetek nagyobb tartalmaira, keresztényi szavakkal: ne a magunk, hanem az Isten akarata teljesedjék be sorsunk alakulásán.

Az önépítő akarat látszólag szemben áll ezzel a ráhagyatkozó sprituális bizalommal. Ám érdemes úgy olvasnunk Babits sorait, hogy az „ellenállás” itt nem más, mint az én tudatos-öntudatos létmódja, melyen az önreflexív jelenvalóléttől a kritikai gondolkodásig az ép mentális kondíció teljessége értendő. Akként is, mint ami előföltétele az önátadás vagy énkiüresítés aszketikus-misztikus céleszményének. Lemondani arról tudunk, ami már létrejött; alázatosságot is csak az tanúsíthat, akinek van teste, lelke, szelleme az aláhajláshoz.

3

Ha egy érményi igazság egyik oldalaként fogjuk föl a költeményt, a másik oldal bölcsességétől sem érdemes eltekintenünk. Azt pedig további Babits-művek útmutató szellemiségében, metafizikus gondolatiságában találhatjuk meg. Mert amint Babits világteremtő, nyelvfölszabadító, poétikumépítő képessége Arany zsenijével érintkezik, úgy életművének szellemtani rétegzettsége is korszakokra szólóan különleges.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 27-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.