Isten és a világ – A Tóth Csaba festőművész szakrális műveit bemutató albumról

(…)

– Vaskos kötet jutott el szerkesztőségünkbe. Isten és a világ című könyve miként született?

– 2019 decemberében jelent meg Torjay Valter vasi festőművész Önvallomás című könyve, aminek a bemutatójára engem kértek fel. A kiadó ekkor felajánlotta, hogy készítsek hasonló, összegző albumot. Bevallom, meghatódtam. Elhatároztam, hogy nem az eddigi munkásságomat kívánom bemutatni, csupán a szakrális, hitvalló műveket tárom az olvasók elé, saját és rólam készült írásokkal, cikkekkel együtt. Négy évtizedet fűztem össze, címét XVI. Benedek még bíborosként kiadott interjúkötetétől kölcsönöztem. Ugyancsak Isten és a világ címet viselte több nyugat-dunántúli önálló tárlatom.

– Üzenetértékűnek tűnik a címadás. Mit szeretne átadni a közönségnek?

– Főként az utóbbi időszakot tekintve fontosnak tartom a keresztény identitás hangsúlyozását. Szükség van a megújulásra, vissza kell találni ezeréves gyökerünkhöz, hitünkhöz, folytatva a Szent István-i gondolatot. Zala és Vas ebben is rokon, a katolikusság központjai, emellett Mindszenty személye köti össze a két megyét.

– Érdekes módon újítja meg ezt a gondolatiságot. Klasszikus műveket vesz elő, amire latin idézeteket fest fel.

– A közös művelődéstörténeti örökség kap új értelmet ezeken a képeken. Egyre jobban veszendőnek látszik Európa keresztény múltja, a mai ember elvágja a gyökereket. A latin feliratok egyrészt az Egyházra, másrészt az egyetemes szakrális nyelvre utalnak.

A könyvben helyet kapott továbbá A mi Sziklás Madonnánk című tanulmányom, amit a karantén alatt írtam. A Szépművészeti Múzeumban található a Mária gyermekével és a kis Keresztelő Szent Jánossal című, eddig leonardói műhelymunkaként számon tartott festmény. Szisztematikusan, tudományos eszközökkel bebizonyítom, hogy a festmény igenis az itáliai reneszánsz polihisztorának, Leonardo da Vincinek a műve. A festmény minden egyes részletét kielemeztem.

Persze, ennek is van előzménye. Negyven évvel ezelőtt a Szépművészeti Múzeumban dolgoztam, a raktárban találkoztam először ezzel a képpel. A gondolat már akkor ott motoszkált bennem, s tényleg isteni csoda, hogy újra szembejött a felismerés. A járvány miatti bezártságban interneten megrendeltem Kenneth Clark Leonardóról szóló könyvét. Abban ráakadtam arra a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban őrzött, négy-öt kompozíciós vázlatot rögzítő tanulmányrajzra, ami a budapesti festmény előképének tekinthető, tehát ahhoz készült. A rajz az 1900-as évek elején került a Metropolitanbe, a festmény pedig Pálffy János gróf hagyatékaként a Szépművészeti Múzeumba. Már a két világháború között összekötötték a műveket, ám mindig Leonardo valamelyik tanítványának tulajdonították a Budapesten őrzött festményt. Alapos képelemzéssel próbálom bizonyítani, hogy a mű bizony eredeti Leonardo. A reneszánszban még nem létezett szignó, így az egyértelmű személyiségjegyeket kellett összerakni. Ennyi azonosság nem lehetett a véletlen műve.

– Akkoriban jórészt megrendelésre festettek. Ön hogyan érezte volna magát abban a világban?

– Ötszáz éve a megrendelések 90 százaléka egyházi felkérés volt. Ezeknek a koroknak a művészete ezért annyira átitatott a kereszténységgel. Ma más idők járnak, egyházi megrendelések nem igazán akadnak, a művészek inkább az önkifejezéssel fogják meg a nézőt. Nekem eddig közel kétszáz szakrális művem született. Mindet belső késztetésből festettem, legyen újszövetségi jelenet vagy a szentek élete. Üzeneteimet a kiállítóterekbe szánom,

azokat az embereket szeretném megérinteni, akik nem gyakorolják a hitüket, Dietrich Bonhoeffer kifejezésével élve a „vallástalan keresztényeket”. Jó lenne, ha visszatalálnának gyökereikhez, a keresztény hitvalláshoz és gondolkodáshoz.

Forrás: Zaol.hu / Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Zaol.hu

Magyar Kurír