Megállék a kanyargó Dunánál – Kirándulás az ausztriai Wachauban

Nincs éppen közel, Budapesttől nagyjából háromszázötven kilométer, de megéri a fáradságot. Bécset megkerülve, sokszor nagyon is bonyolult autóutakon, alagutakon és felüljárókon keresztül vezet az út e talán kevésbé ismert rendkívül szép tájegység felé. A visegrádi fellegvárat, az Esztergom felé kanyargó Dunánkat szinte mindenki ismeri, a Szőnyi-képeken látható kilátást, amely a festő egykori zebegényi kertjéből nyílt, sokan megnézhettük már. Meglepő módon az osztrák Dunakanyart, úgy látszik, kevesebben ismerik, barátaim, ismerőseim közül többen is azt mondták, hogy eddig még nem nagyon hallottak róla.

A főcím nem véletlenül idézi Petőfit, aki ezt írta: „Nyári napnak alkonyúlatánál / Megállék a kanyargó Tiszánál.” Ahogy egykor a költőt az Alföldön, úgy minket is megragadott a táj szépsége – csak ezúttal Ausztriában. Címképünkön a Spitz an der Donau kisvárosának domboldalán elénk táruló panorámát láthatjuk. A felvétel akkor készült, amikor éppen fölfelé baktatunk a sűrűn beültetett szőlővidéken. Körben mindenfelé kisebb-nagyobb dombok és magas hegyek emelkednek. Spitz csodálatos kisváros, kanyargós, keskeny utcáival, katedrális méretű templomával és elképesztő mennyiségű szőlőjével hihetetlen élményt nyújt. Ausztriában hagyományos értelemben vett falu nincs is, pedig vidéken vagyunk a javából. Kövezett utak, tisztaság, városias rendezettség uralkodik mindenhol, bármerre járjon is az ember ebben az országban. Mindenütt van utazási iroda, ahol a hét minden napján ingyenesen kapható helyi térkép és sokféle ismertető kiadvány a környékről. Eredetileg Dürnstein volt az úti célunk, a térség legjelentősebb turisztikai központja, erről később még lesz szó. Tervben volt, hogy valahol útközben pihenőt tartunk – ha már eddig eljöttünk, lássunk legalább még egy települést –, s ötletszerűen álltunk meg Spitzen.

Ami az embernek itt rögtön a szemébe ötlik, az a rengeteg szőlő. Az ültetvények meredeken felkúsznak a legmagasabb hegyre is, keskeny, kőből rakott teraszokon lehet megközelíteni őket. Mindenütt kis táblák hirdetik, hogy bio-szőlőművelés folyik. El lehet képzelni, hogy októberben, szüret idején mennyien dolgozhatnak itt a hegyoldalakban. Ennyi szőlőt csak a német Rajna-vidéken, Észak-Olaszországban és a Mosel-menti tájban, Belgiumban láttam.

A már említett hatalmas méretű, 15. században épült Szent Mauritius-plébániatemplom messziről látható, tornya magasan a város fölé emelkedik. Belépve meseszép gótikus hálóboltozatot láthatunk a mennyezeten. Persze a későbbi századokban, ahogyan az lenni szokott, a belső teret a barokk stílus kívánalmai szerint építették át. A templom érdekessége, hogy ha szembeállunk az oltárral, a szentély balra kanyarodik, elhajlik, hogy pontosan miért, azt nem tudni. Talán a későbbi átépítések miatt.

Spitz fölött várrom magasodik romantikusan; meghagyták belőle, ami megmaradt, szépen konzerválták, láthatóan nem tervezik újjáépíteni. Vendéglők, kávézók, szálláshelyek bőven akadnak lent a városban. A hegyoldalakon, a szőlők között, sok helyen magánterületen keresztül is, jelzett turistautak vezetnek mindenfelé, így aztán könnyen feljuthatunk a magaslatra, ahonnan remek kilátás nyílik a környező vidékre.

A wachaui térség központi települése azonban mégiscsak Dürnstein. Különleges, kívülről kék-fehér színűre festett barokk temploma a világörökség része. Kicsi hely ez is, de város a javából, főutcáján rengeteg bolt kínálja a helyi likőröket, borokat, és meglepő módon szinte mindenütt lelkesen árulnak sárgabarackból készített, különböző sűrűségű palackozott italokat. Barackfát ugyan nem sokat láttunk a környéken, de biztosan itt rejtőznek valahol, mert ennyiféle barackitalt nem lehet másképpen készíteni.

Dürnstein középkori elrendezésű városka, fölötte várrom, kétoldalt kőfal húzódik felfelé, egészen lentről a vár lábáig. Amikor a parkolóból felfelé jövünk, meglepő látványt nyújt az a hosszú alagút, amin keresztül lehet nézni; teljesen a város alá épült. Dürnstein temploma belül is rendkívül gazdagon díszített, csodás barokk építmény. A szép fehérre meszelt templomtérben nem sok üres helyet hagytak, mindenütt táblaképek, stukkók, szobrok. Kétoldalt, fent a magasban, a karzat körbejárható. A szentély is rendkívül gazdag díszítményekben, tabernákuluma a főoltár részeként egy aranyozott, forgatható glóbusz, amit bibliai témájú reliefek borítanak. A hatalmas templom az Ágoston-rendi apátság részeként tekinthető meg.

Ha a Duna-partról felnézünk a magas hegyre, láthatjuk, hogy sokszor szabályosan a sziklába építették a házakat, teljesen hozzátapasztva őket a kövekhez. A város különlegessége még a kastélyszálló, a Hotel Schloss Dürnstein, ahová mindenképpen érdemes benézni. Eredetileg 1630 körül épült, késő reneszánsz stílusban. Az alkalmazottak nem szólnak, ha kicsit bekukkantunk a barokk stílusban kialakított étterembe és más földszinti helyiségekbe. A hotel drága helynek számít, parkolójában szinte csak Porschék, Mercedesek és Teslák állnak, de ez ne nagyon zavarjon minket, mert lenézni innen a Dunára a kőkorlát tövéből igazi élményszámba megy.

A főutcai séta alkalmával semmiképpen sem szabad kihagyni a városháza árkádos udvarát. A késő gótikus, reneszánsz épületet 1547 óta használják tanácsházaként. Udvarán „vénségesen vén” szőlőtövek kúsznak fel az emeleti helyiségek ablakaihoz, több száz évesek lehetnek.

Lassan alkonyodik, haza kell indulnunk erről a szép helyről, amit a kedves olvasónak is csak ajánlani tudok úti célul az elkövetkező őszi hónapokra. Hiszen nemsokára elérkezik a szüret ideje, s itt bizonyára mindenfelé megbolydul majd a hegyoldal, szőlőmunkások jönnek, és a vendégek, ha akarják, megkóstolhatják az új bort.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. szeptember 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.