Műemlék a jövő számára – ICOMOS-díjas műemlékfelújításokról nyílt kiállítás Székesfehérváron

Kultúra – 2025. május 4., vasárnap | 18:00

Az UNESCO műemléki szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága minden évben díjjal tünteti ki az általa legjobbnak ítélt műemlék helyreállításokat. A 2025-ös Műemléki Világnapon, április 18-án kiállítás nyílt az ICOMOS-díjas műemlékfelújításokról a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban.

A múzeum udvarán tartott kiállítás megnyitóján Spányi Antal püspök köszöntötte a Műemléki Világnap alkalmából rendezett programok résztvevőit. „Nagy örömömre szolgál, hogy az idei évben a Műemléki Világnap országos ünnepségeit Székesfehérváron rendezték meg, külön megtiszteltetés egyházmegyém és a magam számára is, hogy a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum ad otthont a Műemlék a jövő számára – ICOMOS-díjas helyreállítások című kiállításnak” – kezdte köszöntőjét a főpásztor, majd arról beszélt, az Egyház hitéből fakad, hogy szellemi és lelki javai megőrzése mellett kiemelt feladatának tekintse az egyházi épített örökség védelmét. 27 éves püspöki és 22 éves megyéspüspöki szolgálata során is törekedett ezt a feladatot lehetőségeihez mérten gondosan és felelősséggel végezni.

A püspök végül megköszönte az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságnak, hogy 2022-ben a torbágyi plébániatemplom főoltárának restaurálását, 2023-ban pedig a széktemplom, a Szent István király-székesegyház helyreállítását is ICOMOS-díjjal ismerte el.

A világnap vissza- és előretekintés is egyben, ezért az ICOMOS évről évre kiemelt figyelmet fordít a jó példák bemutatására.

Veöreös András, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke megerősítette: „Az egyesület díjazásának célja, hogy minden évben a legsikeresebb helyreállításokat közszemlére tudják tenni annak érdekében, hogy ezek a példák követőkre találjanak. Hogy minél több emberhez eljusson az üzenet: a műemlékeket érdemes megőrizni, fontos, hogy vigyázzunk rájuk, hiszen ezek történelmünk tárgyi bizonyítékai.” Az elnök elmondta, a kiállítás gondolata két éve született meg azzal a szándékkal, hogy ne csak a díjátadó keretében kapjanak nyilvánosságot ezek a tanulságos példák. Örömét fejezte ki, hogy a díjbizottságnak egyre nehezebb a dolga, mert az elmúlt években 15–20 jelöltből kellett kiválasztani a díjazottakat.

Az eseményen részt vett Deák Krisztina, az Építési és Közlekedési Minisztérium Műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Az építészeti és kulturális örökség szakszerű gondozása és megőrzése érdekében végzett műemléki helyreállításokért az ICOMOS-díj odaítélésére bárki tehet javaslatot az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság honlapjáról letölthető adatlap kitöltésével.

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Albrecht Karola

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió/Körtvélyes Tivadar

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria