Nagyváradon is bemutatták a Szent László királyról szóló vígoperát

Kultúra – 2018. január 31., szerda | 14:25

Budapest és Kolozsvár után január 27-én Nagyváradon is bemutatták Selmeczi György „Boldogasszony lovagja” című, Szent László királyról szóló vígoperáját. Az előadás egyben a Szent László-év egyik záróprogramja is volt.

A darab ősbemutatója 2017 októberében volt Budapesten, a Kolozsvári Magyar Opera és a Művészetek Palotája koprodukciójában. A rendező Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Társulat művészeti vezetője, és a jelmezeket is a Szigligeti Társulat munkatársa, Florina Bellinda Vasilatos tervezte. A nagyváradi előadáson Kulcsár Szabolcs vezényelt.

A kolozsvári születésű Selmeczi György zeneszerzőnek köszönhetően Szent László alakja először tűnik fel operaszínpadon. A produkció alkotói – kiemelten Selmeczi György zeneszerző és a librettót jegyző Béres Attila – vidám, játékos, mozgalmas és könnyen érthető darabot hoztak létre. A néző egyszerre szórakozik és tanul, betekintést nyer a középkori ember életébe, hall néhány gregorián dallamfűzést, latin szöveget, ugyanakkor – vígoperáról lévén szó – a napi élet apró-cseprő botlásai is megjelennek a vidám, tréfás jelenetekben. A zene kiválóan teremti meg a kellő hangulatot, ábrázol, jellemez, korképet rajzol; a magyar dallamvilágból táplálkozik, ugyanakkor mai, modern.

A cselekmény egyszerű, népmesei jellegű: a beszédes nevű Bátorfán templom épült a falu népe adakozásából, és hitük szerint azt Szent Lászlónak szeretnék szentelni. Ám László király ekkor még nem szent: a váradi püspökségen már egy éve ott időz a pápai legátus és kísérete, hogy a szentté avatáshoz szükséges csodák vizsgálatát, a bizonyítási eljárást lefolytassa. Bátorfa küldöttséget meneszt Váradra, és a szentté avatást előmozdítandó maguk adják elő Szent László legendáját, a kun vitéz legyőzésének jelenetét. Tiszta, egyszerű hitük felvillanyozza az ügyintézésbe belefásult hatóságot is, és megmozdítja az Egyház lassan, óvatosan mozgó malmait.

Az első előadásokat dirigáló Szabó Sipos Máté karmester ezt írta az ajánlóban: „Régen nem olvastam már ilyen megejtően bájos, egyszerre naiv és magasztos, komikus és megindító szövegkönyvet. A zene pedig tele sziporkázó ötletekkel, bátran karcos, egyéni, gazdag hangzásképpel, amely remekül kiemeli és erősíti a szöveg játékosságát és finoman árnyalt mélységeit. Nagyon bízom a darab sikerében, mert meggyőződésem, hogy a kiváló kollégák együttműködésével korszerű, befogadható és nagyon szerethető előadás fog születni.”

Forrás: Bihari Napló; Bodó Márta/Romkat.ro

Fotó: Kotschy Gábor/CAFe Budapest

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria