Politikum, esztétikum és etikum összetartozása – Bemutatták Pörös Géza Wajda-könyvét

A könyvbemutatón megjelenteket Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet vezetője köszöntötte. A kötetet méltatva kiemelte, hogy Pörös Géza nemcsak Wajda játékfilmjeit elemzi, de tanulmányozza dokumentumfilmjeit és ugyancsak kimagasló színházi rendezéseit is.

A Lengyel Intézet igazgatója ugyanakkor nem titkolta: Lengyelországban nem mindenki rajong a világhírű rendezőért, ezért is különösen érdekes, hogyan látja őt egy kiváló magyar filmtörténész.

Ezt követően a jelenlévők megtekinthették Pörös Géza Voltak nekünk szép élményeink című, 2013-ban bemutatott dokumentumfilmjét.

Filmjének születéséről a rendező elmondta: abból az alkalomból készült, hogy az akkori köztársasági elnök, Áder János a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki Andrzej Wajdát, de a kitüntetés átadására nem került sor, mert a művész kórházban volt. A kulturális minisztérium Pörös Gézát kérte fel, hogy készítsen egy filmet arról, hogyan gondolkoznak a magyar filmrendezők a már akkor klasszikusnak számító, világszerte ismert lengyel alkotóról.

A dokumentumfilmben többek között Dárday István, Jancsó Miklós, Kósa Ferenc, Sára Sándor, Szabó István mondják el gondolataikat.

Szavaik szerint Wajda művészetében, akárcsak az ókori görög drámában, szervesen összetartozik a politikum, az esztétikum és az etikum. Bár nemzetközi hírű alkotó volt, gyökereit soha nem tagadta meg, mindig megmaradt lengyelnek.

A könyvbemutatón Kelecsényi László író, filmtörténész beszélgetett az ugyancsak filmtörténész, szerkesztő-rendező Pörös Gézával, a lengyel filmművészet kiemelkedő kutatójával, akinek korábban már megjelent egy monográfiája a szintén világhírű Krzysztof Zanussiról is. Pörös Géza 2006-ban megkapta a Lengyel Köztársaság Érdemrendje tisztikeresztjét.

Kelecsényi László „őrült nagy” munkának minősítette a szerző Wajda-könyvét. Kérdésére, mikor kezdte el az anyaggyűjtést és a kötet megírását, Pörös Géza azt válaszolta: nem egy adott pillanatban határozta el, hogy könyvet ír a lengyel rendezőről, de élete során olyan munkahelyei voltak, hogy többször kellett foglalkoznia – „örömmel persze” – az ő filmjeivel. Így volt ez a Budapest Filmstúdióban, vagy a Duna TV-ben. Többször személyesen is találkozott Andrzej Wajdával. Lassan elkezdett jegyzeteket írni a filmjeiről. Amikor 2016-ban Wajda meghalt, a Hitel című folyóirat felkérte Pörös Gézát, hogy írjon egy nagyobb tanulmányt róla: ez lett a vázlata, az előzmények felhasználásával ennek a könyvnek.

A kötet szerzője egy kínai mondást idézett: ha valamiről valamit meg akarsz tudni, mondjuk egy pohár vízről, akkor a következő a feladat: sokáig kell nézni, és ha van ennek a pohár víznek valami titka, és tiszta a lelked, akkor azt feltárja neked. Így van akkor is, ha kíváncsi vagy egy folyóra, egy fára, egy kőre. Legyen türelmed ezek tanulmányozásához. Pörös Gézában megvolt a kíváncsiság és a türelem is. Rengetegszer megnézte Wajda filmjeit, jegyzeteket készített, és ma már sokszor kívülről idéz belőlük dialógusokat.

Kelecsényi László fantasztikusnak nevezte Pörös Géza filmleírásait. Annyira pontosak, hogy nem tudta tévedésen rajtakapni – mondta. Arra kérte Pörös Gézát, nevezzen meg csupán egyetlen Wajda-filmet, amely a kedvence. Az ígéret földje, hangzott a válasz.

Egyúttal felidézte, hogy 1986-ban, nem sokkal a lengyelországi hadiállapot feloldása után Gdańskban járt egy filmes küldöttség tagjaként. Annak a hétnek a vasárnapján volt a kiszabadult politikai foglyok hálaadó szentmiséje, amelyen Lech Wałęsa, a Szolidaritás elnöke is részt vett a családjával együtt. Tele volt a templom, az emberek egymáshoz préselődtek, levegőt alig lehetett venni. Pörös Géza azt érezte akkor: hatalmas, hitből fakadó erő van a lengyelekben. Wałęsa később köztársasági elnök lett; sokan ellentmondásosnak tartják elnöki működését. A magyar televízióban egy politikus azt mondta Wałęsáról, hogy besúgó volt, minden árnyalás nélkül. Andrzej Wajda azonban hű maradt hozzá. Ez az az erkölcsi többlet, ami mindig jellemezte őt.

Kelecsényi László Pörös Géza monográfiáját olvasva megfogalmazta magában, hogy mi a Wajda-filmek lényege: a becsapottság, a megvezetettség fogalma jutott eszébe, hogy a hősöket – akár történelmi, akár hétköznapi hősöket – a politikai hatalom, az idegen megszállók, a nagy világtörténelmi erők mindig becsapják, kijátsszák. Nem mindenki végzi a szemétdombon, mint a Hamu és gyémántban Maciek (Zbigniew Cybulski), de a lényeg ez. Pörös Géza szerint ez helytálló, de ő kicsit más szemszögből közelíti meg a kérdést. Wajda azt mondta magáról, hogy ő a lengyel film Matejkója, aki a történelmi lengyel festészet nagy alakja volt (Jan Alojzy Matejko (1838–1893), sokak szerint a legnagyobb lengyel festő – B. D.).

Azt mutatta meg a filmjeiben, mit jelentett lengyelnek lenni az elmúlt kétszáz évben.

Kelecsényi László közbevetette: Wajdának olyan összetett az életműve, hogy három magyar filmrendezőét is kiteszi. Munkásságában megvan a történelmi parabola, mint Jancsó Miklós filmjeiben; az irodalomszeretet és színvonalas, átélt, újraalkotó irodalmi feldolgozás, mint Fábri Zoltánnál; valamint a lelki analízis, aminek nálunk Szabó István a nagymestere. A magyar filmtörténetben nincs meg mindez együtt egy rendező pályájában. Pörös Géza hozzátette, hogy a kérdés még ennél is összetettebb. Emlékeztetett rá, hogy Wajda, mielőtt filmrendezői pályára lépett volna, a Krakkói Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt. Felesége, a díszlet- és jelmeztervező Krystyna Zachwatowicz-Wajda egyszer azt mondta: „Meggyőződésem, ha korábban találkoztunk volna, és Andrzejt nem vitte volna el a film, akkor jó építész is lehetett volna.”

Kelecsényi László kitért arra is: Wajda filmes pályafutása több mint hatvan évig tartott, sokat változott ezen idő alatt a filmművészet, de ő mintha mindig ugyanazt a filmet készítette volna. Nincsenek extravagáns kísérletek, alkotásaiban a sztori mond el mindent.

Pörös Géza azzal egészítette ki Kelecsényi gondolatmenetét, hogy Wajda szkeptikusan vélekedett a francia új hullámmal, így például Godard filmjeivel kapcsolatban. Egyértelműen kijelentette: „Nem ez a mi utunk.”

Wajda a lengyel valóságot akarta ábrázolni, és benne a művész szerepét.

Andrzej Wajda kiindulópontja az volt, hogy a lengyel társadalom nem volt szabad. A hetvenes évektől kezdve filmjeinek alapkérdése a tetthez való viszonyulás.

Művészetének vezérfonala az volt, hogy mivel szolgálhatja a lengyel társadalom, a lengyel szabadság ügyét.

A formanyelv másodlagos kérdés volt számára. A márványember és A vasember hősnője, Agnieszka a Szolidaritás aktivistája lett, ahogyan Wajda is.

Kelecsényi László felidézte, hogy 1976-ban egy magyar küldöttséggel Lublinba utazott a filmfesztiválra. Volt egy nagyon lelkes, kedves, fiatal tolmácsuk. A lengyel mozikban már játszották A pokoli tornyot, amit Magyarországon még nem vetítettek. A tolmács közölte, hogy nem ezt nézik meg, hanem A márványembert. Szerető lelkesedéssel fordította a filmet, és értelmezte is. Kelecsényit az érintette meg különösen, hogy egy fiatalember mennyire szereti Wajda moziját.

Úgy érzi, ez a szeretet a halálában is övezi Wajdát. Pörös Géza Rainer Maria Rilkét idézte:

A műalkotások végtelenül magányosak, csak a szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket, és lehet kegyes hozzájuk.”

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír