Sziszüphosz labdája – Néhány mondat Gyurkovics Tibor A másik című verséről

Vörösmartynál a vész keze „Emberfejekkel lapdázott az égre” (Előszó); Rilke műveiben rejtekezőn lényegi motívum a labda (erről Báthori Csaba esszéi tájékoztatnak legalaposabban); Bertók László „háromkájában” pedig szentenciás létbizalom alkalmát nyújtja ugyanez a képzet: „Ha már föladnád, / hagyd előbb gondolkodni / kicsit a labdát.”

Gyurkovics Tibor (1931–2008) A másik című költeményében csak a zárlat hozza játékba a labdát; igaz, akkor feledhetetlen eréllyel. Az első három strófa (igazodva a cím keltette elvárásokhoz) két magatartástípus, két eszméleti irány szembesítésébe fog; a szöveg tehát ellentétre, ellentételezésre épül.

A másik

Akit a haláltudat elkerül,
soha nem fogja fel
azt, amit az mond,
akit nem kerül el.

Akit a haláltudat elkerül,
utakra vágyik és bokorra,
és méterrel méri kezében,
hogy meddig ér a háza hossza.

Kocsmába ül be este, reggel,
vagy diákokkal étkezik
sárgarépát, nagy nőkkel alszik
és boldog másnap reggelig.

A másik ül a hegyeken
és könnyezésig néz a napba,
míg megfojtja a szerelem,
és legurul, akár a labda.

Az első szakasz zökkenős-döccenős beszédmodora a „haláltudat”, azaz a létbeli tudatosság, az önreflexív egzisztencia hiányával írja le az „egyik” alkatot. A második versszak folytatja a jellemzést; és alliterációs lágysággal („méterrel méri”, „meddig”; „háza hossza”) rajzolja ki a matériába zárt létmódot. A harmadik nekirugaszkodás életképi ismertetéssel él; a kocsma és a diákok világa az értelmiségi szellem hétköznapi valóságát jeleníti meg (itt a sortöréssel kiemelt „sárgarépa” egészséges banalitása és a „nagy nőkkel” jelzős szerkezet váratlan gyermekisége hoz többletet). A strófa vége az idő véges dimenzióját komponálja a testi ember köré: „és boldog másnap reggelig”.

A „másik” személyiségforma bemutatására csak a vers utolsó negyede kerít sort. De nem szűkösebb vagy hézagosabb, hanem sűrűbb és letisztultabb ez a rész. E strófa az egyensúlyos ráismerést alaktanában is kifejezi: soráthajlások nélkül, szabályos verstannal (keresztrím összefűzte, négyes és ötödfeles jambusi sorokkal) avatja dallá a dallamot, költészetté a versbeszédet.

Meseszerű a jelenetezés. A magaslati szemlélődés állapota („ül a hegyeken”) mítoszi szépség auráját teremti meg; a fényért feláldozott látás („könnyezésig néz a napba”) az énről lemondó énváltozat jegye. E típus holtában tárgyiasul – de lényeges, hogy mivé. A labda egyrészt játékszer, másrészt – gömb lévén – a teljesség és tökéletesség alakzata.

Figyeljünk a szóválasztásra is: nem lezuhan, nem aláhull, hanem „legurul”. Csöndes-szelíd alászállás ez, akárha Sziszüphosz labdája kéredzkedne vissza a mélyekbe. Emellett az sem szükségszerű, hogy szerelmen szerelmet értsünk (mely fölemészti a szeretőt): engedhetjük, hogy szó és jelentés viszonya szabadságra ajzzon. Érzelmi hőfok, intellektuális szenvedély, életvitelszerű misztika is jelölhető a szerelem lexémával. Mely megöl ugyan („megfojtja”), de talán csak ballasztos, talmi részünket éri a pusztulás.

Ami marad: a könnyű fények alanytalan jelenléte. Más szóval, talán: a szerelem.

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. július 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.