A kínai komponista európai oratóriummintákat követő, mandarin és szanszkrit nyelvű műve Kelet és Nyugat kultúrájának, spiritualitásának, dallamvilágának társításából született. Az eredmény az ősi eredetű tradicionális hangvétel, a dallamos, filmzeneszerű, orientalista neoromantika, a formabontó, új utakat kereső impresszionizmus és az „organikus zene” nem egyszerű ötvözete, inkább egymásra rétegzése. Egyetlen „nehézsége” a gigantikus volta; a megszólaltatásához szükséges apparátus magáért beszél: óriási szimfonikus zenekar jelentős ütős szekcióval, nagy létszámú vegyes kar, négy klasszikus értelemben vett operaénekes szólista (szoprán, mezzo, tenor, basszbariton); az autentikusság erősítése jegyében pedig hozzájuk szegődik még egy „őslakos” énekesnő, egy (mongol) torokénekes morin khuurral, és a pi-pá játékát artisztikus tánccal kísérő előadó-művésznő.
Tan Dun, akit Ang Lee Tigris és sárkány című filmjének zenéjéért Oscar-díjjal tüntettek ki, korunk egyik legismertebb komponistája; szimfóniák, szimfonikus költemények, versenyművek alkotója, és nem utolsósorban jelentős operaköltő is. A kínai nagy fal építését kezdeményező és az agyaghadseregéről elhíresült Csin Si Huang-tiről szóló Az első császárt 2006-ban Plácido Domingo főszereplésével, a szerző vezényletével, Zhang Yimou rendezésében a New York-i Metropolitan Opera mutatta be.
A német, amerikai és ausztrál zenekarok felkérésére 2018-ra elkészült, Drezdában debütáló, 2019-ben Sanghajban, az Orchestre national de Lyonnal „élőben” felvett és a DECCA gondozásában CD-n megjelentetett Buddha-passió magyarországi premierjére április 14-én, a Bartók Tavasz keretében a Művészetek Palotájában került sor. Tan Dun nem először lépett fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. 2017-ben a Concerto Budapest hívta meg, ahogyan most is. Hét évvel ezelőtt a Nu Shu – The Secret Songs of Women című műve mellett egyik példaképétől, Bartóktól A csodálatos mandarint vezényelte.
Nem ritkák az ünnepi alkalmak, a nagy hangversenyek, sőt a zenetörténeti jelentőségű események sem a Müpában, a Buddha-passió szcenírozott koncertje azonban ezek sorából is kimagaslik. A szerző rangján, a darab vállalásának roppant léptékén túl itt valóban égtájak, vallások, hitek, nyelvek, kultúrák és népek találkoznak. A mű „ősforrása” a Tunhuang/Dunhuang melletti Mokao/Mogao-barlangok, más néven az Ezer Buddha-barlangtemplomok sora, amelyeket a 20. század elején Stein Aurél brit színekben folytatott kutatásai, közlései és fényképei nyomán ismerhetett meg a Nyugat. A szülőhazájában gyermekként a mérhetetlen pusztítást eredményező kulturális forradalom idején eszmélő, ma már világpolgár Tan Dun e kínai világörökségi helyszínen, a Selyemút mente egykori fontos kultuszhelyén, a Krisztus utáni 4. és 14. század között kialakított, falfestményekkel, szobrokkal díszített mintegy ötszáz üreget, sziklába vájt grottát magában foglaló barlangrendszert bejárva szerzett inspirációkat. A genius locit kifejező röpködő apszarákon túl különösen a 158-as számú barlang tizenöt méter hosszú nyugvó Buddhája, a megvilágosodást, a nirvána boldogságát tükröző falképek hatottak rá. A százperces darab koncepciója szerint a pihenő Buddhát körülvevő tanítványok példázatos történetei elevenednek meg a szerző által a partitúrában operának titulált Buddha-passió hat rövid „felvonásában”, amelyek A bódhifa, A kilencszínű szarvas, az Ezer kar és ezer szem, a Zen kert, a Szív Szútra és a Nirvána címet viselik.
A kis hercegnek megvilágosodása (a bódhifa alatti negyvenkilenc napon át tartó meditációja, Buddhává válása) előzményeként egy lehullt, halott madár láttán rá kell döbbennie: a lét értékét mutató mérleg serpenyőit hússal, földi mértékkel nem lehet kiegyensúlyozni. Csak önmagát, teljes valóját teheti mércévé, mert minden létező egyformán fontos és pontosan ugyanannyit ér.
A csodálatos, ritka vadat, a kilencszínű szarvast hiába próbálják óvni nővérei, annak ellenére menti ki a fuldokló férfit az erdei tóból, hogy jól tudja: az Ember hamarosan árulója és gyilkosa lesz.
A császár három lánya közül a legszebb, Miaoshan karjait és szemeit ajánlja fel cserébe azért, hogy egy anya és haldokló kisgyermeke életben maradhasson; mondván, ha el is veszíti azt, amit a „szüleitől kapott”, Buddha szíve továbbra is benne, az övé marad.
A Songshan-hegyi zen kertben buddhista szerzetesek meditálnak, a kilences szám mantráját zengik. Daman Hongren mester Hui Neng zen pátriárkával, a „Favágóval” keveredik filozófiai vitába hitük alapkérdéseivel kapcsolatban. Polemizálásuk tárgya egyebek mellett a test és a bódhifa összefüggése, az elme, a poros tükör megtisztítása…
A Szív Szútra a régóta tartó, hosszú útjába belefáradt, fagyhidegben haldokló Nina és az énekes vándorszerzetes, Kongxian meghitt egymásra találásának tragikus kimenetelű története.
A nirvánába való belépésre készülő Buddhának a megrendült tanítványok utolsó kérdéseiket teszik fel: „Te Isten vagy?”, mire így válaszol: „Nem.” – „Isten Fia vagy?” „Nem.” – Isten küldött? „Nem.” – „Kérünk, világosítsd meg: mi vagy?” – „Én vagyok… A felébredt…” Néma csend az átmenet, majd a finálé mind erősödő „himnusz”, dübörgő kavargás, a beérkezettek ujjongása.
Tan Dun megindítóan „hatásvadász”, a négy őselemet is megidéző, eklektikus passiójának minden tételében felbukkanó ódák az „együttérzés dicséretei”; harmóniáról, szeretetről, békéről, figyelemről, a szenvedés és az áldozathozatal értelméről szólnak. Az evangéliumokat olvasva rájövünk arra, hogy az emberiség valamennyi maradandó, örök sorsunkat érintő zseniális alkotása valójában ugyanarról szól. Ahogy a húsvét misztériuma nyomán Michelangelo Pietàja, Dosztojevszkij Krisztus-képe, Parsifal fegyvertelen küzdelme a Megváltóért, Georges Bernanos „kegyelemtana”…, úgy a glóbusz túloldaláról üzenő Buddha-passió is világossá teszi: a részvét, az együttérzésből fakadó áldozat menti meg a világot. Ezt is, azt is. Mindannyiunkat.
Fotó: Posztós János (Müpa)
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. április 28-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Kapcsolódó fotógaléria