Milánóban új kötet jelent meg az angyali üdvözlet ábrázolásairól

Kultúra – 2020. november 15., vasárnap | 20:55

Emanuela Fogliadini a keleti keresztény teológia történetével foglalkozó docens a milánói Észak-olaszországi Teológiai Fakultáson. François Boefsplug francia teológussal együtt írták a könyvet, amelyet Az angyali üdvözlet a keleti és a nyugati művészetben címmel adtak ki a milánói székhelyű Jaca Book kiadónál.

„Történelmi séta a kereszténység eredetének központi témája által ihletett művészeti alkotásokban” – így összegezte a most megjelent új kötet lényegét Emanuela Fogliadini. A mű széles közönségnek szól, és híres remekműveket ismertet: az ókeresztény mozaikoktól a kódexek miniatúráiig, a keleti ikonoktól a középkori oltárképekig, Fra Angelico alkotásaitól a flamand olajfestményekig, a 17. századi Nicolas Poussintől a múlt századi ábrázolásokig, közöttük a szimbolikával teli Maurice Denise-zel. A kötet anyaga nem ismer határokat, sorra veszi az afrikai, bolíviai, japán és kínai kézművesek és festők által létrehozott missziós művészet alkotásait is.

„A művészek figyelme az angyal bejelentésének rendkívüli mivoltára összpontosul: Mária ámulatára gesztusaiban vagy arckifejezésében, továbbá Isten magától értetődő vagy kifejezett jelenlétére e találkozáskor – fogalmazott Emanuela Fogliadini. – A római Santa Maria Maggiore-bazilika diadalívének mozaikjaitól indulunk el, amelyeket a Kr. u. 431-ben megtartott efezusi zsinatot követően készítettek. Ezen a zsinaton jelentették ki, hogy Mária Istenszülő. Szűz Mária trónon ül római hercegnői öltözetben, és rengeteg angyal veszi körül.”

A könyvben található művészeti alkotások sora a bolgár Julia Stankova ikonográfus Angyali üdvözletével zárul, aki idén készítette művét fára festve temperával és olajfestékkel” – hangsúlyozta az olasz társszerző. 

Emanuela Fogliadini továbbá rámutatott, hogy ezek az alkotások megszólítják a mai újabb nemzedékeket is: „Mindegyik művész a saját érzékenységének megfelelően értelmezi ezt a titokzatos eseményt, amelyet a négy hivatalos és az apokrif evangéliumok is leírnak. Kiemelt jelentőséggel bír a Krisztus Pantokrátor-templom freskója a koszovói dečani kolostorban. Az alkotás 1335–1350 között készült, amelyen Mária a néző és nem az angyal felé fordul, akit egy udvari hírnökként ábrázol a művész.”

Az angyali üdvözlet ábrázolásai közül a könyv olasz társszerzője kiemelte még Henry Ossawa Tanner festményét, amelyet a Philadelphiai Művészeti Múzeumban őriznek, és a 19. század végén készült. „Az angyali üdvözletet egy fiatal lány szobájába helyezi el, aki az ágyán ül. Az angyal nem emberi formában jelenik meg, hanem egy erős, ragyogó, szinte vakító fényességként” – jellemezte az alkotást Emanuela Fogliadini.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Henry Ossawa Tanner: Angyali üdvözletFra Angelico: Angyali üdvözlet