Zenére hangolt versek – Petrőczi Éva: Holtig-zengő ég alatt

Petrőczi Éva egész költészete a művészetekre hangolt figyelem humanizmusát közvetíti, a cizellált jelenvalólét verskultúráját teljesíti be. A Holtig-zengő ég alatt tematikus anyaga programszerűen is kifejezi ezt az ihletett elhivatottságot: a kötet zenéhez kötődő verseket gyűjt egybe, szabatosan ciklizált rendben.

Modern kulturális fejlemény, hogy a költészet elvált a daltól, a dallamtól, s a papír csöndjébe költözött. Petrőczi Éva vállalkozása – mely a poézist legalább tárgyválasztásában visszavezeti eredetéhez – jóvátételi bűvöletként is olvasható.

A verssorozat egyrészt hommage-ok sorával tiszteleg a személyes varázslatok előtt (zeneszerzők és előadóművészek alakját delejezve elénk); másrészt az alanyi viszonyulás elmélyültségét részletezi; harmadrészt – mindebből következően – általános tanulságokat von le finoman. A muzsika dicsérete végül rendhagyó módon kap szót a zárófüzérben (Some of the poems in English): itt a műfordítóként és irodalomtörténészként is igen tevékeny szerző egy másik nyelv koordinátái között jelöli ki a műélvezet metafizikus sarokpontjait.

A klasszikus zene hódolatos poetizálása klasszikus tónusban zajlik, egy szemérmes-halk ünnepélyesség jegyében. (A népzenei elágazásokra is míves beszédmodor kerít sort.) A Petrőczi-lírára védjegyszerűen jellemző, rímekkel ajándékos ritkasággal élő, szabálytalanul szabályos – és ettől mindig egyedi – versformálás, úgy érezni, leheletes érzékenységgel fogja a sorokat terjedelmi minimumra, hogy a közlési erély maximumát nyújthassa.

A gyakran levelekre hivatkozó életrajzi kitekintés zenetörténeti távlatokat nyit, miközben személyes és családi emlékeket is megidéz a historikus ambíció. Holtakat elevenít, múltakat örökít a hol bátran vallomásos, hol zsoltárosan esendő beszédmód. Mintha élet és halál közül választaná a zenét ez a Biblia-központú lírai eszmélkedés.

Itt idős arcon a ráncok mint „Isten-írta kotta” (Händel ifjúkori portréja előtt) jelennek meg; a Schubertnek címzett hálába ars poeticát komponál a költői szándék: „Mert tőle tudom, bármi történjék veled, / akár muzsikus légy, / akár poéta: dalaid minden / igaz hangja megvéd” (Fél füstölt pisztráng – meg a „Pisztrángötös”); és intim viszonylatokból is kozmoszi metafizika lobban elő: „…neki, s csakis neki, / az Egyetlennek / válaszoltak muzsikáló zsigerei” (Liszt Cosima es Richard Wagner).

Az Anna Mahler emlékére ajánlott sorok a női lét történeti viszontagságait sűrítik magukba: „Fűző rajtam a némaság, / testem és lelkem belerokkan, / hogy nem élhetek a hangokban” (Fűző rajtam…); az önmeghatározó értelem egyszer mítoszi antropológiához folyamodik: „sem szarvas, sem ember: / szarvas-kentaurok vagyunk” (Variáció Bartók „Cantata profaná”-jára), másszor a zeneesztétikai kontextusból családias szeretetközösségeket olvas ki: „számomra testvérek ők a dalban” („Fidlere” is akadt…).

A zene alkalmasint a leglégiesebb, leganyagtalanabb művészeti ág. Nem meglepő, hogy a róla való elmélyült gondolkodás a matéria mögötti tartományokban találja végpontjait: „Én nem tárgyaktól / remélek kegyelmet” (Csak emlék, nem varázslat) – „…nincs örök halál, de van feltámadás. / És mindenkinek jut belőle: legyen bár / sorsa zongorátlan, vagy zongorás” (És meglebbent a vászon…).

Holtig zeng, mondja a cím. S azon is túl, pontosíthatnánk.

Petrőczi Éva: Holtig-zengő ég alatt, AB ART Kiadó, 2025.

Fotó: Merényi Zita; AB ART Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. február 15-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.