Beöltözés Írországban – Magyar és ír domonkos jelöltek közösen indultak el a szerzetesi élet útján

Megszentelt élet – 2025. szeptember 16., kedd | 18:56

Két magyar és három ír fiatal öltötte fel a domonkos rendi ruhát az írországi Corkban szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén.

A magyar jelöltek, Ekler Levente és Márovics Kristóf a felvételt követően hazánkban készültek erre a pillanatra, most pedig az ír testvérekkel együtt kezdik meg az egyéves újoncidőt, a novíciátust, amely elsősorban lelkiségi képzésből áll, és amelyet később a teológiai és filozófiai tanulmányok követnek.

Az ünnepi szentmisét John Harris ír tartományfőnök mutatta be a rendház közösségével együtt. A Szent Kereszt felmagasztalása vasárnapi prédikáció középpontjában Krisztus önfeláldozó szeretete állt, amely még a legnagyobb elnyomás fölött is képes győzelmet aratni. Az ír elöljáró ehhez hasonlította a fiatalok önátadását, amely az isteni irgalomba vetett bizalom jele: „ez az az irgalom, ami átformál”. Megható pillanat volt, amikor a magyar elöljáró sajátkezűleg öltöztette be a fiatalokat, miközben családtagjaik is velük örülhettek. A beöltözéssel új nevet is kaptak: Levente testvér a János nevet, Kristóf testvér pedig az Ágoston nevet választotta.

A magyar tartományi vikárius,  Andrzej Kostecki OP külön kiemelte a jelen lévő hozzátartozók bátorságát, valamint a rend családi jellegét, amelyben a testvéri közösség és az otthon melege egyaránt megtapasztalható.

Az ír tartományfőnök szerint az ünnepség történelmi pillanat volt az ír provincia életében, hiszen megtisztelve érzik magukat, hogy a magyarok bizalmat szavaztak nekik. Családias és befogadó légkör uralkodott végig. Az ír provinciális még viccelődött is azzal, hogy megtanulta a magyar „üdvözletem” szót, és minden magyar vendéget egyenként, személyesen köszöntött. A közös agapén is beszélgetett mindenkivel, erősítve a testvéri közösség tapasztalatát.

Az ünnepség ITT visszanézhető.

Az elkövetkező évben Philip Mulryne OP novíciusmester kíséri majd az új testvérek első lépéseit a szerzetesi élet útján. Imáinkkal kísérjük őket, hogy hűségesen növekedjenek Isten szeretetében és a rendi közösség szolgálatában Szent Domonkos lelkiségében.

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor meghívtad Egyházadba Szent Domonkos családját, hogy hirdesse az Evangéliumot. Kérünk, küldj ugyanúgy ma is apostolokat aratásodba. Adj nekik bátorságot, bölcsességet és kegyelmet, hogy az emberek előtt méltóképpen tegyenek tanúságot halálodról, feltámadásodról és dicsőséges eljöveteledről. Engedd, hogy legszentebb édesanyádnak, Rendünk Pártfogójának közbenjárására legyünk a hit védőivé, a közömbösséget és a bűn sötétségét szétoszlató fénnyé, aki mindig velünk vagy. Ámen

Forrás és fotó: Domonkosok Magyarországon

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria