Együtt tudok-e érezni önmagammal? – Bellovics Gábor jezsuita szerzetes adventi gondolatai

Az este folyamán szentgyónáson, a szeplőtelen fogantatás ünnepe alkalmából bemutatott szentmisén, majd elmélkedésekkel, ifjúsági énekekkel és csendes percekkel kísért szentségimádáson vehettek részt a jelenlévők.

Bellovics Gábor gondolatait olvashatják az alábbiakban.

Mit kellene valójában felfedeznünk Isten világra érkezésében? Mit üzen nekünk Isten a betlehemi kiszolgáltatottsággal? Miért akarunk tartozni ahhoz a Jézus Krisztushoz, akinek a születése nem idilli, hanem tragikus, kirekesztett, megalázott körülmények közepette történt? Gondolkoztunk-e már, miben áll Isten magatartásának csodája? Isten tulajdonképpen bármelyik pillanatban elővehetné a hatalom pálcáját, és rendet tehetne, úgy ahogyan sokszor mi ezt meg is tesszük másokkal: „Ha nem megy szép szóval, akkor majd én odamegyek, megmutatom, hogy én vagyok a főnök, akinek engedelmeskedni kell.”

Isten ezt a lépést sosem teszi meg, nála sosem szakad el a cérna.

Azért nem választja ezt a módszert, mert tudja, hogy egy kapcsolatot nem a félelem, nem a parancsból fakadó tettek, hanem a viszontszeretet kell hogy mozgasson. Lehet, hogy látszólag képesek vagyunk elérni a célt ezzel a viselkedéssel, de mindeközben szívünkben gyengül az emberi kapcsolat értéke, az őszinteség és a bizalom, majd eltávolodunk egymástól. Ezért volt fontos Krisztus születésének mikéntje: nem hatalommal, hanem gyermeki gyengédséggel jött a világra.

Isten tehát más módszert választott az emberekkel való kapcsolatában: a végletekig türelmes magatartást. Azért türelmes velünk, mert szeretne valamilyen elképesztő dolgot elmondani számunkra, méghozzá azt, hogy értékesek vagyunk.

Érezzük a gyógyító különbséget aközött, hogy tökéletesek vagy értékesek vagyunk? Bármilyen állapotban is vagy, az identitásod az, hogy értékes vagy! Hiszen Isten sem vinné a bőrét a vásárra valaki olyan miatt, aki számára nem fontos. Akkor mégis mi homályosítja el bennünk ezt az értékességtudatot? Ebben a zavaros világban sokszor nehéz kimosni a hétköznapok hordalékából az aranyat, miközben számos teher is nyomja a vállunkat. Isten azonban azért tud együttérezni velünk, mert ő nemcsak a teljesítményeinket, hanem a terheinket is látja, amiket mi nem fedezünk fel egymásnál.

Mi csak egymás tetteit, eredményeit látjuk, de Isten látja a szőnyeg mindkét oldalát: a szép mintát a színén és a szép minta kirajzolódásához elengedhetetlen keszekusza szálakat a fonákján.

Isten egészében látja az életünket: látja, hogy néha azért nem tudunk őszinték lenni, mert velünk is kevesek őszinték. Látja, hogy néha azért nem tudunk megbocsátani, mert bennünket is bántanak. Látja, hogy néha miért nehéz a kitartás: azért, mert nap mint nap számtalan olyan dologgal találjuk szemben magunkat, amelyek bizonytalanok és változnak. Ő együttérez velünk. A kérdés, hogy mi együtt tudunk-e érezni önmagukkal? Legalább adventben meg tudjuk-e engedni magunknak, hogy nem a teljesítményünket vizsgáljuk? Tudunk-e egy kicsit megértőek lenni önmagunkkal, amikor ebben a zaklatott világban nehéz odalépnünk máshoz?

Ebben az adventi időszakban igyekezzünk elmélyíteni magunkban, hogy ha a körülményeken nem is mindig tudunk változtatni, az Úrra akkor is rá tudunk tekinteni, akinek az üzenete abban áll, hogy értékesek vagyunk, még akkor is, ha úgy érezzük, erre nem szolgálunk rá.

Az ünnepi készületet ne az elégedetlenségeink, az akadályaink határozzák meg! Hiszen a karácsony akkor is eljön, ha nem készülünk rá.

Arra figyeljünk inkább, hogy a tökéletlen készületünk középpontjában is Isten álljon, az ő ingyenes szeretete.

Forrás: Márta Lászlóné Szilágyi Eszter/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír