Marie-Gudrun Glückhert a bajorországi Schweinfurt iparváros közelében lévő Üchtelhausenben született 1945. október 5-én; katolikus családban nevelkedett. A schönstatti mozgalom egyik papja által került közelebb a lelkiséghez. Mivel a mozgalom lelkiségét és célját vonzónak találta, csatlakozott egy csoporthoz.
Középiskolai tanulmányai elvégzése után többféle területen dolgozott, hogy a későbbi képzéséhez anyagi alapot teremtsen. 1966–68-ban részt vett a Schönstatti Mária-nővérek szociálpedagógiai szemináriumán, a képzés következő évét Bambergben töltötte egy, a lengyelországi, magyarországi, az egykori jugoszláviai és oroszországi német nemzetiségű bevándorlók gyermekeit befogadó átmeneti otthonban. Ekkor tapasztalta meg, mit jelent az újrakezdés egy idegen országban, a nyelv ismerete nélkül, szenvedve a honvágytól. Első „találkozás” volt ez a keleti országokból származó emberekkel.
Miután az óvónőképzést befejezte, 1969 szeptemberében csatlakozott a liebfrauenhöhei Schönstatti Mária-nővérek közösségéhez. A noviciátus után különféle területeken dolgozott: óvónőként, házvezetőként a Schönstatti Családmozgalomban, részt vett a tartományi vezetésben, házfőnök is volt. 2003 őszétől Bajorország, valamint a Duna menti országok, Ausztria és Románia tartományfőnöki tisztségét töltötte be. A tisztsége átadását követően nyílt meg Temesváron az első romániai rendházuk 2019 tavaszán, még az év nyarán Marie-Gudrun Glückert nővér is ide költözött.
Idén január 27-én adta vissza lelkét Teremtőjének. Emlékére szentmisét mutatnak be február 5-én 17 órától a temesvár-józsefvárosi templomban; a szentmise előtt fél órával rózsafüzért imádkoznak.
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria