A Kossuth téri pápai szentmise egy kórustag szemszögéből

Pár héttel a Szentatya látogatása előtt kaptuk a hírt, hogy – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (NEK) hasonlóan – újra összeáll a „pápai kórus”. Akkor 1200 fős volt, ez most „csak” 312, az idő rövidsége miatt. Minden egyházmegyéből nyolc-tíz embert kértek. Szili Zoltán, a Kaposvári Egyházmegye zeneigazgatója, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) társelnöke keresett meg, hogy menjek én is.

Elsőre vonakodtam. Próbára menni, pont hétvége, helyettesítés megszervezése… Kerestem az okokat, hogyan mondjak nemet. Mire eldöntöttem, hogy jelentkezem, már bizonytalan volt, van-e még hely a kórusban, illetve az énekesek számára épített emelvényen. Aztán csak sodortak az események, és ott találtam magam a gazdagréti főpróbán. Utána már nem volt kérdés, hogy részt veszek-e a szentmisén.

Fárasztó volt az a két nap. Szombaton hajnali 5-kor indultunk Kaposvárról, hogy odaérjünk Budapesten a Kossuth térre a zenekaros főpróbára. A  Magyar Állami Operaház zenekara kísérte a kórust, ezt is óriási megtiszteltetésnek éreztem. Körülbelül délután 1-ig énekeltünk.

Másnap reggel fél 7-kor találkoztunk a beéneklés helyszínén, majd 8 órakor elfoglaltuk helyünket a Kossuth téren. Készülődtünk, vártunk a kezdésre. Amikor megérkezett a Szentatya, énekelni kezdtünk, egészen addig, amíg körbejárt a téren. Közvetlenül a kórus előtt is elhaladt. Mindenki integetett, és ekkor hatott át igazán az esemény lelki része. Könnyeimmel küszködve a meghatottságtól, végtelen örömet éreztem.

Elkezdődött a szentmise. Liszt Ferenc Tu es Petrus című művét énekeltük. Hihetetlen erő és szeretet sugárzott ebből az műből. Mindannyian éreztük, ezt most tényleg a pápának énekeljük.

A szentmise folyt a maga rendjében. Éberen figyeltünk a Szentatya szavaira, a karnagyokra, a zenekarra. A szentmise végén az jutott eszembe, hogy eddigi életem során még sosem volt részem személyesen pápai áldásban. És most ebben a kegyelemben is részesülhettem!

Napokkal az esemény után, most is érzem a lelki emelkedettséget, és elevenen él bennem mindaz az élmény, amit ezen a napon kaptam.

Fotó: Csapó József, Lambert Attila

Magyar Kurír