A teológus Ratzinger: XVI. Benedek pápa portréjához – Szabó Ferenc SJ sorozata (8. rész)

XVI. Benedek pápa Az Isten szeretet kezdetű első enciklikájában Szent János első levelét kommentálja. „Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, és Isten őbenne marad.” „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk a szeretetnek.” (1Jn 4,16) „A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy Személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad”, hangsúlyozza körlevele elején Benedek pápa. Ezt az alapvető kijelentését idézi Ferenc pápa is Az Evangélium öröme 7. pontjában ezzel a bevezetéssel: „Nem fáradok bele megismételni XVI. Benedek ama szavait, amelyek elvezetnek az evangélium középpontjához.”

Benedek pápa az enciklika első pontjában a János-evangéliumot idézi: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindannak, aki Benne hisz (...), örök élete legyen.” (Jn 3,16) Ezután (2–11) kifejti a szeretet szó jelentéseit: az emberi szerelem/szeretet tapasztalatából indul ki, a teremtésből emelkedik fel a Szeretet-Isten felé. Majd utána (12–18) a bibliai kinyilatkoztatást elemezve megvilágítja a megtestesült Isten Fia, Jézus Krisztus üdvözítő művét, és e távlatban az isten- és a felebaráti szeretetet egységét (1Jn 4,20).

Követve a modern perszonalista filozófiát – kifejti (3–8) az erosz és az agapé különbözőségét és egységét. Megmagyarázza az erosz (érzéki szeretet, szerelem), a phília (baráti szeretet) és az agapé (isteni szeretet) fokozatait, illetve az erosz pogány és keresztény értelmezése közti különbséget. Benedek pápa itt (4–6. pont) megemlíti a gúnyolódó Nietzsche ismert kijelentését: „A kereszténység mérget itatott az Érosszal; nem halt ugyan bele, de bűnné torzult.” Ezzel a német filozófus egy széles körben elterjedt felfogást fejezett ki, folytatja Benedek pápa, majd felveti a kérdést: „Vajon az Egyház parancsolataival és tilalmaival nem azt keseríti-e meg számunkra, ami az életben a legszebb? Vajon nem ott állít-e tilalomfákat, ahol a Teremtőtől számunkra elgondolt öröm boldogságot kínál, mintegy ízelítőt adva az isteni természetből?”

Benedek pápa e kérdésfelvetés után áttekinti az erosz pogány felfogását, amely a mámor hamis istenítése volt, és rámutat arra, hogy szükség van az erosz megtisztítására, megfékezésére, hiszen a részegítő, féktelen erosz nem eksztázis, nem fölemelkedés az isteni természetben való részesedésbe, hanem az ember letaszítása. „Így válik láthatóvá, hogy az Érosznak megfékezésre, tisztulásra van szüksége annak érdekében, hogy az embernek ne pillanatnyi élvezetet, hanem a létezés magasságának bizonyos előízét ajándékozza – annak a boldogságnak az előízét, amelyre egész létünk vágyódik.”

Meglepően modernek, időszerűek még a következő szakaszok: „Manapság sokszor testellenességgel vádolják a korábbi kereszténységet, ilyen hajlandóságok mindig is voltak. De a szerelemnek ez az istenítése, amit ma látunk, hazug. A szexre lefokozott Érosz áruvá lett, puszta »dologgá«; megvehető és eladható, s így maga az ember válik áruvá. Valójában ez éppen nem az ember nagy igen-je a testre. (...) Ezzel szemben a keresztény hit az embert mindig két összetevő egységből álló lénynek tekintette, akiben a szellem és az anyag áthatja egymást, és éppen ezáltal mindkettő új nemességet nyer. Igen, az Érosz az isteni valóságba akar bennünket ragadni, ki akar emelni önmagunkból, de éppen ezért igényli a fölemelkedés, a lemondás, a tisztulás és a gyógyulás útját.”

Majd így folytatja Benedek pápa: „A szeretet fölemelkedéséhez és belső tisztulásához hozzátartozik, hogy a szeretet már most véglegességet akar, mégpedig kettős értelemben: a kizárólagosság értelmében – »csak ez az egy ember« – és az »örökre« értelmében. Az egész létezést átfogja, minden dimenziójával együtt, az idő dimenziójában is. (...) Igen, a szeretet »extázis«, de nem a mámorító pillanat értelmében extázis, hanem úgy, hogy állandó út a magába zárkózó énből az én szabad elajándékozására, az önátadásra, és éppen ezáltal önmaga megtalálására, sőt Isten megtalálására. »Aki meg akarja menteni az életét, el fogja veszíteni; aki pedig elveszíti, meg fogja találni« (Lk 1,33).”

Az isten- és emberszeretet egysége

Szent János világosan hirdeti első levelében (4,21): „Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki szereti Istent, szeresse testvérét is!” Szent Pál szerint is az isten- és emberszeretet minden parancs összfoglalata, „a törvény teljessége”. „Az egész törvény ebben az egy mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Gal 5,13–14) Ugyanezt vallja Szent Ágoston híres kijelentésével: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” Az egyházatya nem akar mást mondani, mint a Jézus tanítását értelmező apostol. Természetesen Ágoston sokat idézett kijelentése nem a szabadosságra buzdít, hiszen az igazi szeretetnek megvannak a követelményei. Olvassuk el a szeretethimnuszt (1Kor 13): „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét. Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal!...”

Éppen csak ízelítőt adtam XVI. Benedek első, nagyon korszerű és nagy sikerű körleveléből, amely a keresztény hit és erkölcs forrására világít rá. Messori még nem ismerte e pápai körlevelet, amikor Ratzinger bíborost az erkölcsi válságról, elsősorban a szexualitás és a család problémáiról kérdezte (Beszélgetés, 72–79). Ratzinger bíborosként, majd XVI. Benedek pápaként a hit és az erkölcs relativizálása ellen emelte fel szavát, amikor a Katolikus Egyház hiteles morálját hirdette különböző megnyilatkozásaiban. Vallomása a keresztény optimizmust tükrözi: „A keresztény ember tudja, hogy a történelem már meg van váltva, s ezért a végkifejlet pozitív. Azt azonban nem tudjuk, hogy miféle viszontagságokon és nehézségeken keresztül jutunk el a nagyszerű befejezéshez. (…) Az Úr ma még jobban, mint máskor, tudomásunkra hozza, hogy egyedül Ő képes Egyházát megmenteni. Tőlünk azt várja, hogy dolgozzunk erőink teljes bevetésével, félelem nélkül, azok szerénységével, akik tudják, hogy akkor is haszontalan szolgák maradnak, ha megtették minden dolgukat.” (Beszélgetés, 11)

XVI. Benedek pápa még ezt vallja: „Olyan időszak ez [amelyben élünk], amikor a türelmet várják el tőlünk, a szeretet hétköznapi formáját; olyan szeretetet, amelyben a hit és a remény egyszerre vannak jelen.” (Beszélgetés, 11)

Második enciklika a reményről (Spe salvi)

„Meg vagyunk váltva, de még reménységben élünk.” (Róm 8,24) A Római levél e verse a mottója és alaptétele XVI. Benedek második, a reményről szóló enciklikájának. Felfigyeltem egy fontos gondolatára: az igazságosság kérdése „a legerősebb érv az örök életbe vetett hit mellett”.[1] Az ártatlanok szenvedése és a világban tapasztalt sok igazságtalanság „megoldása” lehetetlen a halottak feltámadása nélkül, magyarázza Benedek pápa, párbeszédet folytatva olyan hitetlen gondolkodókkal, mint Max Horkheimer és Theodor W. Adorno. Az úgynevezett frankfurti iskola képviselői elvetik a jóságos és igazságos Isten képét, tekintve a világban levő szenvedést; azt vallják, hogy a valódi igazságosság lehetetlen a halottak feltámadása nélkül. Márpedig ez a hit teljesen idegen az ateista gondolkodóktól.

Még egy szakaszt idézek a második körlevélből (Spe salvi, 26–27), amely visszautal Az Isten szeretet kezdetű elsőre: „Nem a tudomány, hanem csak a szeretet váltja meg az embert. Ez először a tisztán e világi területen érvényes. Ha valaki megtapasztalja életében a nagy szeretetet, ez a ’megváltás’ pillanata, amely új értelmet ad életének. De hamarosan azt is fölismeri, hogy a neki ajándékozott szeretet önmagában nem oldja meg életének problémáját. Ez a szeretet veszélyeztetett. A halál szétzúzhatja. Az embernek szüksége van a feltétel nélküli szeretetre. Szüksége van arra a bizonyosságra, melynek alapján azt mondhatja, ’semmi el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban van’ (Róm 8,38–39; vö. Gal 2,20) (…)

Kicsit később így folytatja a pápa: „Az embernek igazi, nagy s minden törésen átvezető reménye csak Isten lehet – az az Isten, aki ’mindvégig’, a ’beteljesedésig’ (vö. Jn 13,1; 19,30) szeretett és szeret. Akit megérint a szeretet, az kezdi sejteni, mit jelent igazában: ’élet’. Kezdi sejteni, mit jelent a remény szava, mellyel a keresztelés szertartásában találkozunk: a hittől az ’örök életet’ várom – az igazi életet, mely teljes és biztonságos (…) És az élet a maga teljességében kapcsolat azzal, Aki az élet Forrása…”

*

[1] A reménység teológiájáról értekező protestáns Moltmann érveléséhez hasonló XVI. Benedeké a keresztény reményről szóló körlevelében: Spe Salvi, 42–43.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír