Az Eucharisztia tisztelete 170/10i

A püspök és az Eucharisztia viszonyát a lex orandi szempontjából is szemügyre vesszük. A papi rendek feladásakor mondott misék szövegeiben, az újonnan felszentelt püspök által vezetett liturgia felajánlási könyörgésében olvassuk: „Szolgálatunk (gyümölcsöző) gyarapodásáért felajánljuk neked, Uram, a dicséret áldozatát, hogy amit érdemtelenül kaptunk, azt kegyesen kísérd beteljesedéséig.” A könyörgés hátterében található szentírási részletek feltárják számunkra e rövid könyörgésben rejlő gazdag tartalmat: „Majd így szólt Hiszkija: »Felavattátok immár kezeteket az Úrnak, gyertek és mutassatok be vágó és dicsérő áldozatokat az Úr házában.« Erre az egész sokaság vágó, dicsérő és egészen elégő áldozatokat mutatott be ájtatos lélekkel.” (2Krón 29,31) Az ószövetségi források közül leginkább az 50. zsoltár sorai illenek ide: „A hála legyen áldozatod Istennek, és teljesítsd fogadalmaidat a Fölségesnek! (…) Aki a dicséret áldozatát mutatja be, az tisztel engem, és aki bűntelenül jár útján, annak mutatom meg Isten üdvösségét.” (Zsolt 50,14.23) Még érdekesebb képet és ezáltal tartalmat is kölcsönöz a könyörgésnek Salamon 15. zsoltára: „Örvendező szívvel új zsoltárt zengek: ajkak gyümölcsét a nyelv jól csengő igaz hangszerével, ajkak zsenge áldozatát, amely szent és igaz szívből fakad” (SalZsolt 15,3). Mindezeket szépen csokorba gyűjti a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja” (Zsid 13,15). De külön figyelmet érdemelnek Izajás próféta szavai is: „Megteremtem a hála gyümölcsét az ajkakon; békességet, békességet a távol és közel levőnek – mondja az Úr –, és meggyógyítom őt” (Iz 57,19).

Szent Ágoston a 49. zsoltárhoz írt elmélkedésében így fogalmaz: „Magamba kell térnem, hogy megtaláljam magamban a dicséret áldozatát; lelkiismeretem legyen a te oltárod (…), a dicséret ezen áldozata volt Zakeus vagyonában, az özvegy erszényében, valamelyik szegény vendég hordójában; másnap sem a vagyonban, sem az erszényben, sem a hordóban nem volt semmije annak, akinek mindene a lelkében volt: Zakeus házának üdvössége; és az a szegény özvegy többet dobott be, mint a gazdagok; aki egy pohár hideg vizet nyújtott, nem veszti el jutalmát; hanem még a béke is a földön a jóakaratú embereknek (…) és ez a dicséret áldozatának áldozásra: hálát adni annak, akitől mindened van, ami csak jó a tied, és akinek irgalmassága megbocsátja neked mindazt, ami rossz benned.” (En. in Ps. 49,21)

Ez a könyörgés arra tanít bennünket, hogy

a hála nem mellékes érzés, hanem belső gyógyulás és lelki növekedés forrása. Aki hálát ad, az elfogadja: élete nem a saját kezében van, hanem ajándék, amit kapott, és amit Isten hordoz annak beteljesedésig.

Ez a szemlélet megszabadít az önzés terhétől, és képessé tesz arra, hogy nyitott szívvel szolgáljunk másokat.

A püspök hivatása és minden keresztény szolgálat gyökere az Eucharisztia. Ez az az a forrás, amelyből növekedik az Egyház, és az a cél, amely felé minden szolgálatunk irányul. Amit érdemtelenül kaptunk – a keresztség kegyelmét, a szolgálat ajándékát, a közösség küldetését –, azt Isten teszi teljessé bennünk. Ezért

az Eucharisztia ünneplése mindig több mint szokás: benne leljük meg életünk értelmét, ahol hálaadásunk Istenhez emelkedik, és ahol szolgálatunk növekedhet.

Amikor az oltárhoz járulunk, mi is kimondhatjuk: „Uram, amit elkezdtél bennünk, vidd véghez, hogy szolgálatunk ne önmagunk dicsőségét, hanem a te neved magasztalását szolgálja.”

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír