Az Eucharisztia ünneplése 97. (3. rész)

Jézus Krisztus az Isten hatalmas Fia, egyszülöttje és egyedülije. Ő a változatlan, de mindent megújító, teremtő Ige. Szent Ágoston így ír erről: „Amikor (…) Isten nemzett Igét, olyat nemzett, ami ő maga, és az Ige nem a semmiből, de nem is valamely már meglévő, teremtett anyagból való, hanem őtőle van, és az, ami ő (…), és nem is időtől kezdve született, mivel az örökké bölcs Istennek bölcsessége örök. (…) De mert az Ige hús-vér testté lett és köztünk lakozott, ugyanazon, Istentől nemzett Bölcsesség nem tartotta méltóságán alulinak, hogy az emberek között teremtménnyé legyen. Erre vonatkozik, hogy az Úr teremtett engem útjai kezdetén. Mert az ő útjainak kezdete az Egyház feje, vagyis az embert felöltő Krisztus, aki életmintát mutatott nekünk, a biztos utat, amelyen Istenhez juthatunk. (…) Természeténél fogva tehát az Atya lényegéből született egyedüli Fiú, és létezésében az, ami az Atya.” (De fide et symbolo, III, 4; IV, 5.6) 

Emberségében is imádás illeti őt, aki azért öltött szolgai alakot, hogy üdvösségünket szolgálja és a kereszten megváltson minket: „Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát sem tiszteli, aki őt küldte.” (Jn 5,22–23) Ezért mondta Úrnak Jézus Krisztust az apostolok korának Egyháza (vö. ApCsel 2,21.36; 8,24). Erről szólnak az egyházatyák: „Nem teremtményt imádunk, távol legyen! (…) hanem a teremtés Urát, Isten megtestesült Igéjét imádjuk. Ha teste önmagában része is a teremtésnek, de Isten teste volt, és az ilyen testet az Igétől elválasztva önmagában nem imádjuk, amikor viszont imádjuk az Igét, akkor nem arra törekszünk, hogy eltávolítsuk azt a testtől.” (Szent Athanasziosz, Levél Adelphioszhoz, 3.; vö. Szent Jusztinosz, Párbeszéd a zsidó Trifónnal, LXIII, 4–5.; Órigenész, Kelszosz ellen, VIII, 13.)

Magyar Kurír