Az Eucharisztia ünneplése 102. (2. rész)

Míg példának okáért Tertullianus azt mondja „a tövisből és a tüskékből font koszorúról, ami a megvetettségnek a jele, amit nekünk ez a testieknek megromlott föld adhat”, hogy „elvette tőlünk a kereszt ereje, mert az Úr a fején türelemmel elviselte a halál minden szúrását” (A koszorúról XIV.3), Firmicus Maternus pedig az Úr kereszthalálának és feltámadásának szempontjából értelmezi az ózeási és páli sorokat (vö. Óz 13,14; 1Kor 15,55), addig Jeruzsálemi Kürillosz tágabb értelmezési horizontot kínál. Rámutat arra, hogy Szent Pál sorai Krisztus nyilvános működésének kezdetére is vonatkoznak, annak ellenére, hogy a XIV. katekézisben az Úr feltámadása kapcsán így ír: „Elképedt a halál az új jövevény láttán, aki úgy érkezett oda, hogy nem voltak rajta az ottani kötelékek. (…) Megfutamodott a halál, és menekülésével leleplezte gyávaságát. Elősiettek a szent próféták, a törvényadó Mózes, Ábrahám, Izsák, Jákob, Dávid, Sámuel, Izajás és Keresztelő János, aki azt mondta és tanúsította: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Kiváltotta mind az igazakat, akiket elnyelt a halál. Akkor minden igaz így szólt, Halál, hol a te győzelmed? Alvilág, hol a te fullánkod? A győzelem szerzője ugyanis megváltott minket” (XIV. katekézis 19.). Tehát az Úrnak a Jordánnál történt alámerítkezésével kapcsolatban így fogalmaz az egyházatya: „Amikor Jézus maga alámerült, megszentelte a megmerítkezést. (…) Elébe futott az élet, hogy megfélemlítse a halált, hogy mi, megmentettek mind mondjuk: Halál, hol a te győzelmed? Alvilág, hol a fullánkod? A keresztség megsemmisíti a halál fullánkját” (III. katekézis 11.).

Magyar Kurír