Az Eucharisztia ünneplése 127.

Az úrnapi körmenet utolsó tétele, akár az 1908-as, akár az 1979-es Graduale romanum-kiadások, akár a 2018-ban megjelent Graduale novum II. kötete szerint a Boldogságos Szűz hálaadó éneke. A régebbi Graduale-kiadásokhoz képest ez is újdonságnak mondható.

A Magnificat kezdetű evangéliumi kantikum irodalmi forrását Lukács evangéliumában találjuk (Lk 1,46b–55). Olyan szövegről beszélünk, amelynek a Benedictus kantikumhoz hasonlóan nincs párhuzama a szinoptikus evangéliumokban, vagyis ez Lukács saját anyaga (vö. Lk 1,5–2,52). A szöveg tágabb környezetéről már ejtettünk néhány szót a Benedictus kapcsán. A szűkebb környezetben elfoglalt helyét illetően (Lk 1,39–56) olyan himnuszról beszélhetünk, amely Mária és Erzsébet találkozásának és párbeszédének csúcsát képezi, de éppen az előzmények figyelembevételével (vö. Lk 1,5–38). Mária énekét egyfajta karizmatikus stílus jellemzi, de a zsidóság esszénus irányzatának győzelmi himnuszaival is rokonságba hozható. Jellemző a szövegre, hogy az ószövetség történeti és prófétai művein túl a Zsoltárok könyvéből származó idézeteket kapcsol össze úgy, hogy egységes egészet alkot.

A hálaadó himnusz két nagy egységre tagolható, noha ezek az irodalmi párhuzamok szintjén egymásra utalnak: az első Mária szerepe az üdvtörténetben (1,46b–49), amely sokkal inkább személyes jellegű hálaének; a második Isten üdvtörténeti cselekedetei az istenfélők, az alázatosak, a szegények és népe érdekében (1,50–55). A két egységet összeköti a messiási üdvösség témája, amely Isten szent nevében és ígéretében nyeri el csúcspontját. Lukács számára fontos téma az üdvtörténet új szakaszának eljövetele Jézus Krisztus személyében és művében, ezért is foglal el ez az ének lényeges helyet a gyermekségtörténtben.

Ahogyan arra Kocsis Imre is rámutat, Mária hálaéneke sokat merít Hanna hálaénekének stílusából (vö. 1Sám 2,1–10).

Csupán megjegyezzük, hogy néhány latin nyelvű szövegtanú és Nikétász remeszianai püspök, Iréneusz és Órigenész azok, akik nem Máriának, hanem Erzsébetnek tulajdonítják az éneket. Noha néhány kutató (Loisy és Harnack) is igyekezett ezt alátámasztani, mégis az 1912-es állásfoglaláson túl többen amellett érvelnek, hogy az ének a kegyelemmel teljes ajkán hangozhatott el.

Kép: Fra Angelico: Mária és Erzsébet találkozása (1433–34)

Magyar Kurír