Az Eucharisztia ünneplése 153.

Az úrnapi reggeli dicséret rövid olvasmánya a Malakiás próféta könyvéből vett szakasz. Malakiás (héberül malaki, jelentése: küldöttem) működését tekintve a későbbi próféták közé tartozik, a Szentírás irodalmi szemléletének szempontjából a tizenkét (kis) próféta közé számítják. Könyve hat beszédet tartalmaz, amelyek közül úrnapján a másodikból olvasunk fel (vö. Mal 1,6–2,9). A próféta fenyegető hangon vádolja a papokat kultikus kötelességeik teljesítésének elhanyagolása miatt, ami a vallási hanyatlás kezdete, ezért az Úr előrevetíti egy új, spirituális jellegű kultusz alapítását (vö. Mal 1,6–14). A fogság után szerkesztett könyv a perzsa korban újjáépített templom idejének visszásságaira utal (Kr. e. 515 körül, tehát még Ezdrás működését megelőzően), és a reformtevékenységek előfutárának tekinthető. A könyv témáiból arra következtethetünk, hogy maga próféta is szorosan kapcsolódott a kultuszhoz, és azok köréhez tartozott, illetve azokhoz szólt, akik a visszaélések hatása alatt csalódottságuknak adtak hangot, meghasonlott személyes és közösségi vallási életük, társadalmi szerepvállalásuk hanyatlásnak indult; akikre a hitközöny szellemisége rátelepedett: a levitákhoz, a társadalom peremére szorultakhoz.

Szakaszunk annak a választ provokáló jövendölésnek a része, amely ostorozza a papságot, mivel hibás áldozati állatokat ajánlanak fel az Úrnak. A szóban forgó vers a következő: „Hiszen napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a nemzetek között, és minden helyen tiszta ételáldozatot áldoznak és mutatnak be nevemnek. Bizony, nagy az én nevem a nemzetek között – mondja a Seregek Ura –, de ti megszentségtelenítitek, amikor azt hiszitek, hogy »az Úr asztala szennyes, és a rátett ételeket, éppúgy semmibe sem kell venni«.” (Mal 1,11–12) A rituálisan hibátlan és tiszta (füstté váló, héberül katar) áldozati felajánlásnak (héberül minha, a gabona származékaira vonatkozik, vö. Lev 2) kellene jellemeznie a templom kultuszát is. Minthogy a pogány népek a maguk áldozataira nagy figyelmet fordítanak, éppen az Úr kultuszában nem lehet hanyagság; ha ők a maguk kultuszaiban tökéletességre törekednek, akkor mi hogyan lehetnénk hanyagok az Úr dolgaiban? (vö. Mt 5,43–48; 7,11; Lk 2,49b) Ezért olyan kultuszt alapít az Úr, amely mindenben tökéletes lesz.

Az I. eucharisztikus ima erről a szent, tiszta és szeplőtelen adományról emlékezik meg. Erről szólva fogalmaz így Szent Iréneusz: „Ez a tiszta áldozati adomány, amelyet az egyetlen Egyház felajánl a Teremtőnek, ténylegesen a termésből származik, s mostani felajánlása hálaadás közepette történik” (S. Irenæi, Adversus Hæreses, IV. 18, 4).

Fotó: MaxPixel

Magyar Kurír