Az Eucharisztia ünneplése 171/2

Jézus nem egyszerűen egy új pap a sok közül, hanem az egyetlen örök Főpap Melkizedek rendje szerint (vö. Zsid 5,6; 7,11–28). Nem mások vérét mutatja be, hanem saját életét ajánlja fel az Atyának. Áldozata egyszeri (ephapax), tökéletes és megismételhetetlen (vö. Zsid 7,27; 9,12; 10,10). A Golgotán nem csupán egy történelmi esemény zajlik le, hanem az egész emberiség kiengesztelődése valósul meg. Ettől kezdve nincs más áldozat, amely hozzáadhatna Krisztus keresztjének teljességéhez.

Éppen ezért az Egyház eucharisztikus liturgiája nem új áldozatot mutat be Krisztus mellett vagy Krisztus után, hanem ugyanannak az egyetlen keresztáldozatnak szentségi jelenvalóvá tétele.

Az utolsó vacsorán Jézus ezt a misztériumot bízta apostolaira: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19; 1Kor 11,24–25) A bibliai anamnészisz nem egyszerűen visszaemlékezést jelent, hanem Isten üdvözítő cselekedetének liturgikus jelenét. Az Eucharisztiában ezért ugyanaz a Krisztus cselekszik, aki egyszer meghalt és örökké él az Atya jobbján (vö. Zsid 9,24–28).

A feltámadott Úr ezt követően apostolait saját küldetésében részesítette: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21), rájuk lehelte a Szentlelket (vö. Jn 20,22–23), és megbízta őket: „hozzájuk lépett, és megszólította őket: »Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden napon a világkorszak beteljesedéséig!«’” (Mt 28,18–20) Ebből a küldetésből bontakozik ki az apostoli utódlás és az Egyház szolgálati papsága. Az egyházi rend szentségében részesülő, felszentelt pap nem a saját nevében, és nem is csupán a közösség megbízásából cselekszik, hanem a szentelés eltörölhetetlen jegyével (karakterével) felruházva, in persona Christi Capitis – Krisztusnak, az Egyház Fejének személyében szolgál.

Mindazonáltal az Újszövetség nem csupán a szolgálati papságról beszél. Péter apostol a Sínai-hegyről szóló szakaszt alkalmazza az Egyházra: „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet” (1Pét 2,9).

Krisztusban végre valóságosan beteljesedik az, amit Izrael hivatása előképként hordozott. A keresztség által minden hívő részesedik Krisztus papi méltóságában (általános vagy királyi papság), hogy lelki áldozatként ajánlja fel egész életét Istennek (vö. Róm 12,1).

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír