Az Isten Igéjének fényében – Elmélkedjünk együtt az Amoris laetitia apostoli buzdításról!

Az első fejezetben az Ó- és az Újszövetségi Szentírásból indulunk ki. Hisszük és valljuk ugyanis, hogy a Biblia számunkra Isten élő Szava, eleven lehelete, az ő „szerelmes levele” itt és most, mindegyikünknek személyre szólóan, azonnali kibontásra és végigolvasásra. A Szentatya külön is hangsúlyozza, hogy már a Szentírás első lapjától, a teremtéstörténettől kezdve egészen az utolsó újszövetségi iratig, a Jelenések könyvéig szó van a házasságról, a családról, a szerelemről és a menyegzőről. Mivel azonban minderről nem egy részletes elemzést, magyarázatot akar a kezünkbe adni – erre nem is lenne elegendő egyetlen buzdító kötet –, ezért csak kiemeli a legfontosabb bibliai részeket, illetve azok üzenetét számunkra.

Vezérfonalul bölcsen választotta ki a 128. zsoltárt, melynek első hat verse lesz útikalauzunk az egész fejezet során. Ez az a zsoltár, mely mindmáig felcsendül mind a zsidó, mind a keresztény esketési liturgiában. Mivel innét, a menyegzőről indulva lépjük át az ifjú pár házának küszöbét, mindig szem előtt kell tartanunk azt a kezdeti, „első szeretetet” (Jel 2,4), amelyet maga Isten oltott a menyasszony és a vőlegény szívébe.

Házasságuk kulcsa, a helyes prioritás, mindig ebben a kölcsönös, egymás iránti szeretetben és odaadásban állhat fenn. Csak ez a hitvesi szeretet lehet az alapja annak, hogy nevelésük igaz gyökeret tudjon majd verni gyermekeik szívében.             

Ferenc pápa is idézi az ember teremtésére vonatkozó kinyilatkoztatott szavakat, melyeket maga az Úr Jézus és Szent Pál apostol is használ. Pál „felette nagy titokként” tekint a férfi és a nő szeretetkapcsolatára, melyet a Krisztus és az Egyház közötti egységre vonatkoztat. Van azonban ennél az egységnél egy még nagyobb misztérium is: a Szentháromság egy Isten szeretetközössége, melynek a család az élő tükröződése. Szent II. János Pál pápa első nagy beszéde, melyet 1979-ben Pueblában mondott el, visszhangozhat ma is mindnyájunk szívében: „A mi Istenünk a maga legbensőbb misztériumában nem magány, hanem család, mert birtokolja magában az atyaságot, a fiúságot és a család lényegét, ami a szeretet. Ez a szeretet az isteni családban a Szentlélek.” Az is nagyon szép, ahogy Ferenc pápa felidézi az első asszony, Éva teremtését, az első emberpár szerelmét és annak gyümölcsét az Énekek énekéből vett csodaszép idézetekkel alátámasztva. Ebből

a magányt gyógyító találkozásból ered az életfakasztás és a család.

„Ezen egyesülés gyümölcse az egy testté válás, mind a testi ölelésben, mind az élet és a két szív egységében, valamint a gyermekben, aki talán majd megszületik kettőjükből, és magában fogja hordozni a két testet, genetikailag és spirituálisan is egyesítve azokat” – olvashatjuk a 13. pontban. 

„Fiaid, mint olajfacsemeték, olyanok asztalod körül” – szól hozzánk a 128. zsoltárban az Úr. Most, a húsvéti időben önkéntelenül is eszünkbe juthat a széder, a zsidó húsvéti pászkalakoma. Már a Kivonulás könyvének 12. fejezetében is megtaláljuk, de később a haggada, vagyis a húsvéti vacsorát kísérő, a gyermek és a szülő közti párbeszédes elbeszélés fejti ki részletesen. A 78. zsoltár magasztalja ezt a családon belüli katekézist, a hit eleven továbbadását. Úgy gondolom,

a hit és a családi élet nagy válságának oka éppen itt keresendő. Nincs már ünnepi asztal, megkövesedtek vagy talán már el is tűntek szüleink, nagyszüleink élő és éltető hagyományai, melyeket éppen ezért már nem is tudunk továbbadni gyermekeink számára.

Talán még ma sem késő erre ráébredni. 

Visszatérve a pápai buzdításra, a Szentatya külön is hangsúlyozza, hogy a gyermekek nem a szülők tulajdonai, hanem mindegyiknek megvan a maga személyes életútja, hivatása. Életre szóló elköteleződésük a szülőktől való elszakadással jár együtt, ahogy arra az Úr Jézus élete példája is tanít.

Ferenc pápa üzenetében a 128. zsoltár által megrajzolt idilli kép mögött nem titkolja el a sokszor keserű valóságot: a fájdalom, a rossz, az erőszak jelenlétét, melyek megsebzik a családok életét. Érdekes, és egyáltalán nem véletlen, hogy Krisztusnak a házasságról szóló beszéde is épp egy válásról szóló vitába szövődik bele (vö. Mt 19,3–19). Jézus azt válaszolja a vele vitázóknak, akik a Mózes megengedte válólevélre hivatkoznak, hogy ezt Mózestől csak az ő keményszívűségük miatt kapták, de kezdetben nem így volt. Ez az egyetlen szó, kezdetben, visszautalás a teremtés eredeti harmóniájára.

A jézusi radikalitás nem akar mást, mint visszavezetni minden teremtményt a gyökerekhez, Isten eredeti elgondolásához.

Jézus példabeszédei mind arról tanúskodnak, hogy ismeri jól a családok félelmeit és feszültségeit. Isten Szava mindig útitárs a válságon és fájdalmakon átmenő családok számára is, és megmutatja nekik az út célját, „amikor Isten letöröl a szemükről minden könnyet” (Jel 21,4). Írása végén Ferenc pápa a 128. zsoltárból kiemeli még a kezének szorgoskodásával dolgozó apát és anyát, valamint megemlíti az ölelés gyöngédségének elengedhetetlen fontosságát is. 

Befejezésül már csak a zsoltár e két gondolatánál időzzünk kicsit. „Élvezheted majd, amit kezed szerez.” Most, ebben a családnak és különös módon Szent Józsefnek szentelt évben első helyen József példája jelenik meg a szemünk előtt. Minden családfőnek, családját munkájával eltartó férjnek, édesapának legfőbb példaképe és közbenjárója a názáreti Szent Család őre. Ehhez a pápa hozzátesz még valamit:

nemcsak a családapa, hanem a családanya kezének munkálkodása is dicsérendő. A Példabeszédek könyvéből idéz, ahol oly gyönyörű leírást kapunk a derék asszonyról (Péld 31,10–31). 

Már el is érkeztünk a második, s egyben befejező gondolathoz, az ölelés gyöngédségéhez.

Ferenc pápa gyakran beszél annak fontosságágáról, amit szerinte napjainkban, a féktelen és felszínes kapcsolatok korában alig-alig ismerünk: ez a gyöngédség. Az igazi gyöngédségből ugyanis erő fakad.

Ozeás könyvének 11. fejezete szól erről az Isten és ember közötti csodálatos szeretetről és bizalomról, mely a családon belüli szeretet alapja lehet. Ozeás próféta Istennek mint Apának adja szájára a következő megindító szavakat: „Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem, (…) én tanítottam meg járni (…). Puha kötelékkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel, olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki” (Oz 11,1.3–4). 

Szerző: Bognár István

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír 

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. április 18-i számában jelent meg.