„Elballagtunk...” – a Patrona Hungariae végzős osztályai

Nézőpont – 2015. június 5., péntek | 20:02

Túl a ballagáson és az írásbeli érettségin, ezekben a napokban már a szóbelikre készülnek országszerte és a határokon túl is a katolikus középiskolák végzősei. Arra kértük őket, írjanak nekünk, és oldalunkon keresztül mutassák be iskolájukat, ballagó osztályukat.

Iskolánk bemutatása

Iskolánk, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont a Boldogasszony Iskolanővérek fenntartásában oktatási központként működik: óvoda, általános iskola, hat és négy évfolyamos lánygimnázium, diákotthon, zeneiskola és szakkollégium várja az ide jelentkezőket. Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a művészeti és nyelvoktatást, illetve a „teljes ember”, a világban helytállni tudó, keresztény értékrendű ember nevelését, amire többek között az „osztozó órák” nagyszerű lehetőséget nyújtanak játékkal, beszélgetéssel, együtt gondolkodással.

A végzős évfolyam bemutatása

Évfolyamunk színes, különleges összetételű csapat. A legrégebbi „patronások” már tizenkettő, a legújabbak még csak két éve tagjai az 51 diáklány alkotta évfolyamnak, itt mégis mindenki egyenrangú és szerves része a közösségnek, lakjon akár a szomszéd utcában vagy az ország túlsó végében, legyen hét testvére vagy boldogítsa egymaga szüleit. A hat gimnáziumi év során rendkívüli összekovácsoló erőt adtak az osztálykirándulások; a 16 kollégista számára a közös életritmus és élettér; az iskolai ünnepélyek a táncvizsgától a szalagavatóig; az érettségit megelőző kilenced misék; a lelkigyakorlatok; a sport- és tehetségnapok. Talán lányiskola voltunkból fakadó különlegességként a tananyag mellett mindig rengeteg tanácsot kaptunk életre, hitéletre, női mivoltunkra vonatkozólag, és sosem volt köztünk „tabutéma”, így váltunk végül valódi közösséggé, függetlenül attól, melyik osztály tagjai voltunk. Hálás vagyok, hogy része lehettem ennek a kis „mikropolisznak”, hogy megtanulhattam minden emberben észrevenni az értékeket és hogy nyugodtan léphetek ki a „nagyvilágba”, mert biztos talajról, szerető közösségből, tudással és empátiával felvértezve indítanak minket útnak annak biztos tudatában, hogy „jobbá tehető a világ”.

Részlet a ballagási beszédből

„Rengeteg fantasztikus emberrel ismerkedtünk meg, nem csak a koleszban, osztályban, évfolyamban, sőt nem is csak az iskolában, hiszen buzgón ápoltuk kapcsolatainkat bizonyos bencés és piarista testvérosztályokkal, több-kevesebb sikerrel, de mindenképp rendkívül tanulságos módon. Ennek megfelelően nem maradhatott ki az osztálykirándulások úti céljai közül Pannonhalma, de bejártuk a bel- és külföldöt egyaránt, összegezve Szombathelytől Debrecenig, Pozsonytól egészen Rómáig jutottunk, egyre jobban megismerve a világot, egymást és önmagunkat. Feszegettük a határainkat tanulmányainkban – kinek a rajzolás, kinek a matematika jelentett komoly kihívást az évek folyamán – és személyes életünkben egyaránt. Elképesztő, mennyit veszekedtünk, és hányszor békültünk ki újra meg újra, soha félre nem dobva a szilárd meggyőződésünket: egymásért megéri küzdeni. Ezek a falak annyi könnyet és annyi mosolyt láttak már felépülésük óta, hogy az, amit mi hozzátettünk, szinte semmiségnek tűnik, pedig volt belőlük elég. És higgyétek el, drága lányok: ennél többet nem adhattunk, nem is kaphattunk volna. Most, amikor már ennyire közel van a búcsú, átértékelődik az egész, és nyugodt lélekkel mondhatjuk ki: minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett – és nagyon jól volt így. (…) Különleges hálával állunk most az új élet küszöbén, mert mindannyian tudjuk: van mit megköszönnünk. Köszönjük, hogy megkaptuk a gyökereket, amik nélkül most nem tudnánk szárnyalni. Köszönjük szüleinknek, hogy elengedtek minket, hogy hősiesen mellettünk álltak, hogy mindig támogattak. Köszönjük tanárainknak, hogy kinyitották nekünk az ajtókat a nagyvilágra, hogy kérdezésre ösztönöztek minket, és legfőképp, hogy úgy bántak velünk, ahogy az ritkaságszámba megy a középiskolákban: emberként. Hogy sosem csak kötelesség, munka voltunk, hanem mindig emberek, gyerekek, kamaszok, lányok, akiknek kapaszkodókra és kihívásokra van szükségük.”

12/A

Osztályfőnök: Zsendovits M. Anna
Osztályfőnök-helyettes: Koblenczné Zámbó Kriszta

Boros Judit

Böröcz Alexandra

Bukovinszki Ivett Diána

Dósa Dorottya

Földi Alexandra

Gömöri Alexandra

Hagyó Katalin

Horváth Mónika

Hudák Hanna

Kalász Kinga Valentina

Kereskényi Margit

Koch Dorina

Mészáros Eszter

Nagy Luca

Nyárádi Veronika

Paulicsek Rita

Pázmándy Petra

Pétery Anna Patrícia

Sanders Laura Rose

Sebők Rebeka

Simon Dorottya

Sipos Stella

Várfalvi Rita

Vehovszky Bernadett

12/B

Osztályfőnök: Moldoványi Cecília
Osztályfőnök-helyettes: Gárdos Bernadett

Bóni Fruzsina

Csány Júlia

Csepi Boglárka

Danguly Eszter

Fejér Anna Klára

Garai Annamária

Győriványi Flóra

Hagyó Zsuzsanna

Juhász Julianna  Mária

Kozma Erzsébet Eszter

Köhler Evelin Éva

Lambert Anna Lúcia

Lieber Dorottya

Makk Dorottya Margit

Pázmándy Eszter

Réz Dominika Éva

Samu Anna

Semegi Klára

Skelecz Barbara

Skordai Borbála

Soóky Gréta

Szalai Hajnalka

Szász Eszter

Ujfalvy Dorottya

Vass Virág

Vörös Virág

Zarka Rozina Borbála

 

Kapcsolódó fotógaléria