„Elballagtunk...” – a Patrona Hungariae végzős osztályai

Iskolánk bemutatása

Iskolánk, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont a Boldogasszony Iskolanővérek fenntartásában oktatási központként működik: óvoda, általános iskola, hat és négy évfolyamos lánygimnázium, diákotthon, zeneiskola és szakkollégium várja az ide jelentkezőket. Intézményünk kiemelt feladatának tekinti a művészeti és nyelvoktatást, illetve a „teljes ember”, a világban helytállni tudó, keresztény értékrendű ember nevelését, amire többek között az „osztozó órák” nagyszerű lehetőséget nyújtanak játékkal, beszélgetéssel, együtt gondolkodással.

A végzős évfolyam bemutatása

Évfolyamunk színes, különleges összetételű csapat. A legrégebbi „patronások” már tizenkettő, a legújabbak még csak két éve tagjai az 51 diáklány alkotta évfolyamnak, itt mégis mindenki egyenrangú és szerves része a közösségnek, lakjon akár a szomszéd utcában vagy az ország túlsó végében, legyen hét testvére vagy boldogítsa egymaga szüleit. A hat gimnáziumi év során rendkívüli összekovácsoló erőt adtak az osztálykirándulások; a 16 kollégista számára a közös életritmus és élettér; az iskolai ünnepélyek a táncvizsgától a szalagavatóig; az érettségit megelőző kilenced misék; a lelkigyakorlatok; a sport- és tehetségnapok. Talán lányiskola voltunkból fakadó különlegességként a tananyag mellett mindig rengeteg tanácsot kaptunk életre, hitéletre, női mivoltunkra vonatkozólag, és sosem volt köztünk „tabutéma”, így váltunk végül valódi közösséggé, függetlenül attól, melyik osztály tagjai voltunk. Hálás vagyok, hogy része lehettem ennek a kis „mikropolisznak”, hogy megtanulhattam minden emberben észrevenni az értékeket és hogy nyugodtan léphetek ki a „nagyvilágba”, mert biztos talajról, szerető közösségből, tudással és empátiával felvértezve indítanak minket útnak annak biztos tudatában, hogy „jobbá tehető a világ”.

Részlet a ballagási beszédből

„Rengeteg fantasztikus emberrel ismerkedtünk meg, nem csak a koleszban, osztályban, évfolyamban, sőt nem is csak az iskolában, hiszen buzgón ápoltuk kapcsolatainkat bizonyos bencés és piarista testvérosztályokkal, több-kevesebb sikerrel, de mindenképp rendkívül tanulságos módon. Ennek megfelelően nem maradhatott ki az osztálykirándulások úti céljai közül Pannonhalma, de bejártuk a bel- és külföldöt egyaránt, összegezve Szombathelytől Debrecenig, Pozsonytól egészen Rómáig jutottunk, egyre jobban megismerve a világot, egymást és önmagunkat. Feszegettük a határainkat tanulmányainkban – kinek a rajzolás, kinek a matematika jelentett komoly kihívást az évek folyamán – és személyes életünkben egyaránt. Elképesztő, mennyit veszekedtünk, és hányszor békültünk ki újra meg újra, soha félre nem dobva a szilárd meggyőződésünket: egymásért megéri küzdeni. Ezek a falak annyi könnyet és annyi mosolyt láttak már felépülésük óta, hogy az, amit mi hozzátettünk, szinte semmiségnek tűnik, pedig volt belőlük elég. És higgyétek el, drága lányok: ennél többet nem adhattunk, nem is kaphattunk volna. Most, amikor már ennyire közel van a búcsú, átértékelődik az egész, és nyugodt lélekkel mondhatjuk ki: minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett – és nagyon jól volt így. (…) Különleges hálával állunk most az új élet küszöbén, mert mindannyian tudjuk: van mit megköszönnünk. Köszönjük, hogy megkaptuk a gyökereket, amik nélkül most nem tudnánk szárnyalni. Köszönjük szüleinknek, hogy elengedtek minket, hogy hősiesen mellettünk álltak, hogy mindig támogattak. Köszönjük tanárainknak, hogy kinyitották nekünk az ajtókat a nagyvilágra, hogy kérdezésre ösztönöztek minket, és legfőképp, hogy úgy bántak velünk, ahogy az ritkaságszámba megy a középiskolákban: emberként. Hogy sosem csak kötelesség, munka voltunk, hanem mindig emberek, gyerekek, kamaszok, lányok, akiknek kapaszkodókra és kihívásokra van szükségük.”