Itt van az iskola, itt van újra… – Egészségpszichológiai szempontok az iskolakezdéshez

Nézőpont – 2020. augusztus 27., csütörtök | 16:48

Rőthi Judit egészségpszichológus írását adjuk közre, melyet Makkai László görögkatolikus pap, pasztorálpszichológiai lelkigondozó honlapján adott közre.

„Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”

Petőfi Sándor verse néhány nap múlva aktuálissá válik, és megtapasztalhatjuk minden érzékszervünkön keresztül a közelgő ősz ezernyi színvarázsát, illatát, különleges hangulatát. Mint

ahogyan az őszi falevelek is többféle színben hullajtják leveleiket, megannyi vegyes érzéssel viseltetnek iskolás gyermekeink a szeptemberi tanítás kezdete iránt,

kiváltképp egy ilyen hosszú szünet után, mint amelyet a pandémia hívott életre. Izgatottság, öröm, kíváncsiság, szorongás, félelem, frusztráció, bizonytalanság – azon emocionális állapotok tárháza, amelyekkel megélik a diákok a szeptember 1-jét, és az azt követő időszakot. Hasonlóan viseltetnek a szülők is, függetlenül a gyermek életkorától, hiszen a kicsit kötetlenebb, lazább nyári szünet után újra vissza kell rázódni a strukturált, sok esetben sűrű programokkal teli mindennapokhoz, lavírozva az iskola és munkahely között. Érdemes megvizsgálni, hogy az egyes korosztályokat hogyan érintheti a tanévkezdés; megérteni, milyen tapasztalatokkal, hiedelmekkel felvértezve indulnak útjukra az iskola felé, hiszen csakis ezen információk birtokában segíthetünk nekik abban, hogy gördülékenyen alakuljanak az iskolai évek számukra, és kellemes, pozitív lenyomatot hagyjanak emlékeikben.

Első osztály: azt gondolom, az iskolai évek közül talán ez a legszínesebb, ami az érzelmeket és a tapasztalatokat illeti. Pozitív emóciók tekintetében mindig ott találjuk az izgalmat, érdeklődést, kíváncsiságot, melyeket megszínez az új füzetek, könyvek vásárlása, a gyermek által választott iskolatáska és tolltartó birtoklásának öröme. Minden az újdonság erejével hat, amit a személyiségük változatosságából fakadóan másként reagálnak le. Szoktuk mondani, hogy

aki kellően iskolaérett, vagyis testi, értelmi, pszichés és szociális készségei életkorának megfelelően, harmonikusan fejlettek, azok számára könnyebben megy az új keretekbe és közösségbe való beilleszkedés.

Vannak olyan gyerekek is, akiknek jóval nehezebb a játékos óvodai helyzetekből a merev, strukturált iskolai közegbe való átállás. Egy 6 éves gyermek idegrendszere ugyanis még nem feltétlenül érett ahhoz, hogy a környezetből érkező ingereket, amelyeket eltérő csatornákon fogad (vizuális, auditív, taktilis), feldolgozza, rendszerezze, és adekvát választ adjon rá. Idővel az idegrendszer érése, vagy szükség esetén a fejlesztések segítenek ebben a folyamatban. Fontos megjegyezni, hogy körülbelül fél év, amíg a gyermek megszokja az iskolát, és képes megfelelően alkalmazkodni az új környezethez, elvárásokhoz. Az ilyenkor fellépő pszichés tünetek közül előfordulhatnak szomatikus panaszok (hasfájás, fejfájás), körömrágás, bepisilés; felléphetnek magatartás- és viselkedésproblémák. Abban az esetben, ha a szimptómák hónapokig elhúzódnak, érdemes szakember segítségét és tanácsát kérni.

Kisiskoláskorban a teljesítmény kerül a középpontba, és ezzel együtt a másikkal való összehasonlítás, rivalizálás. Természetesen minden szülő számára a saját gyermeke a legokosabb és a legtehetségesebb, és ez így is van jól, mindazonáltal

fontos, hogy a különórák és szakkörök megválasztásánál megtartsuk az arany középutat, vegyük figyelembe gyermekeink teherbíró képességét, és ne erőltessük az olyan sportokat, foglalkozásokat, amelyek nem a képességeiken alapulnak.

Felső tagozatban és az utána következő középiskolás szakaszban még mindig lényeges lehet számukra a teljesítmény, de előtérbe kerülnek a kortárskapcsolatok, melyek jelentős mértékben befolyásolják gyermekeink hangulatát, érzelmi állapotát. Mindezt nehezíti és árnyalhatja a kamaszkorral járó normatív krízis, amelyet az identitáskeresés és az identitás alakítása jellemez. A személyiségfejlődés ezen stációjában a diákok a „Ki vagyok én?” kérdésre keresik a választ, miközben küzdenek a szülőkkel, az osztálytársakkal, a külsejükkel, a tanulással. Az ebben az életkorban előforduló tünetek között szerepelnek a hangulatingadozások, alvás- és evésproblémák, testképzavarok, valamint a különböző addikciók. Nehéz feladat szülőként helytállni és megfelelően reagálni, úgy, hogy a serdülő ne távolodjon el tőlünk és megmaradjon a bizalma irántunk.

Nézzünk néhány példát, mellyel minden korosztálynak segítségére lehetünk az iskolakezdés során és az azt követő időszakban is.

A kép forrása ITT érhető el.

Napirend kialakítása: ez nemcsak kisebb gyerekeknek hasznos, de a kamaszoknál is fontos lehet, hogy

segítségükre legyünk azzal, hogy vizuális eszközök révén (például napirendkártyákkal) rendszerezzük a mindennapokat.

Ezt közösen is elkészíthetjük, és fontos, hogy jól látható helyre rakjuk ki, így tudják követni, hogy melyik esemény után melyik program következik, ami biztonságot, bejósolhatóságot ad a mindennapokban. Érdemes a hétvégéket is strukturálni, és figyeljünk arra, hogy iktassunk be valamilyen mozgásformát, közös családi programot, közös étkezéseket, szabadtéri programokat.

Kommunikáció: sok szülő panaszkodik arra, hogy amikor megkérdezi gyermekétől, hogy mi volt az iskolában, az a rendkívül tartalmas válasz érkezik, hogy „semmi”. Úgy vélem, őszinte odafigyeléssel, kitartással meg tudjuk találni a közös témát gyermekeinkkel. Azt szoktuk tanácsolni, hogy mesélhetünk arról, mi hogyan éltük meg az iskolakezdést, miket játszottunk, hol volt a suliban a kedvenc helyünk. Előbb-utóbb találunk olyan fonalat, amelyre rá tud csatlakozni a gyerek. Lényeges, hogy igyekezzünk empatikusan viszonyulni irántuk, és tükrözzük vissza érzéseiket, ahelyett hogy bagatellizálnánk őket. Például: „Látom és megértem, hogy izgulsz, ez teljesen természetes. Sok gyerek fél az iskolától.” Ezáltal megtapasztalja, hogy érzései elfogadhatóak, ahelyett hogy tiltás alá kerülnének.

Végül, de nem utolsósorban a szülői minta és példamutatás az, amellyel segíthetjük gyermekeinket. Csakis úgy lehetünk hitelesek, ha érzéseink, tetteink és az, amit kommunikálunk, összhangban állnak egymással. Tartsuk mindig szem előtt, hogy

a gyermek a jövő, és mi formáljuk őket, tőlünk kapják a hitet, az értékrendet, valamint a fizikai és pszichés biztonságot egyaránt.

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, mely, ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Péld 22,6)

Forrás: Pasztorál.hu

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria