Köpönyeges szentek

Nézőpont – 2023. november 12., vasárnap | 12:00

Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

A tél közeledtével nemcsak mi vesszük elő a kabátot. November a köpönyeges szentek hónapja. A róluk fennmaradt történetekből nemcsak személyiségük, hanem istenkapcsolatuk és imaéletük is felsejlik. Inspiráljanak ők most bennünket is, hogy növekedjünk a liturgia szeretetében!

A hónap elején Szent Imrét ünnepeljük. A szent hercegről fennmaradt egy történet, amely szerint apjával éppen egy szegényebb templomot látogattak meg, ahol nem volt terítő az oltáron. Imre odaajándékozta a köpenyét, hogy azzal fedjék be az Úr asztalát. Az Árpád-kori Magyarországon több helyen őriztek a herceg palástjából készített oltárterítőt.

Példája arra ösztönöz, hogy mi se legyünk csupán passzív misehallgatók, hanem keressük meg azokat a gesztusokat, amelyeken keresztül mi is hozzájárulhatunk a közös ünnepléshez és templomaink gondozottságához.

Szent Márton alakja a köpenyét a koldussal megosztó katonaként jelenik meg számos ábrázoláson. A történet szerint az osztozást követő éjszakán megjelent neki Krisztus a koldus köpenyében, és a bibliai szavakkal megerősítette neki: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek” (Mt 25,40).

Ez a szimbolikus jelenet a Szentírás tettekre váltásának ikonja, amire az Ige liturgiáján mi is küldetést kapunk.

Mártonról némi túlzással állapítja meg életrajzírója, hogy „soha nem múlt el olyan óra, se olyan perc, amelyet ne szentelt volna az imádságnak, és ne töltött volna szent olvasmánnyal, de még az olvasás vagy más tennivaló közben sem hagyott fel az imádsággal” (Sulpicius Severus: Szent Márton élete, 26).

Szent Erzsébet köpenyében kenyeret vitt az éhezőknek. Amikor rokona kérdőre vonta, mit rejteget, legendája szerint a kenyér rózsává változott.

Mi is arra kapunk meghívást, hogy az oszthatatlan Krisztus testében részesedve megosszuk kenyerünket egymással és a rászorulókkal.

Erzsébet szerelmesen ragaszkodott férjéhez, akit vágyakozva várt haza, amikor az távoli tájakra utazott. Az eucharisztiában mi is ezzel a vágyakozással és hittel valljuk Jézus Krisztus feltámadását, amíg el nem jön.

Fotó: JLPC / Wikimedia Commons (Szent Márton domborműve az angoulême-i székesegyház oldalán)

Magyar Kurír

 

Kapcsolódó fotógaléria