O crux ave, spes unica! – II. János Pál pápa utolsó keresztútja

2005 nagypéntekén, március 25-én a szentatya már nem tudott személyesen jelen lenni a Colosseumban tartott keresztúton, a hagyományos római Via Crucison. Az egész világot bejárták a képek, amint vatikáni kápolnájából követi az imádságot, magához ölelve a keresztet.

Nyolc nappal halála előtt már egészen eggyé vált Krisztussal, a szenvedésben is.

Abban az évben a római nagypénteki keresztút elmélkedéseit Joseph Ratzinger bíboros írta. Az a bíboros, aki XVI. Benedek néven egy hónapon belül követte II. János Pált Szent Péter székében.

Az elmélkedésszövegek bevezetésében arról olvasunk, hogy a keresztút az Eucharisztia misztériumának bensejébe vezető út, ahol „a népi vallásosság és az egyház szentségi élete egybeolvad”.

A keresztút imája olyan út, amely mély lelki közösségbe, kommúnióba vezet Jézussal – a keresztút „a misztériumba vezető út”.

A keresztút a hit iskolája, a hité, mely természetéből adódóan „a szeretetben teljesedik ki” (Gal 5,6). A keresztút önmagunk elvesztésének, azaz az igazi szeretetnek az útja. Jézus Krisztus előttünk járta be a keresztutat, megtanítva arra, hogyan kell végigjárnunk és végigimádkoznunk azt. A keresztút „visszavisz bennünket a búzaszemhez, a szentséges Eucharisztiához, amelyben folyamatosan jelen van közöttünk Krisztus halála és feltámadása”.

*

Az alábbiakban Ratzinger bíboros kezdőimádságát és II. János Pál pápa utolsó nagypénteki üzenetét olvashatják. Ma is időszerű és erőteljes szavaik segítsék csendünket és imánkat ezen a nagypéntek estén is.

Joseph Ratzinger imája

Urunk Jézus Krisztus, értünk elfogadtad a búzaszem sorsát, amely földbe hull és elhal, hogy bő termést hozzon (Jn 12,24). Te arra hívtál minket, hogy kövessünk ezen az úton, amikor azt mondtad: „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre” (Jn 12,25).

Mi viszont ragaszkodunk életünkhöz. Nem akarjuk elveszíteni, szeretnénk teljesen megtartani magunknak. Birtokolni akarjuk, nem odaadni. De te előttünk jársz, és megmutatod, hogy csak akkor mentjük meg életünket, ha odaadjuk. Ahogy végigkísérünk a keresztúton, elvezetsz minket a búzaszem útjára, az örökkévalóságba nyíló termékenység útjára. A kereszt – önmagunk felajánlása – súlyos teherként nehezedik ránk. De te az én keresztemet is hordoztad keresztutadon. Nem csak a távoli múltban tettél így, mivel szereteted végigkíséri életem minden pillanatát. Ma velem és értem viszed, és csodálatos módon azt várod tőlem, hogy most én is, mint akkor Cirenei Simon, veled együtt álljak a világ megváltásának szolgálatába.

Segíts, hogy keresztutam ne legyen csupán pillanatnyi jámbor érzelem. Segíts, hogy ne csak fennkölt gondolatokkal kísérjünk el, hanem egész szívvel és életünk minden lépésével járjuk végig utadat. Segíts, hogy elszántan induljunk el keresztutadon, és hogy kitartsunk ezen az úton.

Szabadíts meg a kereszttől való félelemtől,

attól a félelemtől, hogy mások kinevetnek, attól a félelemtől, hogy az élet kisiklik a kezünkből, ha nem ragadjuk meg mindazt, amit kínál. Segíts, hogy le tudjuk leplezni a kísértéseket, amelyek élettel kecsegtetnek, de csábításaik végül csak ürességhez és kiábránduláshoz vezetnek. Segíts, hogy ne birtokunknak vegyük az életet, hanem ajándékozzuk el. Amint végigkísérsz bennünket a búzaszem útján, segíts, hogy „életünk elvesztése” által fölfedezzük a szeretet útját, azt az utat, amely az igazi, a bőséges élettel ajándékoz meg (vö. Jn 10,10).

II. János Pál pápa üzenete

Kedves testvéreim!

Lélekben veletek vagyok a Colosseumnál, azon a helyen, amely oly sok emléket és érzést ébreszt bennem. Veletek akarom elvégezni a Via Crucis, a keresztút megrendítő szertartását, ezen a nagypéntek estén. Egyesülök veletek ebben az oly mélyértelmű könyörgésben: „Adoremus te, Christe, et benedicimus tibi, quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum” – „Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot”. Igen,

imádjuk és áldjuk Isten Fia keresztjének misztériumát, mert ez az a halál, amelyből új reménység áradt az egész emberiség számára.

A kereszt előtti hódolat egy olyan feladatra emlékeztet bennünket, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat: a küldetésre, amelyet Szent Pál a következő szavakkal fejezett ki: „Testemben kiegészítem mindazt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az egyháznak javára” (Kol 1,2–4). Én is felajánlom szenvedéseimet, hogy Isten terve beteljesedjék, és tanítása elterjedjen a nemzetek között.

Közel vagyok ebben a pillanatban mindazokhoz, akiket próbára tesz a szenvedés. Mindnyájukért imádkozom.

A keresztrefeszített Krisztus mai emléknapján a Keresztre tekintek, s veletek együtt imádom azt, elismételve a liturgia szavait: „O crux, ave spes unica!”

Üdvözlégy, ó, Kereszt, egyetlen remény, adj türelmet és bátorságot, és hozd el a világnak a békét!

Megáldalak titeket…

Forrás
Keresztutak a Colosseumban a Szentatyával 1999–2011, Vigilia, 2012
(A 2005-ös keresztút szövegét Török Csaba fordította)

Magyar Kurír
(bh)