Omphalocele – Te tudod, mit jelent?

Soha nem hallottam azelőtt ezt a szót. Omphalocele. Nyolc éve tudom, mit jelent, és legalább három éve érzem, hogy ezt meg is kell írnom. A megfelelő pillanatra vártam, és arra, hogy ne fájjon. Közben rájöttem, a megfelelő pillanat a „minél előbb”, a fájdalom pedig nem múlik el soha. És ez így van jól. Bár rólunk szól, ezt az írást nem nyilvános gyónásnak szánom. Segíteni szeretnénk vele.

Ijedtség és öröm

Közeledett a 33. születésnapom. Álmodni sem lehetett volna szebbet, mint hogy egy 12 hetes ultrahanggal ünnepeljük meg. Évtizedeknek tűnt, amíg vártunk Rá, pedig csak fél év telt el a kimondott vágytól a fogantatásig. A fogantatásig, amire történetesen épp akkor nem számítottunk. Úgy tűnt, abban a hónapban sem jött össze a baba, hiába a csodát ígérő teák, cseppek, praktikák. Ha nem, hát nem, akkor legalább a régóta halogatott fogműtéten legyek túl, ki a bölcsességfogakkal, még mielőtt várandós leszek. Szerintem nálam jobban kevesen félnek a fogorvostól, így jó ötletnek tűnt, hogy négy bölcsességfogamtól altatásban, egyszerre szabadítanak meg. Utólag erről már mindenkit lebeszélnék. Hatalmas sokk volt, és később kiderült, nem csak nekem. Bár bizonyosságot sosem kaphatok felőle, nem tudok nem gondolni rá, hogy a méhemben akkor már megfogant magzat emiatt a műtét miatt lett beteg.

Pár nappal azután, hogy hazamehettem a kórházból – és óriásira dagadt, lila arccal, pépeken élve próbáltam visszatérni a mindennapokba –, fura érzésem támadt. És ha egy nőnek ilyen fura érzése lesz, csinál egy terhességi tesztet.

Halványan, de ott volt a két csík. A két csík, amire annyira vártunk hónapok óta. Hónapok óta, de nem most! Hiszen azt hittük, ezzel a hónappal már nem számolhatunk. Odafönt viszont máshogy számoltak. Ott volt Ő, a mi vágyott kisbabánk, kislányom első testvérkéje.

Ott volt, kétségkívül ott volt, létét már nemcsak a terhességi teszt, de a nőgyógyász is megállapította. Ahogy teltek a napok, ahogy egyre jobban lettem a műtét után, úgy múlt a félelem, és került helyébe a határtalan boldogság. Itt van, akire annyira vártunk.

2014. június 4., szerda. „Drága Kisbabánk! Hatalmas meglepetést és boldogságot okoztál, hogy megtudtuk: itt vagy. Nagy megpróbáltatáson vagy túl velem… Igazán erős és bátor vagy! Most arra kérlek, pihenj Te is sokat, kapaszkodj, növekedj, hogy a legközelebbi orvosi vizsgálaton már láthassunk, hallhassuk a szíved dobbanását.”

Büszke voltam Rá. Milyen apró és mégis milyen erős. Míg engem ledöntött a lábamról a fogműtét, és ájultan estem össze utána, Ő, a mi Kisbabánk sokkal erősebb nálam. Kapaszkodik és fejlődik, növekszik napról napra. Napról napra, egészen a 12. hétig. A kötelező ultrahangra a nyaralásból hazatérve indultunk. Azóta sem jártam Horvátországban, akkor fürödtem utoljára a tengerben. A fotókon, amik ott készültek, rajta van Ő is. Nem látszik, de mi tudjuk: a csíkos pólóm alatt két szív dobogott.

A diagnózis

2014. július 28., hétfő. „Szabályosnak imponáló agy és arckoponya. Gerinc párhuzamos, követhető. Ritmusos szívműködés. A hasfalból 14 mm átmérőjű sérvszerű tömlő boltosul elő, mely legnagyobb valószínűséggel omphalocelének felel meg. Négy végtag ábrázolódik.”

Omphalocele. Ekkor hallottam először ezt a szót. A 33. születésnapom előtt egy nappal, a 12 hetes genetikai ultrahangon. De előtte még elhangzott egy mondat: „Van itt egy kis bibi!” – és én elsápadva kérdeztem, a kislányom hallhatja-e, ami most következik. A majdnem hatéves gyermekem, aki annyira várta a testvérkéjét, hogy úgy döntöttünk, elvisszük magunkkal a vizsgálatra. Hogy ő is láthassa a kisbabát… Egyedül maradtam, hogy megtudjam, mit jelent az idegen szó.

Hasi sérv. Elsőre nem is hangzik olyan félelmetesen. Kár, hogy előtte azt is hallottam, ahogy a szonográfus odaszól az asszisztensének, ne töltse tovább a kombinált tesztre vonatkozó papírt, mert nem lesz rá szükség. Megtudtam, a babánknak nem záródott a hasfala, és a belső szerveinek egy része egy külső burokban fejlődik.

Mi lesz most? Ez majd a további vizsgálatoktól függ, a magánrendelőből egy budapesti kórház genetikai tanácsadására irányítanak. „Pukli van a kisbaba hasán” – hogy lehet, hogy egy hatéves sokkal érthetőbben fogalmaz, mint egy diplomás orvos? Neki mindez természetes, nem akad fenn rajta, csak mi borulunk ki. Mi, felnőttek.

A genetikusnál

2014. július 29., kedd. A születésnapom. „Egy élő magzat. Jó életjelenségek. Ép koponya. Ép gerinc. Négyüregű szív, épnek tűnő kiáramlási pályákkal. Hiánytalannak tűnő magzati végtagok. Normál mennyiségű magzatvíz. Placenta a hátsó falon. A hasfal előtt 17×13×16 mm-es körülhatárolt terime ábrázolódik, mely megfelel az omphalocelének. A képlet mérete alapján ebben a terhességi korban normál esetben is előforduló fiziológiás köldöksérvnél lényegesen nagyobb. Az elváltozás rendeződése a terhesség előrehaladtával nem várható. Genetikai indikáció alapján a terhesség befejezése indokolt.”

A terhesség befejezése indokolt. A terhesség. Befejezése. Indokolt. Szavak, amiket hallunk, de nem értünk. Amiket nem hiszünk el. Amiket nem akarunk hallani. Ebben az évben nincs születésnapom, a 33. születésnapom idén elmarad. Két nap múlva magzati kromoszómavizsgálatot, chorionboholy-biopsziát végeznek, hogy kiderüljön, fennáll-e még más kromoszóma-rendellenesség. Az eredményt már csak akkor tudjuk meg, amikor késő, hogy a negatív lelet megmentse Őt. Miért nem vártunk még…?

Azt mondják, vesenyt futunk az idővel. Gyorsan kell dönteni, kérdések záporoznak felém mindenhonnan.

Mit akarok, megszülni a halott magzatot? Most még időben vagyunk, egyszerűen megszakítják a terhességet, és kész. Műtéti úton. Nem kell megszülni. Nem fog fájni. Túlleszek rajta hamar. Mit akarok? Kihordani a terhességet, és megszülni a halott babát? Mit akarok? Eltemetni kis fehér koporsóban? Mit mondok a kislányomnak? Mi lesz a házasságommal? Mit akarok? Fiatal vagyok még, majd lesz másik babánk. Aki egészséges. Egyébként is, egy ilyen életképtelen magzatnak nincs létjogosultsága! És ha életben is marad, milyen élete lesz? Fájdalmat akarok okozni neki? Azt akarom, hogy szenvedjen? Tönkre akarom tenni az életünket, mindenki életét? Mit akarok?!

A döntés

2014. július 31., csütörtök. „Koponya ép, mellkas zártnak látszik. A hasfal előtt a köldökzsinór kilépésénél 18×15 mm-es szolid képlet látható, amelyben a belek, a gyomor és a májnak egy része helyezkedik el.”

Mit akarok… Nem akarok terhességmegszakítást. Nem akarom elveszíteni Őt. Nem akarom. Nekem sosem lesz abortuszom. Nekem sosem. Lesz. Ha hanyatt fekszem, egészen előredomborodik a hasam. A férjem minden este kis keresztet rajzol rá, így kíván Neki is jó éjszakát. Az utolsót július utolsó estéjén rajzolja.

Az írást teljes terjedelmében IDE klikkelve lehet tovább olvasni.

Forrás és fotó: MiDió

Borítókép: 13 hetes ultrahangkép, az utolsó fotónk Lelléről

Magyar Kurír