Nem baj, ha felidegesítitek a felnőtteket – Reinhard Marx bíboros a fiatalokhoz

Nézőpont – 2022. november 14., hétfő | 18:47

A november 12-én megrendezett hagyományos Szent Korbinián-zarándoklaton, a németországi Freising városában Reinhard Marx münchen-freisingi bíboros, érsek arról beszélt az összegyűlt fiataloknak, hogy megérti, ha az ifjúság minden jogilag megengedhető lehetőséget megragad a klímaváltozás elleni tiltakozás érdekében. Azt akarják ugyanis érzékeltetni, hogy fordulóponthoz érkeztünk.

Marx bíboros elmondta, mellbevágó volt számára Antionio Guterres ENSZ-főtitkár kijelentése, mely szerint „a szakadék szélén állunk”, és a nemzetközi közösségnek együttes erővel kell fellépnie az éghajlati válság ellen.

Reinhard Marx biztosította a zarándoklaton részt vevő fiatalokat arról, hogy ők „a világ jövője és az Egyház jövője”, és szükség van „reményt adó és elkötelezettségről tanúskodó megnyilvánulásaikra”, akkor is, „ha néha hangosak és felidegesítik a felnőtteket”.

„Ezt meg szabad tennetek, sőt talán meg is kell tennetek – mondta a bíboros. – Mert

ha nem a fiatatok lépnek fel, vajon ki fog emlékeztetni minket arra, hogy az egész bolygónkra gondolnunk kell?”

„Ne hagyjátok, hogy elvegye a bátorságotokat az a sok minden, ami lehúz minket. Hiszem, hogy mindennél nagyobb a remény, amelyet kaptunk, és a keresztények a remény emberei” – bátorította Reinhard Marx bíboros a fiatalokat, akiknek köszönetet mondott a kiállásukért.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria