Az olvasmányban említett „testgyakorló iskola” a zsidóság számára nyilvánvalóan nem azért lehetett rossz, mert a mozgás, a magunkra való helyes odafigyelés helytelen volna. Hanem amiatt a pogány ideológia miatt, amit ez új kultuszként hozott. Keresztény körökben is sokszor bajban vagyunk a saját testünkkel. Egyesek válogatás nélkül behódolnak bármilyen idegen filozófiával terhelt testkultusznak, másik végletként pedig sokan azt gondolják, nekünk lelki emberekként nincs dolgunk a test „szánalmas porhüvelyével”. Mindkét szemlélet visszaüt. Az Ige ugyanis testté lett, így testiségünket még inkább megszenteli, és saját testében támadt fel, ezért várhatjuk mi is a test feltámadását.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria