„De, királyom, én ellened sem vétettem” – jelenti ki Dániel az oroszlánok vermében. Hányszor megkísért minket, hogy a bennünket bántalmazókat a szánkra vegyük, és mintegy elégtételt véve az általuk okozott kárért, mi is elmondjuk őket sok mindennek! Gyakran bizonyulunk gyengének ezen a téren. Dániel példája ebben is megragadó, hiszen a halál lehetséges közelsége sem lendíti ki Istenbe vetett hitéből és bizalmából, s még ebben a reménytelennek látszó, kiszolgáltatott helyzetben sem vetemedik arra, hogy gyalázza a vele embertelenül bánó királyt. A keresztjét a Golgotára cipelő Jézus előképét is megláthatjuk benne, aki inkább megbocsátást kér üldözői számára az Atyától, de átkot semmiképp.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria