Andrea Tornielli, Giacomo Galeazzi: Ferenc pápa – Ez a gazdaság öl

Nézőpont – 2015. június 6., szombat | 16:32

Apológia az Egyház társadalmi tanításáról, Ferenc pápa társadalmi, gazdasági nézeteiről


Tornielli, akinek egyik könyve a Szent István Társulatnál is megjelent, s Galeazzi olasz újságírók, Vatikán-szakértők. Jelen könyvüket úgy lehet jellemezni, mint egy védőbeszédet, amelyet alapvetően a Ferenc pápát ért kritikákra reagálva állítottak össze, s az egyház társadalmi tanításának védelmére. A könyv azzal válik hitelessé, hogy nem más, mint egy dokumentumgyűjtemény: idézetek sokasága, mind a pápa beszédeiből, írásaiból, interjúiból, mind kritikusai megnyilvánulásaiból. Ugyanakkor nem tudományos értekezés, műfaját tekintve inkább népszerűsítő, a széles olvasóközönségnek szánt irodalom. A könyv végén interjúk adnak nyomatékot az addig elhangzottaknak: Ettore Gotti Tedeschi, a „Vatikáni Bank” (IOR) volt elnöke és Stefano Zamagni, itthon is ismert olasz közgazdászprofesszor válaszolják meg a szerzők kérdéseit, amelyek a könyv fő témáit, gondolatmenetét tükrözik. Miért öl ez a gazdaság? Miért kap ennyi kritikát Ferenc pápa, miért okoz bizonyos köröknek nehézséget a megértése? Miért merül homályba az egyház társadalmi tanítása?

A kötet fejezetei az egyház társadalmi tanításából vett idézetekkel, mottókkal kezdődnek – legtöbbet a Quadragesimo annóból, XI. Pius pápa 1931-es enciklikájából idéznek a szerzők, mintegy párhuzamot vonva az 1929-es világválság és a 2008-as globális válság, illetve a mai pénzügyek sajátosságai között –, rámutatva Ferenc pápa és a társadalmi tanítás mély egységére.

A kötet tematikája a pápa gondolkodását legmarkánsabban jellemző pontok mentén épül fel: a szegények kérdése, a pénz bálvánnyá válása, a környezet kérdése, a („libertariánus”, „neoliberális”, „non-civil”, „fenntarthatatlan”, stb.) kapitalizmus kritikája. Felmerül a kérdés: egyáltalán, lehet-e kapitalizmusnak nevezni ezt a rendszert, amelyet a pénz ily mértékben, természetellenesen dominál? Tedeschi szerint nem (190). További izgalmas témák a könyvben a pápát érintő kritikák (marxista, idealista, „nem ért a gazdasághoz”, „dél-amerikai módon gondolkodik”, stb.), és az azokra adott reakciók; valamint a változtatás, megoldás kérdése a pápa és más közgazdászok szerint. A kötet végén a magával Ferenc pápával készült interjú alapján elhangzik a végkövetkeztetés: „A pápa lényegénél fogva a legjobb ’közgazdász’, mégpedig abban az értelemben, hogy ismeri a teremtés logikáját, az ebből fakadó természettörvények logikáját, és mindenki másnál jobban ismeri az ember gazdasági, értelmi és lelki szükségleteit” (Tedeschi, 177).

Ahhoz, hogy jobban megértsük a Szentatya cselekedeteit, gondolkodását, s hogy miért kelt ekkora visszhangot írásaival, szavaival, fellépésével, forduljunk Helen Alford és Michael Naughton Menedzsment, ha számít a hit című könyvének első fejezetéhez (Kairosz, 2004). Ebben a szerzők a keresztény hit és munka (közéleti tevékenység) kapcsolatának három modelljét vázolják föl: a természetjogi modellt (amelyben az ember nem hívőkkel, más vallásúakkal is konszenzusra juthat); a hitre alapozott modellt (amelyben az ember nyíltan megéli hitét); és a prófétai modellt, amelyben a próféta „igazságosságra, szeretetteljes életre, az Istennel fenntartandó helyes kapcsolatra buzdítja az embereket….”. Ráébreszti őket a valóságra, felráz, buzdít, int, erős szavakat használ, stb. „A prófétai modell könnyen vezethet konfliktusokhoz a próféta és hallgatósága között” (46). Ezek alapján Ferenc pápa igazi próféta, aki az emberiséget akarja felrázni, buzdítani egy olyan gazdasági rend megalkotására, amely kifejezetten az emberi méltóságra épít, és a közjót szolgálja. Ez az egyház társadalmi tanításának értelmezési paradigmája, tehát nem Ferenc pápa „gazdasági kézikönyve”.

A könyv – és a pápa – elsődleges témája a szegénység. Egyik jellemező kritika a pápa felé, hogy azért „kedvencei” a szegények, mert a dél-amerikai, argentin társadalmi, gazdasági élet jellemzőihez szokott hozzá, ahol a szegénység, nyomor brutális méreteket és megjelenést mutat. Az elemzők és maga a pápa tanúsága szerint azonban a szegények témájának fontossága a Szentatya munkásságában és retorikájában mélyebben fekszik: hitéből és az evangélium – életében való – központi helyéből fakad. A szegények ügye mindig átjárta az egyház életét, s az evangéliumot, többek között az Ószövetség, Szent Pál, az Apostolok cselekedetei, Aranyszájú Szent János, Szent Ambrus, XIII. János pápa, VI. Pál, s maga Jézus Krisztus tanúskodnak erről – írja a könyv. A szegényekkel való törődés tehát egyrészt teológiai kategória. Másrészt azonban gazdasági, hiszen „A szegények problémáinak megoldása nélkül a világ problémáit sem fogjuk megoldani” (225), mondja Ferenc pápa a vele készült interjúban. Közgazdászok szerint is a jövedelmek közti óriási egyenlőtlenség, annak strukturális okai kezelése lehetne kiindulópont egy emberközpontú gazdasági rend megteremtéséhez. Ferenc pápa számára is (s ahogy az egyház társadalmi tanítása tanítja) az embernek van prioritása a gazdasági mechanizmusok előtt, az ember alanya, irányítója a gazdasági folyamatoknak, s nem elszenvedője.

A jelenlegi gazdasági rendet „közömbösség globalizációjának”, „szemeteskosár kultúrának”nevezi, az egyenlőtlenség folytán végbemenő kirekesztés, az ember árucikként való kezelése miatt. Prófétai kifejezések ezek, amelyet jól illusztrál az Evangelii gaudiumból vett szintén prófétához illő idézet, ahonnan Tornielliék könyvének címe származik: „’Nemet mondunk a kirekesztésen és az egyenlőtlenségen alapuló gazdaságra.’ Ez a gazdaság öl. Miként lehetséges, hogy nem hír, ha egy hajléktalan öregember megfagy az utcán; ellenben hírértékű, ha két pontot esett a tőzsde…” (EG 53) (5).

Ennek a gazdaságnak jellemezése a pénz, pénzügyek körüljárásával folytatódik tovább, Ferenc pápa és szakértők megszólaltatásával. A Szentatya így jellemzi magát az Evangelii gaudiummal kapcsolatban: „nem szakemberként, hanem az egyház társadalmi tanításának megfelelően szóltam” (220-21). Mégis rátalál a problémák, helyzetek helyes elemzésére, a kiút megmutatására, mivel az evangélium, az ember és a társadalmi tanítás mély ismerete vezérli. Az Evangelii gaudiumban az egyetlen szakmai közgazdasági kategória, amivel foglalkozik a „leszivárgási elmélet” (trickle down theory), amelyről szóló megállapításai Zamagni szerint tudományosan is megalapozottak. A pénzügyekről szóló fogalmai szintén prófétikusak: „a pénz bálványimádása”, „a pénz ember feletti uralma” kifejezések, a spekulatív pénz, spekulatív gazdaság ostorozása mind érthetővé válik, ha Zamagni adatait átgondoljuk. „1980-ban világszinten a pénztőke azonos volt a világ GDP-jével (27 trillió amerikai dollár)” (tehát a pénzmennyiség nagyjából a reálgazdaságot követte – BSL), „2007-ben – a válság kirobbanásának előestéjén – a pénztőke 240 trillió dollárra emelkedett, szemben a világ 60 trilliós GDP-jével” (198-99). Tehát mintegy 180 trillió dollár, a reálgazdasági érték háromszorosa, spekulációs „forró” pénz. Ez a szám azóta számottevően emelkedett. „Az ilyen jelenségekkel szembesülve nem hinném, hogy ’a pénz nemzetközi imperializmusához’ hasonló kifejezések eltúlzottnak csengenének!” (199) – mondja Stefano Zamagni. Ha ehhez hozzávesszük a Világbank idei adatát, a globális jövedelmi egyenlőtlenségre vonatkozóan, miszerint a világ leggazdagabb 80 emberének összes jövedelme megegyezik 3,5 milliárd szegény összjövedelmével, akkor érthetővé válik a pápa prófétai fellépése. A Szentatya következtetése a végső okokról: Isten elutasítása zajlik a pénz uralma mögött, a hatalomvágy és birtoklás utáni vágy korlátlansága.

Tornielli és Galeazzi közgazdászokat, pénzügyi szakembereket is felvonultat, akik hasonló elemzést produkálnak a pénzről, mint a pápa ( Andrea Baranus, Paul Krugman, Joseph Stiglitz, Norbert B. Reich és intézmények: Max Planck SciencesPo Center, a Justitia et Pax Pápai Tanácsa, az IMF 2007-es éves jelentése, az Il Sore 24 Ore olasz gazdasági napilap, stb.).


A könyv talán legérdekesebb része az, amelyben Ferenc pápa kritikusait és azok kritikáit vonultatják fel a szerzők. A kritikusok számosak: a főáramú közgazdászok, a főáramú média, az Egyesült Államok azon körei (katolikusok is), akik a szabadpiaci elvet vallják, akik szerint a pápa „nem érti a szabadpiacon alapuló amerikai gazdasági emancipáció jelentőségét” (80), a piac és pénzügyek autonómiáját; marxista, sőt, a The Economist Leninhez hasonlítja, „ultra radikalizmusa” miatt. A Tea Party konzervatív mozgalom képviselője szerint „Jézus sír a paradicsomban a pápa szavai miatt” (79), amelyekkel az újraelosztást szorgalmazza.

A libertariánus gondolkodók, akik sürgetik az egyház és „egy bizonyos” kapitalizmus szövetségét, amely a piacok, pénzügyek, gazdaság autonómiáján alapul, szívesen „szlalomoznak” az egyház társadalmi tanításának oldalai között, kiválasztva a legalkalmasabbakat elméletük alátámasztására (81). A pápa viszont nem illik bele ebbe a képbe. Michael Novak, aki a „demokratikus” (szabadpiaci) kapitalizmus és a katolicizmus szövetségét szorgalmazza, a pápa szakértelmét és stílusát (szenvedélyes és túlzó) kifogásolja. Az Acton Intézet, amely szintén a szabadpiac elveinek elterjesztésén fáradozik, ugyanúgy a pápa hozzá nem értését kifogásolja. (Kishore Jayabalan, a római igazgató egy kollégája szerint „a személyes életszentség a legfontosabb, és püspökeink közül néhánynak majd a mennyország ’téves közgazdaságtan’ számára fenntartott szeglete jut osztályrészül.” (Római Levél, 105) Ezek a körök XVI. Benedek pápát, a Caritas in veritatét is kritizálták. Mint látjuk, a kötet főleg az Egyesült Államokbeli kritikákkal foglalkozik.

A pápa elleni egyik legsúlyosabb vád, hogy marxista, elveti a kapitalizmust, mint gazdasági formát. Pedig az Evangeelii gaudiumban leírja, hogy meglátásai egyáltalán nem jelentik a gazdaság vagy a pénz abszolút és teljes elutasítását, léteznek elfogadható alternatívák (60). Ő a kapitalizmusnak – amelynek sokféle változata létezik, létezett – a jelenlegi, főáramú, sajátos módjával száll szembe. Az alternatívát az egyház társadalmi tanítása mutatja be. Ezen alapuló, már létezett modellek például a civil gazdaság, a szociális piacgazdaság modelljei. Az egyház szociális tanítása a piac keretek közé szorítását hirdeti: „a szociális igazságosság, szociális szeretet” (vö, Quadragesimo anno), a kölcsönösség, ingyenesség, nagylelkűség (vö. Caritas in Veritate) keretei közé.

Látjuk a forrongást a pápa és az egyház társadalmi tanítása körül. Miért szorul háttérbe, mintegy feledésbe a társadalmi tanítás? Tedeschi szerint az ok a katolikus hit természetében fedezhető fel. A katolikus hitigazságok abszolút igénnyel lépnek fel ebben a relativista világban. Utat mutatnak az életvitel, a cselekvés területén, a katolikusoknak kötelességeik vannak a hitükkel szemben. Az egyház társadalmi tanítása megváltoztathatná a világot, ha megélnék, ettől fél a világ, ez ellen küzd. A világ hasznos társadalometikává szeretné silányítani a tanítást, relativizálni a hitet.

Végül a könyv bemutatja Ferenc pápa megoldási javaslatait is, a változtatás irányát, amely szintén az egyház társadalmi tanításán alapszik, és erőteljesen prófétai módon hangzik el. „Ezt a rendszert nem lehet tovább elviselni” (159). Végső soron nem ad konkrét gazdasági programot, csak alapelveket (228, 229), buzdítani, bátorítani, reményt adni akar, a béke, szeretet alapján, „szenvedélyesen, de erőszak nélkül” (159). Nem a piacgazdaságról való lemondásról beszél, hanem csak erről a gazdaságról, amelyben a pénz, a profit célként az ember helyébe lép. A szegénység és egyenlőtlenség strukturális okát kell legyőzni, a befogadás szellemének erősítésével, első sorban az oktatás, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és a szociális jogállam területén – vallja.

Ő maga a küzdelembe való bevonódásával mutat példát: a lampedusai tragédia helyszínén misét mond a tengerbe veszett afrikai menekültekért, Szardínia szigetén együtt kiabálja a munkanélküliekkel, hogy „Munkát, munkát!”, a Buenos Aires-i villas miserias szegényeivel vállal szolidaritást.

Összességében egy adatokban, információkban kiemelkedően gazdag kötetet tarthatunk kezünkben, amely nagyban hozzásegít Ferenc pápa és az egyház társadalmi tanításának megértéséhez, a jelen gazdasági helyzet értékelésében való eligazodáshoz a nagyközönség számára, s buzdítást a társadalmi tanítás alapján való gondolkodáshoz. A könyv megértését nagyban segíti Török Csaba kitűnő fordítása.

Dr. Baritz Sarolta Laura OP/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria