Az iraki egyházról írt könyvet Fernando Filoni bíboros

„Hősies egyház” – így jellemezte XVI. Benedek és Ferenc pápa találóan az iraki keresztény egyházat, hiszen az ottani keresztények ma is hősiesen tanúságot tesznek hitükről az Iszlám Állam terroristáinak fenyegetései közepette. Filoni bíboros öt évig apostoli nuncius volt Irakban az öbölháború idején, és Ferenc pápa két alkalommal elküldte a térségbe, hogy látogassa meg a menekülteket.

A Vatikáni Rádió olasz részlegének egyik munkatársa, Roberto Piermarini interjút készített a bíborossal az iraki keresztények helyzetéről, ami nagy aggodalommal tölti el Ferenc pápát is. Ennek több oka van. Először is az iraki keresztények elenyésző kisebbséget alkotnak, és szegények; az üldözés elől menekülve nemcsak kis házukat, hanem mindenüket el kellett hagyniuk, kis batyuval a hátukon vitték el összes „vagyonukat”. Hála a nemzetközi szolidaritásnak és a pápa felhívásának, aki a bíborost Kurdisztánba küldte az Iszlám Állam elől menekülő keresztényekhez és más, köztük muzulmán kisebbségekhez, a világ felfigyelt az ott elkövetett igazságtalanságokra. A bíboros személyesen meggyőződött az üldözöttek tragikus helyzetéről: családok ezrei összezsúfolva, földön alszanak, fák alatt, embertelen körülmények között, rettenetes hőségben. (Irakban nyáron a hőmérséklet eléri a 45,48 Celsius-fokot.) Hiányzik az ivóvíz, az eledel, betegségek fenyegetnek. A bíborostól második látogatása alkalmával egy-egy gesztust kértek, tudván, hogy a pápát képviseli. Érezték, hogy a Szentatya közel áll hozzájuk, nem feledte el őket. Szolidaritást vállalt velük. Nagyhéten történt ez: az üldözött keresztények lélekben, szenvedésük felajánlásával Krisztussal együtt járták a keresztutat.

Filoni bíboros könyvében mindezt leírja, vázolva az iraki nép kétezer éves történetét. Irak sorsa részét képezi a Közel-Kelet történetének. Ma együtt élnek az iszlám-muzulmán lakosok más bevándorolt, különféle nemzetiségű és vallású kisebbségekkel. Mindannyiuknak joguk van itt élni, ezt elismerik a hatóságok is. A keresztény gyermekeket úgy nevelték, hogy tartsák tiszteletben a muzulmánokat, akár síiták, akár szunniták. Mindemellett nem lehet feledni, hogy e földön a nyugati kultúra is gyökeret vert.

A bíboros könyvében leírja Irak születését a többi szomszédos országgal együtt: Jordánia, Szíria, Libanon és Törökország az Oszmán Birodalom bukása után, 90 évvel ezelőtt jött létre. 1920-ban Európában döntöttek az Oszmán Birodalom felosztásáról: ekkortól létezik Jordánia, Irak és Szaúd-Arábia. Tehát nem olyan térség, ahol egy egységes állam hosszú múltra tekinthet vissza. Mivel a Nyugat hozta létre ezeket az államokat, és nem spontán fejlődés alakította ki őket, amely megfelelt volna a helyi igényeknek, éppen a sok nemzetiségű, kultúrájú csoportok együttéléséből származtak a feszültségek, amelyek időnként konfliktusokhoz vezettek. Gondolhatunk itt a kuvaiti háborúra: Kuvait később jött létre, a mai Irak területének sivatagos részei nehézség nélkül Kuvait sivatagjához kapcsolódtak. A kurdok elárulva érezték magukat, amikor az említett országok megszülettek, mert az ő államukat nem ismerték el, ezért küzdenek.

Milyen jövő vár Irakra? A 13 évvel ezelőtti öbölháború óta az állam politikailag megváltozott, de a belső politikai-vallási arányok megmaradtak: a síita többség vezető szerepet követel magának, viszont a múltban a szunniták gyakorolták ezt, és nem akarják kiengedni kezükből a gazdaság és a politika ellenőrzését; a kurdok szüntelenül küzdöttek területi, nyelvi, kulturális autonómiájukért. A keresztények mindig e feszült viszonyok között éltek, de 1920 óta nem voltak területi követeléseik. Csak azt akarták, hogy hagyományaik szerint élhessenek.

Nem látható előre, hogy a jövőben kik veszik át az irányítást: a síiták, a szunniták vagy a kurdok. Hiszen a szomszédban, Iránban is ott vannak a síiták, szunniták, és másutt a kurdok. A feladat az lenne, hogy a hatalmi, területi törekevések helyett, amelyek diktatúrához vezetnek, a nemzetiségek tartsák tiszteletben egymás jogait, a békés együttélést keresve. Ez több, mint a tolerancia, amely kompromisszum csupán. Az együttéléshez el kell ismerni mások, minden állampolgár emberi, társadalmi, politikai jogait. Ehhez a mentalitás megváltozása szükséges, amihez időre van szükség. Erre kell törekedni, de ha nincs béke, nincs meg a jóakarat, Irak és a Közel-Kelet továbbra is nehézségekkel fog küzdeni – mondta végül Filoni bíboros az új könyve megjelenése alkalmából a Vatikáni Rádió munkatársának adott interjújában.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír