Együtt éltetve a Titokzatos Testet – Ferenc pápa találkozott a görögkatolikus közösséggel Budapesten

Hazai – 2023. április 29., szombat | 16:10

Ferenc pápa magyarországi apostoli útja második napján, április 29-én, szombaton délelőtt Budapesten, a Rózsák terén szegényekkel és menekültekkel találkozott, majd a közeli Istenszülő Oltalma templomba látogatott, hogy kifejezze közelségét a görögkatolikus közösség felé is.

A görögkatolikus templomban már a Szentatya érkezése előtt megkezdődött a szertartás: akathiszt himnuszt énekeltek, amit megszakítottak a pápa érkezésekor.

Jaczkó Sándor parókus a pápalátogatás előtt készült interjúban elmondta: „Az akathiszt jelentése ’felállva’, tehát ez egy leülés nélkül végzett szertartás. Az egyik legszebb szövegű szertartásunk ez. Egy Mária-himnusz, az Istenszülőnek egy olyan megszólítása, mely rengeteg költői képet használ Szűz Máriára, például Isten járta szent hely, reményfogyottak pártfogója, Csillag, ki előre jelezte a Napot. Különböző ikoszok, azaz papi felhangok vannak benne, amelyek elmagyarázzák, mi történt az Istenszülő életében. Nagyon szép maga a dallam is, öröm és lamentáció keveredik benne. A hagyomány Dallamszerző Szent Romanoszt tartja a himnusz megírójának, ráadásul ha kórus énekeli több szólamban, igazán fantasztikus a hangzása.”

Ferenc pápát a templom ajtajában fogadta Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, majd együtt vonultak az ikonosztáz elé, ahol Orosz Atanáz miskolci és Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is üdvözölte.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: „Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy Krisztus egyháza két tüdővel lélegzik, Kelet és Nyugat lelke együttesen élteti a Titokzatos Testet. Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és a parókia összeér, közösségi életünk összeforr. (…) Ezzel a mai látogatással, hogy a legfőbb egyházfő betért szerény keleti hajlékunkba, óriási megerősítést kaptunk, hogy a Katolikus Egyháznak mi is egyenértékű tagjai vagyunk. Ígéretet teszünk arra, hogy miközben Krisztust keressük és hirdetjük, egyházi létünkben az egység hordozói és építői leszünk. Ezt mindenekelőtt buzgó imádsággal szeretnénk munkálni. Ezt tartjuk legfőbb kötelességünknek és lehetőségünknek. Ezzel tudjuk éltetni a Titokzatos Testet.”

A Görögkatolikus Metropólia egy csotkit ajándékozott Ferenc pápának, amit gyerekek adtak át. A Szentatya a csuklójára helyezte az imafüzért.

A keleti egyház rózsafüzérével, a csotkival a Jézus-imát szokták imádkozni. Nem első alkalommal kap a magyar görögkatolikus egyháztól ilyen liturgikus tárgyat a Szentatya, hiszen egy harminchárom szemből állót már korábban készítettek neki a sajópálfalai nővérek.

Ezt a mostani, százszemes csotkit fiatalok készítették a pápának. A mestere Lesku Máté felolvasó, a debreceni görögkatolikus főszékesegyház kántora volt, aki már csaknem ezer darab ilyen imafüzért készített. Szép lett volna, ha éppen az ezrediket adhatja oda Ferenc pápának, de számításai szerint ez még csak a 960. a sorban. Hirtelenjében már nem tudott még negyvenet készíteni, hogy éppen az ezredik lehessen az, amelyik – vélhetően – életében a legértékesebb darab lesz. Az ajándék tartója egy egyedileg készült díszdoboz, amelyet Szabó Sándor arculattervező tervei alapján Szilvási János készített el. Ő szintén görögkatolikus, aki könyvkötőként számtalan evangéliumoskönyv beköttetését vállalta már. Pápának díszdobozt azonban ő is most készített először.

Az öt gyermek, akik átadták a Szentatyának az ajándékot a Nyirán család tagjai. Édesapjuk, János a Hajdúdorogi Főegyházmegye fődiakónusa, aki a feleségével együtt szintén jelen volt az eseményen. (Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye)

Az ajándék átadása után Nyirán János fődiakónus énekelte a békesség ekténiát, majd Ferenc pápa Isten áldását kérte a közösségre.

A Rózsák terei Budapesti Görögkatolikus Parókia is adott ajándékot a Szentatyának, ő pedig egy kelyhet ajándékozott a Görögkatolikus Metropóliának.

A parókia egyik ajándéka egy 1936-os évjáratú tokaji aszú; a muzeális ritkaság a pápa születésének éve óta érik egyre zamatosabbá, talán a méznél is édesebbé. A másik emlékül adott tárgy a templom Patrona Hungarie-oltárképének Herendi Zsolt által, argentin stílusban megfestett kicsinyített másolata. Az eredeti oltárkép Roskovics Ignác műve, mely az 1938-as eucharisztikus kongresszus táblaképe volt. (Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye)

A görögkatolikus közösségnél tett rövid látogatása után, a templomból kijőve Ferenc pápa odament az utcán összegyűlt emberekhez is.

Fotó: Csapó József; Lambert Attila

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria