Ferenc pápa az európai cserkészekhez: A szolgálatot állítsátok életetek középpontjába

Ferenc pápa – 2019. augusztus 3., szombat | 19:59

A Szentatya augusztus 3-án délelőtt a Vatikánban találkozott ötezer cserkésszel és cserkészvezetővel, akik a világ több mint húsz országából, az Európai Cserkészvezetők és Cserkészek Nemzetközi Egyesülete képviseletében érkeztek Rómába. Július 27-én kezdték meg idei zarándoklatukat Róma felé, az Euromoot 2019 program keretében.

Ferenc pápa arra buzdította a cserkészeket, hogy ajándékozzák magukat másoknak azáltal, hogy építenek, szolgálnak másokat és gondoskodnak másokról. Ez szabaddá teszi őket belülről és gazdagítja a világot.,

Zarándokútjukon a fiatalok Szent Pálról, Szent Benedekről, Szent Cirillről és Metódról, Assisi Szent Ferencről és Sziénai Szent Katalinról elmélkedtek, felkeresve emlékhelyeiket. Hozzájuk intézett beszédében a pápa kiemelte: ezek a szentek odaadták életüket másokért anélkül, hogy megtartottak volna bármit is maguknak. Az evangélium az élet iránymutatója, amelyben Jézus világosan kijelöli a boldogság felé vezető utat: „Adjatok, és adnak majd nektek is” (Lk 6,38). Jézus számára a kiindulási pont az adás, nem a birtoklás. Ehhez ki kell lépni a fotel kényelméből, és el kell indulni, hogy adjunk a világnak egy kis jóságot. Amikor adunk, nem maradunk üres kézzel, mert amikor úgy tűnik, hogy Isten elvesz valamit tőlünk, az csak azért van, hogy valamiből többet és jobbat adjon helyette. Jézus belülről tesz boldoggá, nem kívülről. Ezt azáltal viszi végbe, hogy megszabadít minket a fogyasztás hazug ígéreteitől. Az ember csak úgy kap, ha ad is. Ez az élet titka – mondta a Szentatya. – A legújabb mobiltelefon, a leggyorsabb autó vagy a legdivatosabb ruha, amellett, hogy sosem lesz elegendő, sosem adja meg annak az örömét, hogy szeretve érezzük magunkat és hogy szeressünk.

Ferenc pápa elismeréssel szólt arról, hogy a cserkészek a szolgálatot életformájuknak tekintik: megélik a testvériséget azáltal, hogy megnyílnak mások irányába és jót cselekszenek. Ha hidat építesz mások felé, akkor meglátod, hogy mások elindulnak azokon a hidakon feléd – fogalmazott a Szentatya. – Tekints kezeidre, azért vannak, hogy építs, szolgálj és adj velük. Mondd ki: törődöm másokkal.

Jézus szavai, hogy „Adjatok, és adnak majd nektek is”, a teremtett világra is vonatkoznak. Ha gondját viseljük, akkor holnap is lesz otthonunk. A teremtett világ nyitott könyv, amely megtanít bennünket arra, hogy azért vagyunk a világon, hogy találkozzunk másokkal, hogy szeretetközösséget teremtsünk, mert mindannyian össze vagyunk kapcsolva egymással. A teremtett világ arra szolgál, hogy kapcsolatot teremtsünk Istennel és egymással. Ez Isten közösségi hálózata. A cserkészek közös szeretett hazájának, Európának nemcsak megfigyelőkre, hanem a kiengesztelt és befogadó társadalmak aktív építőire is szüksége van. Ez ad életet egy megújult Európának: nem a területek védelmezői, hanem a találkozások kezdeményezői – zárta az európai cserkészekhez és cserkészvezetőkhöz intézett beszédéta pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria