Ferenc pápa előszót írt Boldog Enrique Ángel Angelelli argentin püspök homíliagyűjteményéhez

Az alábbiakban a Ferenc pápa által írt előszó teljes szövege olvasható Gedő Ágnes, a Vatikáni Rádió magyar adása munkatársának fordításában.

Minden férfi, minden nő, minden egyes hívő: valamennyien az Úr ajándékai vagyunk, nagyon értékes ajándékok. Mindegyikünk ajándék mindenki és az egész Egyház számára, ami egy adott környezetben, egy adott időben és egy pontosan meghatározott helyen ölt testet. Konkrét ajándékok vagyunk konkrét személyeknek, és ily módon ajándék vagyunk mindenki számára, a magunk egyszerű életében. Sőt,

ahogy növekszünk az Úrral és a többi emberrel való barátságban, úgy a nehézségek, a keménységek, az összeférhetetlenségek egyre tompulnak, vagy helyesebben szólva megszűnnek akadályozni a szeretetközösséget, és paradox módon a mi egyetlen és megismételhetetlen létezésünk módjává válnak, sajátos színezetéül annak az ajándéknak, amelyet mások számára jelentünk.

Mindannyian ajándékok vagyunk tehát, az Egyház a szentekben mégis olyan személyeket ismer fel, akik kicsit szélesebb körben, vagyis egyetemesen tekinthetők ajándéknak: ezért avatja szentté őket, hogy létezésük és barátságuk olyan személyeket, helyeket, közegeket és időket is elérjen, amelyek távolabb vannak tőlük. A szentek valóban olyan testvéreink, akik úgy hasonlítanak Jézusra, hogy biztos vonatkozási pontot jelentenek (például a tanításban, a barátságban és a tiszteletben) Isten valamennyi gyermeke számára. Azért, hogy egyre jobban egyesüljünk az Atyával és a testvérekkel, egyre hasonlóbbá váljunk Jézushoz, egységesebbek legyünk egymás között, mint testvérek.

A vértanú boldog Enrique Angelelli, La Rioja püspöke az Úr ajándéka volt, és ma is az az argentin egyház számára. Nagyon szabad ember volt, aki nagy szeretettel viseltetett mindenki iránt: legyen az barát vagy ellenfél, testvér vagy ellenség. Egy valóban katolikus püspök, mert az egyetemes Egyházzal egységben hallgatta meg, gyermeki engedelmességgel a pápát, és igyekezett minden erejével megvalósítani egyházmegyéjében a II. Vatikáni Zsinat útmutatásait és újításait.

Nagyon szép példa – meghatónak is mondanám – azt, ahogy elmesélte a rábízott emberek találkozóját VI. Pál pápával az ad limina apostolorum látogatás alkalmával. Ugyanazzal a lelkesedéssel adta át a pápai találkozó eredményét, osztotta meg a Rómából kapott üzeneteket és leveleket. Egyszersmind

a növekvő veszélyek és a vele szembenállók ellenségeskedése dacára, a félelem és a fenyegetések ellenére tovább folytatta küldetését, hogy az Egyház nyájának pásztora legyen. Ez a nyáj azonban nem a sekrestyébe zárva hivatott élni, hanem arra, hogy terjessze Isten szeretetét, melyet befogad és ünnepel a szentségekben, a munka, a család, a közösségek, a szolidaritás mindennapi élethelyzeteiben.

Nem hiszem, hogy Angelelli hős volt, hanem valóban vértanú (és annak ismerte el az Egyház is).

A vértanú arról tanúskodik, hogy ha a szív és az elme Istenben van, akkor mindig megszületnek benne olyan magatartások, mint az őszinte szeretet mindenki iránt; az önös érdek vagy nyugalmas élet bármiféle kiszolgálásának elutasítása, ha a gyengébbek, a kirekesztettek és – ahogy ma mondjuk – a peremre szorultak jogai és élete a tét. Ezért Angelelli püspök és homíliái, amelyek az Istent és népét hallgatva című kötetben vannak összegyűjtve, ihletet adhatnak, és segíthetnek növekedni az evangéliumi megkülönböztetésben azoknál a kihívásoknál és helyzeteknél, amelyeket valamennyien hivatottak vagyunk megélni az Egyházban, a szakmai és a családi életünkben.

Enrique püspök az egyszerű emberek pásztora is volt: teret adott a népi vallásosságnak (kötődve hazája és az ottani emberek életének színtereihez, idejéhez és ünnepeihez), hogy segítse a népet – egységben és szolidaritásban – Krisztus és az Anyaszentegyház követésében. Prédikációja valóban népszerű volt – amint arról ez a kötet tanúskodik –, mindenkihez szólt és mindenki számára elérhető volt; a társadalmi élet konkrét helyzeteibe is gyökerezve, hogy megmutassa: az evangélium nem egy eszme, a hit pedig nem egy hiedelem.

A Krisztusban való hit ugyanis egy olyan kapcsolat befogadása, amely megváltoztat minket a szívünkben, az elménkben és látásmódunkban, amellyel önmagunkra és a többiekre tekintünk.

Az evangélium által tekintetünk megtelik szeretettel mások iránt, egyszersmind szeretve érezzük magunkat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír