Ferenc pápa a fiataloknak az IVT zárómiséjén: Ti nem a jövő, ti az Úr most-ja vagytok!

Ferenc pápa – 2019. január 28., hétfő | 15:01

Január 27-én délelőtt tartották meg az ifjúsági világtalálkozó zárómiséjét Panamavárosban. A pápa Isten konkrétságáról elmélkedett, arról, hogy Jézusban Isten nagyon közeli, megfogható módon mutatta meg, mi az álma rólunk, mi viszont jobban kedvelünk egy távoli, köreinket nem nagyon zavaró Istent.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa homíliájának teljes fordítását közreadjuk.

„A zsinagógában minden szem rá szegeződött. Ekkor így kezdte beszédét: Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,20–21).

Az evangélium így mutatja be Jézus nyilvános működésének kezdetét. A zsinagógában mutatja be, amely látta őt felnövekedni: ismerősök és szomszédok veszik körül, és talán még néhány gyermekkori „hitoktatója” is, akik annak idején megtanították neki a törvényt. Fontos pillanat ez a Mester életében, amikor a közösségben tanítást kapott és felnövekedett gyermek felállt, és magához ragadta a szót, hogy meghirdesse és megvalósítsa Isten álmát. Azt a szót, amelyet mindaddig csak jövőbeli ígéretként hirdettek, de amely Jézus szájában csak jelen időben mondathatott ki, valósággá válva: „Ma beteljesedett.”

Jézus feltárja „Isten most”-ját, Istenét, aki jön, hogy találkozzon velünk, és minket is hívjon, hogy vegyünk részt az ő most-jában: „elvinni az örömhírt a szegényeknek, szabadulást hirdetni a foglyoknak, visszaadni a látást a vakoknak, felszabadítani az elnyomottakat, és meghirdetni az Úr kegyelmének esztendejét” (vö. Lk 4,18–19). Ez Isten most-ja, amely Jézussal jelenvalóvá válik, arccá, testté, irgalmas szeretetté válik, amely nem vár az ideális helyzetekre, a tökéletes helyzetekre ahhoz, hogy megnyilvánuljon, és nem fogad el megvalósítása elleni kifogásokat. Ő Isten ideje, amely jogossá és időszerűvé tesz minden helyzetet és minden helyet. Jézusban megkezdődik és életre kel a megígért jövő.

Mikor? Most. De nem mindenki érezte magát meghíva és egybehíva, akik ott hallgatták. Nem minden názáreti szomszéd volt készen arra, hogy higgyen valakiben, akit ismert, és látott felnőni, és aki arra hívta, hogy valósítsa meg az oly rég várt álmot. Sőt, azt mondták: „De hát nem József fia ez?” (vö. Lk 4,22).

Ugyanez megtörténhet velünk is. Nem mindig hiszünk abban, hogy Isten tud ennyire konkrét, ennyire köznapi, ennyire közeli és ennyire valóságos lenni, még kevésbé, hogy tud ennyire jelen lenni, és egy olyan ismert személyen keresztül cselekszik, mint egy szomszéd, egy barát, egy rokon. Nem mindig hiszünk abban, hogy az Úr ennyire egyszerűen, mégis erőteljesen meghívhat bennünket, hogy dolgozzunk és vele együtt bepiszkoljuk kezünket az ő országában. Nehezen fogadjuk el, hogy „az isteni szeretet konkréttá és szinte megfoghatóvá válik a történelemben, annak minden fájdalmas és dicsőséges eseményével” (XVI. Benedek: Általános kihallgatás, 2005. szeptember 28.).

És sokszor megesik, hogy úgy viselkedünk, mint a názáreti szomszédok, hogy jobban kedvelünk egy távoli Istent: aranyos, jó, nagylelkű, szépen megfestett, de távoli, és mindenekelőtt olyan Isten, aki nem zavarja köreinket, egy „megszelídített” Isten. Mert egy közeli és mindennapi Isten, egy barát és testvér Isten arra kér minket, hogy tanuljuk meg, mi a közelség, a mindennapiság és főleg a testvériség. Ő nem akar angyali vagy látványos megnyilvánulást, hanem egy testvéri és baráti, konkrét és ismerős arccal akar megajándékozni bennünket. Isten valóságos, mert a szeretet valóságos, Isten konkrét, mert a szeretet konkrét. És éppen „a szeretetnek ez a konkrétsága a keresztények életének egyik lényegi összetevője”(XVI. Benedek: Homília, 2006. március 1.).

Bennünket is ugyanaz a veszély fenyegethet, mint a názáreti szomszédokat, amikor közösségeinkben az evangélium konkrét életté akar válni, mi viszont elkezdjük azt mondani: „De ezek a gyerekek, hát nem Máriának, Józsefnek a gyermekei, nem az xy-nak a testvérei, nem ennek meg annak a rokonai? Ezek? Hát nem ők azok a fiatalok, akiket segítünk felnőni? Fogják be a szájukat, hogyan hihetnénk nekik? Az a fiú ott, nem ő az, aki mindig betörte labdával az ablakot?” És azt, aki arra született, hogy prófécia és Isten országának hirdetése legyen, megszelídítik és elszegényítik. Isten szavának a megszelídítése mindennapi kísértés.

És ugyanez veletek is megeshet, kedves fiatalok, valahányszor azt gondoljátok, hogy küldetésetek, hivatásotok, sőt, életetek is csak egy jövőre szóló ígéret, de semmi köze a jelenhez. Mintha fiatalnak lenni a „várakozószoba” szinonimája lenne, azé, aki a saját óráját várja. És „miközben” eljön az az óra, kitalálunk nektek, vagy kitaláltok magatoknak egy higiénikusan jól becsomagolt, következmények nélküli jövőt, jól felépítve és megígérve, mindennel „jól bebiztosítva”. Nem egy laboratóriumi jövőt akarunk felkínálni nektek! Az az örömnek a „fikciója”, nem a mának az öröme, nem a konkrétnak, nem a szeretetnek az öröme. És így, az örömnek ezzel a fikciójával „megnyugtatunk”, elaltatunk benneteket, hogy ne keltsetek zajt, hogy ne zavarjatok túlságosan, hogy ne tegyetek fel kérdéseket magatoknak, se nekünk, hogy ne kérdőjelezzétek meg magatokat, se minket; és ebben a „köztes időben” álmaitok mélyrepülésbe kezdenek, alacsonyra szállnak, kezdenek kialudni, kicsi és szomorú „álmodozássá” válnak (vö. Homília virágvasárnapon, 2018. március 25.), pusztán azért, mert úgy véljük, úgy vélitek, hogy ez még nem a ti most-otok, hogy túl fiatalok vagytok ahhoz, hogy részt vegyetek a holnap megálmodásában és építésében. És így halogatunk titeket… És tudjátok, mi az érdekes? Az, hogy ez sok fiatalnak tetszik. Kérem, segítsünk nekik, hogy ne tetsszen nekik, hogy lázadjanak, hogy akarják megélni Isten most-ját!

A legutóbbi szinódus egyik gyümölcse az a gazdagság volt, hogy képesek voltunk találkozni és mindenekelőtt meghallgatni egymást. Az a gazdagság, hogy a nemzedékek meghallgatták egymást, osztoztak egymás tapasztalatában, az a nagy érték, hogy felismertük, szükségünk van egymásra, és törekednünk kell olyan csatornákat és tereket teremteni, amelyeken keresztül részt vehettek a holnap megálmodásában és építésében a mából kiindulva. De nem elkülönülve, hanem együtt, közös teret teremtve. Olyan teret, amelyet nem ajándékba kapunk, és nem lottón nyerünk, hanem olyan teret, amelyért nektek is harcolnotok kell. Nektek, fiataloknak, harcolnotok kell a teretekért ma, mert az élet ma zajlik. Senki sem ígérhet neked holnapot. Az életed ma zajlik, kockáztatnod ma kell, a tered ma nyílik. Hogyan válaszoltok erre?

Ti, kedves fiatalok, nem a jövő vagytok. Mi általában szeretjük azt mondani: „Ti vagytok a jövő…” Nem, ti a jelen vagytok! Ti nem Isten jövője, ti, fiatalok, Isten most-ja vagytok! Ő megszólít, és arra hív benneteket közösségeitekben, arra hív benneteket városaitokban, hogy keressétek fel nagyszüleiteket, keressétek meg az időseket; álljatok ki velük együtt, ragadjátok meg a szót, és valósítsátok meg az álmot, amelyet az Úr megálmodott rólatok.

Nem holnap, most, mert ott, a most-ban, ahol a kincsed, ott a szíved (vö. Mt 6,21); és az, ami szerelembe ejt, nemcsak a képzeletedet hódítja meg, hanem mindent. Ez lesz az, ami felkelt téged reggel, és ami ösztönöz a fáradtság óráiban, ez lesz az, ami megtöri szívedet, és ami eltölt téged ámulattal, örömmel és hálával. Érezzétek meg, hogy van küldetésetek, és szeressetek bele, mert ez dönt el mindent (vö. Pedro Arrupe SJ: Nada es más práctico). Mindenünk meglehet, de, kedves fiatalok, ha hiányzik a szeretet szenvedélye, akkor minden hiányozni fog. A szeretet szenvedélye ma! Engedjük, hogy az Úr szerelmet öntsön belénk, és vigyen bennünket a holnapig!

Jézusnál nem „időközben”, hanem irgalmas szeretet van, amely szeretné meghódítani a szívet, és szeretne beleköltözni. Ő akar lenni a mi kincsünk, mert Jézus nem „köztes idő” az életben, nem múló divat, hanem odaadó szeretet, amely önátadásra hív.

Ez konkrét, mai, közeli, valós szeretet; ez ünnepi öröm, mely abból az igyekezetből fakad, hogy részt vegyünk a remény, a szeretet, a szolidaritás és a testvériség csodálatos halfogásában, sok ember bénult és megbénító pillantásától kísérve, amit a félelem, a kirekesztés, a spekuláció és a manipuláció táplál.

Testvéreim, az Úr és az ő küldetése nem egy „időközbeni” dolog életünkben, nem valami múló dolog, nemcsak egy ifjúsági világtalálkozó, hanem a mi mai életünk és előrehaladásunk!

Ezeken a napokon különleges módon elkísért bennünket, mintegy háttérzeneként, Mária legyen-je. Ő nem csak úgy hitt Istenben és ígéreteiben, mint valami lehetséges dologban, ő Istennek hitt, mert igent mondani arra, hogy részt vegyen az Úrnak ebben a most-jában. Érezte, hogy küldetése van, beleszeretett, és ez mindent eldöntött. Kívánom, hogy ti is megérezzétek, hogy küldetésetek van, engedjétek, hogy beleszeressetek, és az Úr majd mindent eldönt.

És ahogy a názáreti zsinagógában történt, az Úr közöttünk, az ő barátai és ismerősei között, ismét feláll, kezébe veszi a könyvet, és azt mondja: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21).

Kedves fiatalok, szeretnétek élni az ő szeretetének konkrétságát? Igenetek legyen továbbra is a bejárati ajtó, hogy a Szentlélek új pünkösdöt ajándékozzon az Egyháznak és a világnak. Így legyen!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria