Ferenc pápa a kambodzsai buddhista küldöttséghez: Az ökológiai megtérés közös felelősség

Ferenc pápa – 2023. január 24., kedd | 10:38

A kambodzsai buddhista szerzetesek és hívők tizenöt fős küldöttségét fogadta Ferenc pápa január 19-én, csütörtökön délelőtt. Az ökológiai megtérés témájáról Rómában tanácskozó buddhistákat arra biztatta a Szentatya, úgy tevékenykedjenek a teremtett világért, hogy tudatosítják: az emberiség és a természet alapvetően kölcsönösen egymástól függ.

„Kedves buddhista barátaim” – köszöntötte Ferenc pápa vendégeit, kifejezve, hogy hálás látogatásukért, amelynek célja, hogy a vallások közötti együttműködést jobbítsák. Egy olyan időszakban, amikor az emberiség családja és a föld súlyos fenyegetésekkel néz szembe, a kambodzsai buddhisták helyesen választották találkozójuk témájául az ökológiai megtérés feladatát. Ez egyrészt pozitív jele annak, hogy világunkban egyre jobban törődnek a föld, a közös otthonunk jólétével, másrészt pedig rámutat, mivel tudnak hozzájárulni országuk társadalmi és gazdasági újjáépítéséhez az elmúlt évtizedek társadalmi-politikai válságai után.

A szegénység és a peremre szorultak méltóságának tiszteletben nem tartása sok szenvedéshez és csüggedtséghez vezet korunkban, ezért is kell összehangoltan tudatosítani, hogy a környezettel való kapcsolatunk milyen törékeny. A párbeszéd minden lehetséges szintjén olyan átfogó megoldásokat kell keresni, amelyek tiszteletben tartják, hogy az emberiség és a természet alapvetően kölcsönösen egymástól függ. Ferenc pápa követi az elődei által jelzett utat, és továbbra is sürgeti a közös otthonunkkal való törődést, amely egyben „a tiszteletadás hivatása”, a teremtés tiszteletéé, a felebarát tiszteletéé, valamint saját magunk és a Teremtő iránti tiszteleté. Mindez azonban nem történhet meg a szív, a szemlélet és a szokások megváltoztatása nélkül – szögezte le a pápa.

Az ökológiai megtérés akkor következik be, amikor felismerjük a mostani környezeti válság emberi gyökereit; amikor a valódi bűnbánat olyan irányzatok, ideológiák és gyakorlatok lelassításához vagy megállításához vezet, amelyek károsak és nem tisztelik a teremtett világot, továbbá amikor az emberek elkötelezik magukat olyan fejlesztési modellek mellett, amelyek begyógyítják a kapzsiság, a pénzügyi haszon túlzott keresése és a szolidaritás hiánya okozta sebeket. Az ökológiai megtérés célja, hogy „a világban zajló eseményeket személyes szenvedéssé alakítsa át, hogy ezáltal mindenki felismerje azt, amivel hozzájárulhat a sebek orvoslásához” – idézett a pápa a Laudato si’ kezdetű enciklikájából. Ez pedig arra szólít bennünket, hogy „sebességet váltsunk, rossz szokásainkat megváltoztassuk, hogy álmodhassunk, alkossunk és együtt cselekedjünk egy igazságos és méltányos jövő megvalósításáért”.

A párbeszéd feltárja azt a mélységes gazdagságot, amelyet vallási hagyományaink kínálnak az ökológiai felelősségünk támogatására – mutatott rá a Szentatya. – A Buddha által tanítványaira hagyott alapelvek követésével, benne az élőlényeket kímélő „metta” gyakorlatával és egyszerű életmódjukkal, a buddhista szerzetesek együttérző lelkülettel fordulnak minden élőlény felé, beleértve a földet mint azok természetes lakóhelyét is. A keresztények pedig a maguk részéről akkor teljesítik ökológiai felelősségüket, amikor megbízható őrei a teremtett világnak, amelynek művelését és gondozását Isten az emberre bízta.

Ferenc pápa elmondta, biztos benne, hogy a Vallásközi Párbeszéd Dikasztériumának tisztségviselőivel való találkozás lehetőséget ad arra, hogy további módokat tárjanak fel az ökológiai megtérés előmozdítására a buddhista–keresztény párbeszéd révén a Kambodzsában és az egész térségben vállalt kezdeményezéseken keresztül, majd nemes országuk minden lakójára az Ég bőséges áldását kérte.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria