Ferenc pápa katekézise: Az ima lecsillapítja nyugtalanságunkat és megnyitja szívünket Isten előtt!

Ferenc pápa – 2020. november 18., szerda | 17:50

November 18-án a Szentatya az imádságról szóló katekézissorozat 15. alkalmával Szűz Máriát mint imádkozó asszonyt mutatta be. Csendes, imádságos, mindent Istentől fogadó jelenlétével a Szűzanya végigkísérte Fiának, Jézusnak az egész életét, sőt ott volt az Egyház születésénél is.

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Az imádságnak szentelt katekéziseink sorában ma Szűz Máriával, az imádkozó asszonnyal foglalkozunk. A Szűzanya imádkozott.

Amikor a világ még nem is hallott róla, amikor egyszerű leányként egy Dávid házából való férfi menyasszonya, Mária imádkozik.

El tudjuk képzelni az elmélyült csendben élő fiatal názáreti nőt, amint állandó párbeszédet folytat Istennel, aki hamarosan küldetéssel bízza meg. Már fogantatása óta kegyelemmel teljes és szeplőtelen, de még semmit sem tud megdöbbentő, rendkívüli hivatásáról, sem a viharos tengerről, melyen át kell hajóznia. Egy dolog biztos: Mária azoknak az alázatos szívű embereknek népes seregébe tartozik, akiket a hivatásos történészek nem vesznek fel könyveikbe, de akikkel Isten előkészítette Fiának eljövetelét.

Mária nem önállóan irányítja életét: várja, hogy Isten átvegye életének gyeplőjét, és oda vezesse, ahová akarja. Tanulékony, és ezzel a rendelkezésre állással előkészíti azokat a nagy eseményeket, amelyek bevonják Istent a világba. A katekizmus emlékeztet Mária állandó és gondoskodó jelenlétére az Atya jóságos tervében és Jézus egész életében (vö. KEK 2617–2618).

Mária éppen imádkozik, amikor Gábriel arkangyal meghozza neki az örömhírt Názáretben. Az ő kicsiny, egyben hatalmas „itt vagyok”-ját, melytől abban a pillanatban az egész teremtés örömben tör ki, az üdvösség történetében sok más „itt vagyok”, sok Isten akaratának való bízó engedelmesség, sok rendelkezésre állás előzte meg.

Nincs jobb módja az imádkozásnak, mint az, ha Máriához hasonlóan megnyílunk, megnyitjuk szívünket Isten előtt: „Uram, amit te akarsz, amikor te akarod, és ahogyan te akarod”.

Tehát Isten akaratára nyitott szív kell! Isten pedig mindig válaszol. Hány hívő éli meg így az imáját! Akik szívükben a legalázatosabbak, így imádkoznak: mondhatni lényegi alázattal; egyszerű alázattal: „Uram, amit te akarsz, amikor te akarod, és ahogyan te akarod”. Ők így imádkoznak, nem mérgelődnek, amiért a napok tele vannak problémákkal, hanem szembenéznek a valósággal, és tudják, hogy az alázatos szeretetben, a mindenkor felkínált szeretetben Isten kegyelmének eszközévé válunk. „Uram, amit te akarsz, amikor te akarod, és ahogyan te akarod.” Egyszerű ima, ezzel az Úr kezébe helyezzük életünket: vezessen ő bennünket! Mindannyian tudunk így imádkozni, szinte szavak nélkül.

Az ima le tudja csillapítani a nyugtalanságot: mindig nyugtalanok vagyunk, már akkor akarjuk a dolgokat, mielőtt kérnénk őket, és azonnal akarjuk. Ez a nyugtalanság ártalmas. Az ima viszont le tudja csillapítani és rendelkezésre állássá tudja alakítani a nyugtalanságot. Amikor nyugtalan vagyok, imádkozom, s az ima megnyitja szívemet, és készségessé teszi Isten akarata számára. Szűz Mária az angyali üdvözletkor el tudta utasítani a félelmet, bár megérezte, hogy igenje rendkívül kemény megpróbáltatásokkal jár majd számára. Ha az imában megértjük, hogy minden áldott nap, melyet Istentől kapunk, egy meghívás, akkor kitárjuk szívünket, és mindent befogadunk. Megtanuljuk kimondani: „Amit te akarsz, Uram! Csak azt ígérd meg, hogy jelen leszel utam minden lépésénél!” Ez fontos:

kérjük az Úrtól, hogy legyen jelen utunk minden lépésénél: hogy ne hagyjon magunkra, ne hagyjon el a kísértésben, ne hagyjon el a nehéz pillanatokban. Ez a Miatyánknak a vége: az a kegyelem, amelyet maga Jézus tanított meg kérni az Atyától.

Mária imádkozva kíséri Jézus egész életét, egészen a halálig és a feltámadásig; és végül folytatja, kíséri az éppen megszületett Egyház első lépteit (vö. ApCsel 1,14). Mária együtt imádkozik a kereszt botrányát megtapasztaló tanítványokkal. Együtt imádkozik Péterrel, aki engedett a félelemnek, és sírt lelkiismeret-furdalásában. Mária ott van a tanítványokkal, azok között a férfiak és nők között, akiket Fia meghívott, hogy közösségéhez tartozzanak. Mária nem papként van közöttük, nem!

Ő Jézus anyja, aki együtt imádkozik velük, közösségben, mint a közösség egyik tagja. Velük imádkozik, és értük imádkozik.

Imája pedig ismételten megelőzi a beteljesedni készülő jövőt: a Szentlélek működése révén Isten anyjává lett, [most] a Szentlélek munkája révén az Egyház anyjává lesz. Együtt imádkozva a születő Egyházzal az Egyház anyja lesz, imájával kíséri a tanítványokat az imádkozó Egyház első lépései során, és várja a Szentlelket. Csendben, mindig csendben. Mária imája csendes. Az evangélium Máriának csak egyetlen imáját közli: Kánában, amikor kéri Fiát, amikor közbenjár azokért a szegény emberekért, akik majdnem nevetségessé válnak a lakodalmon. Képzeljük csak el: lakodalmat tartanak, de tejjel fejezik be, mert elfogyott a bor! Micsoda felsülés! Mária viszont imádkozik, és kéri a Fiút, hogy oldja meg ezt a problémát. Mária jelenléte már önmagában ima, jelen van a tanítványok között az emeleti szobában, a Szentlélekre várva, imádságban. Mária így szüli meg az Egyházat, ő az Egyház anyja. A katekizmus kifejti: „Alázatos szolgálóleányának hitében Isten Ajándéka – vagyis a Szentlélek – megtalálta azt a fogadtatást, amelyre az idők kezdete óta várt” (KEK 2617).

Szűz Máriában a természetes női megérzést felmagasztalja az ő egyedülálló egyesülése Istennel az imában. Ezért az evangéliumot olvasva észrevesszük, hogy néha eltűnni látszik, hogy aztán a kritikus pillanatokban újra megjelenjen: Mária nyitott Isten hangjára, aki irányítja szívét, aki oda vezeti lépteit, ahol szükség van jelenlétére. Anyai és tanítványi csendes jelenlét.

Mária azért van jelen, mert anya, de azért is jelen van, mert ő az első tanítvány, aki a legjobban tanulta meg Jézus dolgait.

Mária sosem mondja: „Gyertek, majd én megoldom a dolgokat!” Hanem azt mondja: „Tegyétek meg, amit majd ő mond nektek”, mindig Jézusra mutat. Ez a tanítványra jellemző magatartás, és Mária az első tanítvány: anyaként imádkozik, és tanítványként imádkozik.

„Mária megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében” (Lk 2,19). Lukács evangélista így ábrázolja az Úr anyját a gyermekségevangéliumban. Minden, ami körülötte történik, visszatükröződik szíve mélyén: mind az örömteli napok, mind a legsötétebb pillanatok, amikor neki is küzdenie kell annak megértéséért, hogy milyen úton-módon kell végigmennie a megváltásnak. Minden a szívében végződik, hogy áthaladjon az ima szűrőjén, és hogy az ima átalakítsa. Legyen szó akár a bölcsek ajándékairól, az egyiptomi menekülésről, akár a passió borzasztó péntekjéről: az Anya mindezt megőrzi és beviszi az Istennel folytatott párbeszédébe. Valaki egy páratlanul csillogó gyöngyhöz hasonlította Mária szívét, melyet Isten akaratának türelmes elfogadása formált és csiszolt azáltal, hogy Mária imádságban átelmélkedte Jézus életének titkai. Milyen jó lenne, ha mi is hasonlítanánk egy kicsit a mi édesanyánkra! Isten igéjére nyitott szívvel, csendes szívvel, engedelmes szívvel, Isten igéjét befogadni képes szívvel, mely engedi, hogy az magként felnövekedjen az Egyház számára.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria