Ferenc pápa a látássérülteknek: Jézus megtanítja nektek, hogyan kell a szívetekkel látni!

Az alábbiakban a pápa teljes beszédének fordítását közzétesszük.

Kedves testvéreim, Isten hozott benneteket!

Köszöntelek mindannyiatokat, a Voir Ensemble Egyesület tagjait, akik ezt a római zarándoklatot megszerveztétek. Egyesületetek sok vak és látássérült embert gyűjt egybe, akik együtt akarnak járni, hogy testvériesen éljék meg az evangélium örömét. Köszönöm az elnök úr kedves szavait, és üdvözlöm a Voir Ensemble minden tagját.

Zarándoklatotok annak a jele, hogy a fogyatékkal élő hívők teljesen részt vesznek az Egyház közösségében. Ezt szem előtt tartva szeretnék megosztani veletek egy rövid elmélkedést Isten igéjéről: a vakon született emberrel találkozó Jézus jelenetéről (vö. Jn 9,1–41), összhangban egyesületetek, a Voir Ensemble [Lássunk együtt!] nevével.

Az első dolog, amit meg kell jegyeznünk, hogy

Jézus tekintete megelőz bennünket, tekintete találkozásra hív, cselekvésre, gyengédségre, testvériségre hív.

Jézus megérkezik Siloe tavához: meglát egy születésétől fogva vak embert. A tanítványok is látják ezt az embert, aki nem kér semmit. Jézus viszont egy olyan testvért lát benne, akit meg kell szabadítani, meg kell menteni. Az Úr arra hív bennünket, hogy ápoljuk a gyengédséget és a találkozás stílusát. A tanítványok a maguk részéről megrekedtek annál a tekintetnél, amelyet abban az időben a vakon született emberekre vetettek: bűnben születettnek, Isten által megbüntetettnek és a kirekesztő tekintet foglyainak tartották őket.

Ebben az előítéletek uralta kultúrában Jézus radikálisan elutasítja ezt a látásmódot. Ezért jelenti ki a tanítványok előtt, hogy „sem ő, sem a szülei” (Jn 9,3) nem okai az ő bajának. Ez felszabadítást, elfogadást és megmentést adó kijelentés! Ma sajnos hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a dolgoknak csak a külsejét, a legfelületesebb aspektusát érzékeljük. Kultúránk szerint az emberek testi megjelenésük, öltözékük, szép házuk, luxusautójuk, társadalmi helyzetük, vagyonuk alapján érdemesek érdeklődésre. Az evangélium azt tanítja nekünk, hogy a beteg vagy fogyatékkal élő ember, törékenységénél, korlátozottságánál fogva, még ma is a találkozás középpontjában állhat: találkozhat Jézussal, ez a találkozás pedig megnyit az élet és a hit felé, testvéri és szolidáris kapcsolatokat építhet az Egyházban és a társadalomban.

A második szempont, amelyre érdemes felfigyelnünk, hogy Krisztus „Isten cselekedeteit” (Jn 9,3) viszi végbe a vak ember érdekében: látást ad neki. Odamegy a vakhoz, sarat ken a szemére, és elküldi a Siloe-tóhoz. Jézus szíve nem tud közömbös maradni a szenvedéssel szemben. Jézus arra hív bennünket, hogy azonnal cselekedjünk, hogy vigasztaljunk, enyhítsük és gyógyítsuk testvéreink sebeit. Az Egyház olyan, mint egy tábori kórház. Hány sérült embernek, hány testvérünknek van szüksége kinyújtott kézre, mely gyógyítja sebeiket!

A paradoxon a következő:

az a vak ember, aki találkozik azzal, aki a világ Világossága, látóvá válik, míg a látók, akik bár találkoznak Jézussal, vakok maradnak.

Ez a paradoxon igen gyakran áthatja életünket és azt, ahogyan hiszünk. Saint-Exupéry A kis herceg című könyvében azt írta: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Szívvel látni azt jelenti, hogy Isten szemével látjuk a világot és testvéreinket. Jézus arra hív bennünket, hogy újítsuk meg látásmódunkat, újítsuk meg azt, ahogyan az emberekre és a dolgokra nézünk. Mindig új látásmódot kínál nekünk a másokkal való kapcsolatainkról, különösen a családi kapcsolatainkról, emberi gyarlóságunkról, a betegségről és a halálról.

Arra hív bennünket, hogy mindezt Isten szemével lássuk!

A hit nem szűkül le elméleti hittartalmak, hagyományok és szokások összességére. A hit Jézussal való kapcsolat és úton járás Jézus követésében, mely mindig megújítja azt, ahogyan a világot és testvéreinket látjuk.

Végül, mi keresztények nem elégedhetünk meg azzal, hogy megvilágosodtunk: „a világosság tanúinak” is kell lennünk (vö. Jn 1,8). Míg a farizeusok vezetői, hagyományaikba és merevségükbe zárkózva, „bűnösnek” ítélték a vakon született embert, ő meglepő egyszerűséggel megvallja hitét: „Egyet tudok: vak voltam, és most látok” (Jn 9,25), és ez az ember Jézus tanúja lett, Isten művének, irgalmasságának, életadó szeretetének tanúja. Mi is arra kaptunk meghívást, hogy a befogadás és a testvéri szeretet stílusában tanúságot tegyünk Jézusról életünkben.

Kedves barátaim, köszönöm, hogy eljöttek, és bátorítalak benneteket, hogy folytassátok az utat, amelyen jártok, ebben az „együtt látásban”, „voir ensemble”-ban, hogy Yves Mollat atya karizmája gyümölcsöt teremjen!

Engedjétek, hogy Jézus odamenjen hozzátok, hogy meggyógyítsa sebeiteket, és megtanítsa nektek, hogyan kell szívetekkel látni!

Csak ő ismeri igazán az ember szívét, csak ő tudja megszabadítani azt a bezártságtól és a merevségtől, és megnyitni az élet és a remény felé!

Szűz Mária közbenjárására bízlak mindannyiatokat, ő mindig segít, hogy találkozni tudjunk Krisztussal, és kérem őt, hogy vezesse lépteiteket, és áldásomat adom rátok.

És kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír