Ferenc pápa motu proprio formában írt apostoli levele az Apostoli Szék örökségének született jogáról

Ferenc pápa – 2023. február 28., kedd | 13:10

Ferenc pápa február 20-án közzétett apostoli levele négy új paragrafusban pontosítja a Szentszék született jogú örökségét alkotó anyagi javak jogtulajdoni jellegét, használatuk célját és módját.

Az Apostoli Szentszék örökségéről az egyházjog 1254. kánonjának első paragrafusa kijelenti: „A Katolikus Egyháznak született joga, hogy a világi hatalomtól függetlenül anyagi javakat szerezzen, birtokoljon, igazgasson és elidegenítsen sajátos céljai szolgálatára.”

Az alábbiakban Ferenc pápa apostoli levelét olvashatják:

A Szentszéknek a polgári hatalomtól független született joga a földi javak megszerzésére (CJC c. 1254 és 1255) az egyik olyan eszköz, amely a hívek támogatásával, körültekintő adminisztrációval  és megfelelő ellenőrzések segítségével biztosítja az Apostoli Szentszék működését a történelemben, időben és térben, hogy az Egyház saját céljainak megfelelően és a küldetése betöltéséhez szükséges függetlenséggel működjön.

A Szentszék javainak egyetemes rendeltetése egyházi nyilvános természetet tulajdonít azoknak. A Szentszék intézményi szervei azokat nem saját maguk számára szerzik meg és használják, mintegy magántulajdonosként, hanem a Római Pápa nevében és felhatalmazásával saját intézményes és hasonlóképpen közhasznú céljaik megvalósítására, tehát a közjóért és az Egyetemes Egyház szolgálatára.

Miután rájuk bízták, az intézményi szervek olyan körültekintéssel kezelik őket, ahogyan azt a közös dolgok kezelése megkívánja, valamint azon szabályok és jogosítványok szerint, amelyeket a Szentszék a közelmúltban a Praedicate Evangelium apostoli konstitúciójával és még korábban is megadott a gazdasági és közigazgatási reformok hosszú útja során.

Ennek megfelelően a kérdéses ügy alapos megvizsgálása és megfelelő konzultáció után megállapítom és tisztázom a következőket:

1. § Az összes ingó és ingatlan javak, beleértve a likvid eszközöket és értékpapírokat is, amelyeket kuriális intézmények és a Szentszékhez kapcsolódó jogalanyok bármilyen módon megszereztek vagy meg fognak szerezni, egyházi közjavak, és mint ilyenek, jogcímmel vagy más valós joggal a Szentszék egészének a tulajdonai, ennélfogva függetlenek a polgári hatalomtól és a Szentszék egységes, oszthatatlan és szuverén örökségét képezik.  

2. § Ezért egyetlen intézmény vagy szerv sem tarthat igényt a Szentszék javainak magán- és kizárólagos tulajdonára vagy tulajdoni jogcímére, mivel mindig is az ő nevében, az ő javára és az ő céljaiért járt el és köteles is eljárni mint egységes erkölcsi személy, csak ott képviselve a Szentszéket, ahol a polgári jog rendelkezései azt megkövetelik és megengedik.

3. § A javakat intézményekre és szervekre azért bízzák, hogy azokat közfenntartóként és nem tulajdonosként a mindenkor hatályos jogszabályok által előírt módon, az egyes hatáskörök és intézményi célok által meghatározott korlátok betartása mellett, minden esetben az Egyház közös java érdekében használják.

4. § Változatlanok maradnak a Szentszékhez tartozó – a Gazdasági Tanács alapokmányában szereplő – szervek vagyonára és befektetéseire vonatkozó hatályos jogszabályok.

Az apostoli levél végül elrendeli, hogy a megállapított szabályok teljes és állandó értékűek, és hatályon kívül helyezi a vele összeférhetetlen egyéb rendelkezéseket. A motu proprio formájú apostoli levelet a L’Osservatore Romano lapban való megjelenése teszi nyilvánossá, amit azt követően beillesztenek a Szentszék hivatalos Acta Apostolicae Sedis közlönyébe.

Róma, 2023. február 20-a, Ferenc pápa, szolgálata tizedik évében

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria