Ferenc pápa Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén: Csak egy szabad Egyház hiteles Egyház!

Ferenc pápa – 2021. június 29., kedd | 17:40

Június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén a pápa ünnepélyes misét mutatott be a Szent Péter-bazilikában. A szertartás elején megáldotta a palliumokat, amelyeket az év folyamán kinevezett érsekek és metropoliták kapnak. A szokásoknak megfelelően a misén a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus küldöttsége is jelen volt, amelyet Emmanuel Adamakis khalkédóni metropolita vezetett.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közöljük.

Két nagy apostol, az evangélium apostolai, az Egyház két pillére: Péter és Pál. Ma az ő emléküket ünnepeljük. Nézzük meg közelebbről a hit eme két tanúját: történetük középpontjában nem briliáns képességük áll, hanem a Krisztussal való találkozás, mely megváltoztatta az életüket. Olyan szeretetet tapasztaltak meg, amely meggyógyította és megszabadította őket, és emiatt apostolokká és a megszabadítás szolgáivá váltak mások számára.

Péter és Pál csak azért szabadok, mert megszabadították őket. Időzzünk el ennél a központi igazságnál!

Péter, a galileai halász mindenekelőtt az alkalmatlanság érzésétől és a kudarc keserűségétől szabadult meg, és ez Jézus feltétel nélküli szeretetének köszönhető. Bár gyakorlott halász volt, az éjszaka közepén többször is megtapasztalta a vereség keserű ízét, mert nem fogott semmit (vö. Lk 5,5; Jn 21,5), és az üres hálókkal szembesülve kísértést érzett arra, hogy a csónakba húzza az evezőket; bár erős és lendületes volt, gyakran elfogta a félelem (vö. Mt 14,30); bár szenvedélyes tanítványa volt az Úrnak, továbbra is a világ szerint gondolkodott, anélkül, hogy sikerült volna megértenie és elfogadnia Krisztus keresztjének értelmét (vö. Mt 16,22); bár azt mondta, kész életét is odaadni érte, de már attól a gyanúsítástól is megrémült, hogy ő is Jézus követője, és meg is tagadta a Mestert (vö. Mk 14,66–72).

Jézus mégis ingyenesen szerette őt, és bízott benne. Arra bátorította, hogy ne adja fel, újból vesse hálóit a tengerbe, járjon a vízen, nézzen bátran saját gyengeségére, kövesse őt a keresztúton, adja életét testvéreiért, legeltesse juhait.

Így megszabadította őt a félelemtől, a kizárólag emberi biztosítékokon alapuló számításoktól, a világi gondoktól, és bátorságot öntött bele, hogy mindent kockára tegyen, és annak örömével töltötte el, hogy emberhalásznak érezheti magát. Pontosan őrá bízta azt a feladatot, hogy megerősítse testvéreit a hitben (vö. Lk 22,32). Neki adta – ahogyan az evangéliumban hallottuk – a kulcsokat az Úrral való találkozáshoz vezető kapuk kinyitásához, továbbá a kötés és oldás hatalmát: Krisztushoz kötni a testvéreket, és eloldani életük csomóit, láncait (vö. Mt 16,19).

Mindez csak azért volt lehetséges, mert – ahogy az olvasmányban hallottuk – Péter volt az első, aki megszabadult. Az őt fogva tartó láncok elszakadtak, és ahogyan az izraeliták egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulásának éjszakáján történt, azt kérik tőle, hogy gyorsan keljen fel, övezze fel magát, és vegye fel saruját, hogy elindulhasson. Az Úr pedig szélesre tárja előtte az ajtókat (vö. ApCsel 12,7–10).

Ez egy új történet a megnyílásról, a kiszabadulásról, a lehullott láncokról, a fogságból való kilépésről. Péter a húsvétot tapasztalja meg: az Úr megszabadította őt.

Pál apostol is megtapasztalta a Krisztus általi szabadítást. A legnyomasztóbb rabságtól, egójának rabságából szabadult ki, és Saulból – ez Izrael első királyának neve – Pál lett, ami „kicsi”-t jelent. Megszabadult attól a vallási buzgalomtól is, amely a kapott hagyományok kérlelhetetlen védelmezőjévé (vö. Gal 1,14) és a keresztények erőszakos üldözőjévé tette. Szabadulást nyert. A vallás formális megtartása és a hagyományok karddal való védelmezése ahelyett, hogy megnyitotta volna őt az Isten és a testvérei iránti szeretetre, merevvé tette: fundamentalista volt! Isten megszabadította ettől, de nem kímélte meg számos gyengeségtől és nehézségtől, amelyek gyümölcsözőbbé tették evangelizáló küldetését; ilyenek az apostolkodás nehézségei, a testi betegség (vö. Gal 4,13–14), az erőszak, az üldöztetés, a hajótörések, az éhezés és szomjazás, és ahogy ő maga beszéli el, a testét gyötrő tövis (vö. 2Kor 12,7–10).

Pál így értette meg, hogy „Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében gyengék, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Kor 1,27),

hogy mindenre képesek vagyunk őbenne, aki erőt ad nekünk (vö. Fil 4,13), hogy semmi sem szakíthat el bennünket az ő szeretetétől (vö. Róm 8,35–39). Ezért – ahogy a szentleckében hallottuk – élete végén Pál elmondhatja: „az Úr mellém állt”, és „megszabadít majd minden bajtól” (2Tim 4,17.18). Pál a húsvétot tapasztalja meg: az Úr megszabadította őt.

Kedves testvéreim, amikor az Egyház a hit eme két óriására néz, két olyan apostolt lát, akik csak azért szabadították rá az evangélium erejét a világra, mert először felszabadította őket a Krisztussal való találkozás. Jézus nem ítélkezett felettük, nem alázta meg őket, hanem szeretettel és közelséggel osztozott életükben, saját imájával támogatta őket, és néha megrótta őket, hogy felrázza és változásra késztesse őket. Jézus azt mondja gyengéden Péternek: „Imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozz hitedben” (Lk 22,32); Páltól pedig ezt kérdezi: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,4).

Jézus velünk is ezt teszi: biztosít bennünket közelségéről, imádkozik értünk és közbenjár értünk az Atyánál; gyengéden megdorgál, amikor hibázunk, hogy erőre kapjunk, talpra álljunk, és folytassuk utunkat.

Az Úr érintésével mi is szabaddá válunk! És mindig rászorulunk a szabadításra, mert csak egy szabad Egyház hiteles Egyház. Péterhez hasonlóan nekünk is meg kell szabadulnunk a néha sikertelen halászatunk miatti vereségérzéstől; meg kell szabadulnunk a félelemtől, mely mozdulatlanná és aggódóvá tesz bennünket, bezár biztonságot nyújtó kereteink közé, és elveszi prófétai bátorságunkat. Pálhoz hasonlóan nekünk is meg kell szabadulnunk a külsőségek képmutatásától; meg kell szabadulnunk attól kísértéstől, hogy a világ erejével ráerőltessük magunkat másokra, ahelyett, hogy a gyengeséget választanánk, mely helyet ad Istennek; meg kell szabadulnunk attól a vallásos szabálykövetéstől, amely merevvé és rugalmatlanná tesz bennünket; meg kell szabadulnunk a hatalommal való kétértelmű kapcsolatoktól, és attól a félelemtől, hogy nem értenek meg és támadnak bennünket.

Péter és Pál egy olyan Egyház képét tanítják nekünk, mely ránk bízatott, de amelyet az Úr vezet hűséggel és gyengédséggel

– ő az, aki az Egyházat vezeti! –; egy gyenge, de Isten jelenlététől erős Egyház képét; egy szabadulást nyert Egyház képét, amely képes felkínálni a világnak azt a szabadulást, amelyet az nem tud megadni magának: szabadulást a bűntől, a haláltól, a teljes elkeseredéstől, az igazságtalanság érzésétől, a reményvesztettségtől, mely megkeseríti az emberek életét.

Kérdezzük meg magunktól ma, a mai szentmisén és majd utána: városaink, társadalmaink, világunk mennyire szorulnak megszabadításra?

Hány láncot kell széttörni, hány bezárt ajtót kell kinyitni! Ebben a megszabadításban mi is közreműködhetünk, de csak akkor, ha előbb engedjük, hogy Jézus újdonsága megszabadítson bennünket, és ha a Szentlélek szabadságában járunk.

Ma érsektestvéreink megkapják a palliumot. A Péterrel való egységnek ez a jele a pásztor küldetésére emlékeztet, aki életét adja a nyájért. És életét adva, önmagától megszabadulva válik a pásztor testvérei megszabadításának eszközévé.

Ma itt van velünk az ökumenikus patriarchátus küldöttsége, amelyet kedves testvérünk, Bartholomaiosz küldött erre az alkalomra: szívesen látott jelenlétetek az egység értékes jele a Krisztusban hívőket botrányosan megosztó távolságoktól való megszabadulás útján. Köszönöm, hogy itt vagytok!

Imádkozunk értetek, a pásztorokért, az Egyházért, mindannyiunkért: hogy Krisztus által szabadulást nyerve a megszabadítás apostolai legyünk az egész világon.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria